Apácák

  Ma reggel kb.13 perc alatt jártam meg a kiflitúrát. Legközelebb akkor kb. két perccel aludhatok többet :)
  Tegnap este azért feküdtem le éjfél után ( már megint), mert tévéztem. Először megnéztem a kedvenc (és egyetlen) sorozatomat, amit nézek, a Grace Klinikát. Aztán átkapcsoltam egy osztrák adóra, és ott egy dokumentumfilm ment az apácákról. A német nyelvű szövegből egy kukkot sem értettem, hiába tanulom a nyelvet már két hónapja :( De így is tetszett, és a lényeg átjött. Egy linzi kolostort mutattak be, az ottani apácák életét. Azt, hogy milyen szerteágazó tevékenységeket végeznek: van köztük nővér, tanár, szociális munkás, menedzser, beteglátogató, idősgondozó. És nem kellett tudjam a nyelvet ahhoz, hogy értsem, mikor Isten szeretetéről beszéltek. Annyira tiszta és derűs volt a tekintetük. Aztán csak néztem, mikor egyikük elment fitnessz órára (persze, ott levette a hosszú ruháját és a fityuláját).
  Emlékszem, egyszer olvastam egy cikket egy magyarországi apáca-zárdáról. Bár a zárda nem jó szó, mert ezek a nők nem élnek elzárva a világtól, mindegyiknek hivatása van, emberek között él, van mobiltelefonjuk, tévéjük, számítógépük. Csak munka után a zárdába mennek haza és rengeteg időt 
töltenek imával. Szóval már nem az jellemző az apácavilágra, amit az "Isten rabjai"-ban olvastunk, bár nekem az is tetszett.
  Jó, hogy vannak apácák, szükségünk van rájuk, az imáikra. Én ugyan nem lennék apáca akkor sem, ha lehetne, ahhoz túlságosan is szeretem a családi élettel járó örömöket, de van mit tanuljak tőlük. Legalábbis abban, amit egyik apáca mondott a cikkben. Hogy ők a világban élnek, de nem a világból táplálkoznak.