Érdekes, ahogy az illatok visszahozzák az ember emlékeit. Tegnap egy olyan szappant bontottam meg, amivel ha megmosom a kezem, azonnal a régi sátorozásaink jutnak eszembe. A Freizeit-ok. Valószínűleg ugyanilyen illatú szappannal mosakodhattam annak idején a jéghideg patakban. És most annyira elfogott a vágy, hogy ott legyek megint. Tavaly sátoroztunk két napig a vízesésnél a gyerekekkel, és annyira jó volt. Tábortűzet raktunk, egérkét figyeltünk, és egész nap a patakban bóklásztunk. Sárának megengedtük, hogy kisbaltával felaprítsa a tűzifát. Alig várom, hogy idén megint menjünk.
Tegnap Sárának elmaradt a szolfézsórája, és nem jöttünk azonnal haza, hanem sétáltunk egyet. Ajándék volt ez az idő. Teljesen megnyílt és csak beszélt és beszélt. Beszélgettünk. Úgy igaziból. Miért is beszélgetünk olyan ritkán? Mármint úgy igazán. Mert azért nálunk állandóan jár a szája valakinek:) De nagyon nagy szükség van olyanra is, amikor csak Rá figyelek és úgy, hogy érezze, mindent elmondhat nekem.
Szóval, most így vagyok. Tele megfoghatatlan vágyakozással hegyek, patakcsobogás, jó beszélgetések és valami szép után.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
3 comments:
na, most én is elkezdtem emlékezni...milyen jó lenne minden hétvégén kimenni egy olyan helyre..
Mikor mentek Hunyadra?Hatha elugrunk mi is hetvegere,oszehozunk egy csapatot es kimegyunk a "Freizeitra".Dani.
Valamikor nyáron. De majd kiírom ide, és aki akar, jöhet, hátha így jobban összejön egy kis Freizeit, mintha jó előre megszerveznénk.
Post a Comment