Nap végén, mikor már csak az én autóm áll magányosan, befagyott ablakkal a parkolóban, mikor a döneres előtt elhaladva visszatolatok és bemegyek vacsorát venni, mikor hazaérve először is végigdőlök néhány percig az ágyon, szótlanul és becsukott szemmel, remélve, hogy egy ideig nem szól hozzám senki - akkor boldoggá tesz, hogy mindezt megélhetem. Boldoggá tesz az évszak kopár szépsége és a kegyelem, hogy nem egyszerre kell megbirkózni az összes nehéz helyzettel. Ami már mögöttem van, s ami még előttem, azt Isten kezébe teszem. Most csak azzal foglalkozom, ami van. A legkimerítőbb, leghosszabb munkanap is szépen megélhető, figyelmesen, koncentrálva, lépésről-lépésre. Annyi alkalom lett volna kapkodni, mérgelődni, gondolatban elkalandozni. De aki a mindennapok pusztaságának a próbáját kiállja, a végén angyalok szolgálnak neki. Nap végén a legnagyobb ajándék a béke. A végén nem vágyok már semmi másra, csak egyszerűen Isten békéjére.
Monday, December 14, 2020
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
3 comments:
Köszönöm ezt a bejegyzést!
Szeretem ezt a kopár szépséget, amiről írsz. Most részem van benne, ilyen napok vannnak: ködösek, sötétek és párásak.
"aki a mindennapok pusztaságának a próbáját kiállja, a végén angyalok szolgálnak neki" - csodálatos ez a mondat! Is!
Post a Comment