"Csillagfényű álomvilág..."

  Jónéhány évvel ezelőtt voltam egy esküvőn, ahol az ifjú pár (B. és B.) feltette a kedvenc számát. "Múlnak a gyermekévek, nincs visszaút,/ Új mesék nem várnak reánk,/Van mégis csillagfényű álomvilág./
De azt gyermekünk álmodja tovább. " Akkor nagyon megható volt, de csak most látom, érzem, hogy mennyire igaz.
  A lánykáim egy elvarázsolt álomvilágban élnek. Remélem, még jó sokáig. És valahogy olyan, mintha tovább folytatnák azt a mesét, amiből én már kiléptem. Ez nagyon konkrétan is megnyilvánul a hétköznapokban. Például, annak idején volt egy emlékkönyvírós időszakom. Állandóan emlékkönyveket csereberéltünk, és szép rajzokat meg titkokat írtunk egymásnak. Hát most már a gyerkőceimnek is van, és ugyanúgy kincsként kezelik, van rajtuk kislakat, hozzá kulcs, és nem nézhet bele akárki. Nekem megengedték, hogy írjak bele, és ez nagy megtiszteltetés ám :)
  A másik: tegnap az autóban hallom, hogy a hátsó ülésen a következő eszmecsere zajlik le: Hány lába van a kecskének? Négy. Miiiiii? A fecskének? Nééééégy? Hihihi! És így tovább...:)
  Lassan akkor számítanom kell a matrica, a bélyeg, a szalvéta és a csokispapírgyűjtésre. Meg a különböző titkosírás és nyelv kitalálásra, hogy én ne értsem, mit beszélnek. Meg a titkos kis levélváltásokra. Visszajönnek azok a régi szép idők, és ha nem is átélője, de legalább szemlélője lehetek egy szép álomvilágnak :)