Ha menni kell,

hát menni kell... Talán emlékeztek még, mikor T. Svájcba ment dolgozni. Úgy volt, hogy mi is követjük, ha bejön a dolog, de nem jött be, és ő is hazajött. Most valami hasonló dolog van, azzal a különbséggel, hogy nem Svájc, hanem Németország, és nemcsak T. megy, hanem mi is megyünk vele. Egy klinikán talált állást, ebben a városban. Március második felében költöztetjük magunkat, és a közeljövőben egyes pósztok valószínüleg hemzsegni fognak a csomagolás unalmas részleteivel. Bocsánat. Sok dolgot kell elintézni, például szeretném, ha a gyerekek magántanulóként otthon tanulhatnának velem a szemeszter hátralevő részében. És ott is jó lenne, ha bekapcsolódhatnának valamilyen osztályba, hogy szokják a német környezetet. És én még mindig nem tudok németül, sajnos ez nem túlzás, ezért a maximalista + antiszoc természetemmel kicsit nehéz lesz majd intézni a dolgokat, mert T. eléggé be lesz fogva a munkahelyén. Valószínüleg mindenhova azokkal a hatalmas szótárakkal kellene járnom, amit már egyszer lefényképeztem.
Végülis...ez nem annyira nagy újság, egy csomó emberrel már beszélgettünk erről személyesen, de aki még nem tudja, hát most már megtudta, s így kerek a mindenség, aztán éljen mindenki boldogan míg a világ s hét nap.

Elég

büszkeségcsökkentő hatása van azon ténynek felismerése, amit T. olyan pontosan megfogalmazott az este. Hogy nekem nagyon apró dolgokon múlik a hangulatom. Igaz, azt is hozzá tette, hogy nem figyel oda eléggé ezekre, pedig semmibe se kerülne, de éppen ezért különb ő minden férfiúnál ezen a kerek világon, hogy ezt be tudja ismerni. Meg hogy egyáltalán eszébe jut, hogy ez valahol az ő feladata is, mármint az én hangulatom :), pedig én ilyesmire soha nem gondoltam. Szegény-szegény férfiak!
Pedig mennyit hangoztatom, hogy én racionális lánylény vagyok, s közben meg dehogyis, itt vonatozom az érzelmek hullámvasútján. Hiába magyarázom magamnak, hogy ezt butaság így érezni, amaz butaság, hogy hiányzik, meg ilyenek...De biztos nem véletlen az, hogy ennyire érzelmi + hangulati lények vagyunk, és azért sokszor hallgatok a józan eszemre, csak míg odáig eljutok, harcolok, mint Don Quijote...És mikor belefáradok, írok egy ilyen pósztot.

Eszembe jutott, hogy

mindjárt ránk virrad a népszavazás fényes napja, amit a vizitdíj, napidíj valamint tandíj kérdésében fogunk megtartani, mi a magyar nép. Előrebocsátom, hogy nem szimpatizálok egyik párttal sem, úgyhogy az alapján fogok szavazni, ahogy azt kiokoskodom magamnak. Megmondom őszintén, én inkább a "nem" irányába hajlok, tehát, hogy ne töröljék el ezeket a díjakat. (Legalábbis azt hiszem, arra irányulnak a kérdések, hogy legyenek-e eltörölve, de nem biztos, mert itt hagyományosan úgy fogalmazzák meg a kérdéseket, nehogy kapásból tudjuk, mit is akarnak..)
Igen, népszerűtlen vagyok, azt hiszem, de szerintem igenis, kell egy bizonyos kapcsolatot teremteni a szolgáltatásokat igénybe vevők és a szolgáltatások között. Még akkor is, ha egy csomó pénzt fizetnek be így is a népek adó útján a közösbe. Persze, ki kell dolgozni a megfelelő szociális alapon nyújtandó kivételes eseteket, mert senkise akarja, hogy a szegény beteg ne gyógyuljon meg, vagy a szegény diák ne okosodjon ki.
Fura ez a fidesz is, mintha direkt az ellen dolgozna, hogy nehogy már a népek felelősséget vállaljanak magukért, merthogy majd az állam gondoskodik mindenkiről. Pont a szocialistákból nézném ezt ki, de valahogy az ellenzéki szerep megzizzenti őket, úgy látom.
Najólvan, most már, hogy tudom, hogy fogok szavazni, azt mondom, hallgassunk egy kis Jamie Winchestert. Mostanában nagyon bejön.

Egyébként...

a ma reggel vidáman alakult, bár nekem elég kevés is elég ahhoz, hogy valami vidáman alakuljon. Szóval, felhívott egy valamilyen XY Béla rendőrőrnagy, vagy százados, vagy ezredes, vagy ilyesmi...:) Miután jól berezeltem, hogy mit csinálhattam, hát kiderült, hogy egy autóval kellene odébb parkolni, merthogy az épp útjában áll a "Tűzvonalban" c. sorozat egyik epizódjának felvevésében. Az autó az öcsémé, de a mi nevünkön van, mert ezt most hosszú lenne elmagyarázni, hogy miért, így van, és kész. Ezért hívtak minket. Akkor mi szóltunk öcsémnek (aki ugye totál más városban lakik, mint mi), és szépen elparkolt onnan. Szóval, híresek vagyunk, mert az autó, ami ugyan nem a miénk, de majdhogynem az, majdnem bekerült egy híres magyar sorozatba. Autogrammot szívesen küldök annak, aki kér.

És

minden tücsök életében bekövetkezik az a pillanat, amikor muszáj arra gondoljon, mi lesz vele holnap. És mindenki, aki át akar jutni egy bizonyos szakadékon, muszáj nagy lélegzetet vegyen és nagyot ugorjon, mert két kicsi lépéssel nem jut át a másik partra, csak jól belepottyan a mélységbe. ( Persze, lehet, hogy az ugrás vége is ez lesz...) Egy tanmese az élet, vagy akár több is... és időnként mindenki be kell bizonyítsa, mennyit is ér ő valójában.

Anna és a pénz

Kezdődik a szülinapi zsúr szezon gyerkőcéknél, ami azt jelenti, hogy egyre másra hívják őket ide-oda. Tegnap elindultunk ajándékokat keresni, bár ezt jobban szeretem egyedül elintézni, csak nem nagyon lehet, mert elvégre ők mennek vendégségbe, nem én. Én csak fizetem az ajándék árát a kasszánál. :) Szóval, tegnap. Anna meglátott egy plüss-őzikét, és azt többé nem akarta visszatenni a helyére, merthogy az neki kell, és potyogtatta a könnyeit, meg ilyenek. Mondtam neki, mikor sikerült valahogy kijönni a boltból, hogy megveheti a saját pénzéből, ha olyan nagyon akarja. Erre fel az egész délután pénzszámolással telt, és sorozatos sírógörcsökkel, mert hát a pénzt is nagyon szereti, és azt is szeretné megtartani. Nagyon drámai belső küzdelem volt, de este megnyugodva jelentette ki, hogy az őzikét jobban szereti, mint a pénzét, és hogy engem viszont a bambinál is jobban szeret. :) Úgyhogy ma suli után megyünk az aprópénzes kis tárcájával és megvesszük azt az állatot, aki ezután Anna népes alvótársainak társaságát fogja gyarapítani, mindannyiunk örömére.
És ezennel kicsi Annám megkapta az élettől, na meg tőlem :),az első leckét arról, hogy a szeretet az olyan, hogy áldozattal jár.

Mostanában

nem nagyon húzom fel magam ilyen-olyan politikai dolgokon, mert hogy minek az, meg aztán van nekem anélkül is elég dolgom...De ezt nem hagyhatom ki: szóval az úgy volt, hogy a német hírszerzés megvásárolt valami liechtensteini bankból ellopott listát (ez is elég vitatható amúgy), amely azon ( nemcsak német állampolgár) dúsgazdagok neveit tartalmazza, akik oda menekítették pénzeiket lakóországukból, természetesen az adózást megúszandó. Ennek következtében hatalmas lebukások vannak folyamatban, és állítólag sokan annyira kikészültek idegileg, hogy önként és dalolva mennek bevallani bűneiket a rendőrségnek illetve adóhatóságnak.
És az van, hogy a németek felajánlották a többi országnak, hogy ingyen odaadják bárkinek a listát, hogy vonják felelősségre, akit kell, ha úgy gondolják. A svédek és hollandok el is fogadták, de mit mondtak a mieink? Na mit? Hát azt, hogy :megvárják, amíg Berlin hivatalos értesítést küld arról, hogy átadná a liechtensteini listát, és akkor eldöntik, hogy kérik-e. (MR1-Kossuth Rádió)
Az én részemről ez no comment kategória. És tulajdonképpen nem is kellett volna megemlítsem, mert a blogjába az ember olyanokat írjon inkább, ami érdekes, és más, mint a megszokott, és szívderítő, és ez a hír valahogy most egyik sem az előbbiek közül. Inkább jól lemegyek a pincébe vajat csipegetni.

Aki önuralmat,

vagy valami ilyesmi tulajdonságot akar kialakítani magában, na AZ szerezze be a képen levő könyvet. Azért, hogy tesztelje magát, mennyire képes ellenállni a folyamatos olvasásának ezen remekműnek. Tegnap este kezdtem el olvasni, és mondanom se kell, hogy most rém álmos vagyok, és fáj a szám a sok nevetéstől, és mindjárt jól bezárom ezt a könyvet egy szobába, és eldobom a kulcsot egy kút mélyére, hogy haladjak is már valamire a dolgaimmal. Amúgy öcsém ajánlotta, de nemcsak fizikusoknak élvezhető könyv ez, amit a Nobel-díjas Richard P.Feynman ténykedéseiről írtak. Mr.Feynman, ön hibás lesz néhány nevetőránc kialakulásáért a szemem körül!...

Apunak van egy

kis műhelye, ahol fából készít mindenfélét...van egy kályha is, abban általában ég a tűz a hideg napokon...Egyik este kimentünk T.-vel lábatlankodni, és akkor készítettem ezeket a képeket. Főleg az árnyékok érdekeltek. És remélem, hogy átjön annak a helynek és estének a jó kis kedélyes hangulata.

Variációk egy szekérkerékre

Szerszámok és árnyékuk

Apu

A második

kávém elfogyasztása indokolja ezt a postot...Egyszerűen a kávé és a postolás összetartoznak, ezért. Legalábbis addig, míg egyszer jól le nem öntöm a kalviatúrát... Nem, még mindig nem csomagoltam ki, ha valakit ez érdekelne. De a lépcsőházat már felmostam, mert valami nagyon koszos volt, és tényleg, most én vagyok a soros, úgyhogy nem szidok senkitse. Lelki szemeim már látják, ahogy hamarosan a cbox-ba azt írkáljátok, hogy írjak már kevesebbet, mert ennyit nem tudtok elolvasni. Az a gyanúm, mostanában elég unalmas vagyok, de hát ilyeniskellhogylegyen. ( És senkise mondja, hogy nemis, mert én azt jobban tudom.)Közben meg hasztalan próbálom magam visszatartani újabb fotók publikálásától, mert...mondtam már? ez a legújabb heppem. Mindenfélét megörökítek. Sok örömet okoz, de nem kell megijedni, nem teszem fel az összeset. Mert az meg már milyen lenne. Amúgy elég rossz utazás után az első reggeli készülődés...merthogy nincs az embernek egy tiszta rongya, meg nem találja a fésűt, meg elkeveri a gyerek orvosi igazolását, aztán újat kell írni. Meg ilyenek. Ja, és annál is kevesebb rossz van, mint indulásnál látni, hogy mindenkinek iszonyat sáros a cipője, és nincs már idő megpucolni. De legalább, ha valaki lefotózna minket hátulról, magunk mögött a lehulló sárkupacokkal, azt a címet adhatná a képnek, nagyon eredeti módon, hogy: prodánék vándorlása.
Ja, és a fotót az udvarunkról készítettem (Józsi, ezt kérted?), csak picit homályos talán, de máskor el se indulok sehovase állvány nélkül, aztán élesebb lesz.

Séta az erdőben

Valami kis bogyók...

Valami szép völgy...

Vakondokék vándorlása

Surviveing the winter

Képek összevissza

A régi asztaltársaság egy része

Mi asszonyok...egymás között...:)

Beleolvadok a környezetbe


Ilyen édes icipici babát rég tartottam a karjaimban...

Itt vagyok,

és fáradtságosan vagyok, meg minden, mert én is vezettem hazafelé, hát meg amúgy is...A szüleimet látogattuk meg az elmúlt napokban, és ha tudtam volna, hogy hiányozni fogok, akkor előre szólok, máskor így lesz, ígérem...:) Jól esik az is, hogy egyesek direkt azért keltek hosszú útra, megtudván, hogy hol vagyunk, hogy találkozzanak velünk...mindig meglepődöm az ilyeneken...meg titokban jól meghatódom...mert én ilyen meghatódós vagyok... titokban, mintmár említettem volt, illetve mostmár nem titok, már az egész netvilág tudja. Láttam gyönyörűszép kisbabát, és készítettem sok fotót, és megcsodáltam az árnyékokat Apu kis műhelyében...majd megmutatom, csak ne legyek ilyen szédült, mint most, és pakoljak ki először. Csak szóltam, hogy meglennék...rossz pénz ugye, nem vész el...:)

Légy kedves mindenkivel! Ki tudja, hogy alakulnak a dolgok...

Mint köztudott,

tiszta bögremániás vagyok, és nagy most az örülés a lelkem mélyén, mert kaptam egy újat (a Douwe Egbertsből ha veszel három csomaggal, akkor a bögre az ráadás :), és kár, hogy már túl késő van a kávéiváshoz, és épp ezért várom a reggelt, mert akkor pont megfelelő idő lesz hozzá, salala. Amúgy, pont ilyen bögréje volt annak a zeneiskolai titkárhölgynek is, akinél a múlt héten fizettem be valami szolfézs és zongoraórák díjait, és emlékszem, hogy annyira megirigyeltem tőle, hogy ilyenje van, és tessék, erre fel most már nekem is van. Az élet apró örömei...

Talán

Szabó Magda írja valamelyik könyvében, hogy mikor meghalt az édesanyja, az utolsó szavai ezek voltak: Mennyi titkom volt! Pedig amúgy egy egyszerű asszony volt, mint akár én, átlátható élettel, tele kiszámíthatósággal és feladatokkal, de az ember egy része mégis kiismerhetetlen marad, talán még a legközelebbiek számára is. Vagy még saját maga számára is. Mittudomén, nem is akarok mondani ezzel semmi különöset ( hacsak azt nem, hogy fogalmam nincs, ki is ez a Cicaaa itt a Cbox-ban! :))...Ma meleg front volt és egész nap gyötört valami fejfájás, és arra gondoltam, hogy miért van az, hogy néha az ember nem tud igazán örülni semminek...És rá lehet fogni erre is meg arra is, de inkább előveszem Narnia Krónikáit, és ha elcsendesült a csipetcsapat elkalandozok valami csodás birodalmakba. Vagy...hozzáfogok végre megcsinálni az adóbevallásokat.

Ma reggeli

elmés és mélyenszántó gondolataimat két pontba tudnám sűríteni:
1. Miért olyan nehéz a helyes döntéseket meghozni, és ha már meghoztuk, akkor miért kell egy kis idő múlva megint meghozni ugyanazokat, és... miért hogy olyan nagyon nehéz jónak lenni?
2. Kisgyerekes szülőknek mondom: nem érdemes nagyon szép mintázatú wc-papírt venni, mert a gyerekek állandóan azt fogják lopkodni képeslapkészítés , csomagolás valamint kifestőzés céljából.

Lekéstem, pedig

készültem rá, hogy zenekarral, lufival és csinadrattával fogom megünnepelni blogom egyéves évfordulóját, de azt ezelőtt hat nappal kellett volna...Szóval eddig
1. írtam 622+102=724 postot (nooormális?)
2. saccperkábé ötször akartam az egészet abbahagyni, letörölni
3. van kb. húsz napi rendszeres látogatóm, jobb napokon harmincon felül, ebből többen zugolvasók, de nem bánom, és van, aki már rámunt (nem csodálom:), van aki még nem (ezt se csodálom:)
4. még mindig rengetegen keverednek ide "szomorú kép", illetve "igaz és bölcs mondások" keresőszavakkal, bár kezd feljönni a "nyuszijelmez" is méltó helyére
5. nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig eltart ez az egész, talán mégiscsak van bennem kitartás
6. egyszer akartam hátteret változtatni, de erre kitört valami forradalom, és ezért elálltam a tervemtől :)
7. végezetül pedig:
8. nagy örülés van a lelkem mélyén, hogy olvastok és kommenteltek, csak így tovább, mert
9. semmi kedvem magamban játszani, merthogy
10. egyedül egyáltalán nem izgalmas se labdázni, se mászókára mászni, se libikókázni.
Szóval, happy birthday to youuuuu, te blog, folyt. köv. időtlen időkig, míg meg nem untok, s míg meg nem unom magamat!

Visszatérve a

tegnapi mikrós dologhoz...most meg ebédmelegítéskor megtaláltam a T. teáját, amit reggelihez készítettem neki oda pirospöttyös bögrébe, mert én hamarabb mentem el itthonról, mint ő, és gondolom, kihűlt, mire reggelizni akart. Úgy látszik, itt nálunk az egész banda ilyen mikróbanfelejtős...

Komolyan mondom,

sok agyafúrtmánysággal találkoztam már, de ilyennel még nem...Szóval bejelöltek az iwiwen :), (merthogy én olyan vagyok, hogy várom, hogy a sült galamb a számba repüljön), és sehogyse tudok rákattintani az "ismerem"-re, mert totál eltakarja egy állandóan felugró és nagyonidegesítő reklámablak, amit persze totál nem lehet se lezárni, se odébbrakni, se agyoncsapni, se leforrázni, se darabokratépni, se semmit. Sőt majdnem rákattintottam a "nem ismerem"-re, mert az ablakocska alól csak valami "smerem" látszik ki, és azt majdnem félrenéztem "ismerem"-nek. Hát a méreg eszen meg...

Hihi,

most látom, mikor melegíteni akartam a vacsorát, hogy hát ott dekkol a mikróban az ebédhez párolt mexikói zöldségkeverék. Voltak vendégek is, meg minden, aztán gondoltam, kicsit megmelegítem a zöldségeket evés előtt, aztán jól ottfelejtettem. De azért senkise maradt éhesen, hópszó...

A mai nap sok

érdekes dolog történt szerteszanaszét széles e világon, de számomra kiemelkedő Koszovó függetlenné való önnyilvánítása, ami délután három órakor történt. Tetszik nekem ennek a kis országnak a bátorsága, hogy a csúnya, rossz háború után sem félt megtenni ezt a lépést. Sok sikert neki az önállóság útján.
Amúgy fontos tényező a többi ország hozzáállása, mert önmagában, légüres térben ma már egy ország sem létezhet, kivéve talán Észak Koreát, de ott gondolom, senkise szeretne élni. Az EU nagyjából támogatja, Oroszország nagyjából nem támogatja, az USA pedig tudomásul vette az eseményeket...Amennyire tudom, az EU-n belül sincs egységes álláspont, minden ország maga dönti el, hogy akkor most elismeri-e vagy sem az új államot. Spanyolország és Ciprus valószínüleg nem fogja, merthogy nem is csodálom, mindegyiknek van félnivalója a saját határain belül, ugye. Szerintem Románia se fogja elismerni, vagy csak fenntartásokkal, a lehetséges okokat tudjuk. Magyarország hozta a formáját, mert valami olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, amiknek a lényege az volt, hogy megvárják, mit mondanak az EU-ban, és majd annak függvényében határozott álláspontot alakítanak ki...Fő az óvatosság, valamint nem jó kilógni a sorból.

Ha valaki

netalántán eddigi postjaim alapján azt szűrte volna le magának, hogy a gyereknevelés az vicces, és megható, ésésés lélekmelengető, meg ilyenek, akkor jól gondolja. Csak azt is tegye hozzá a listához, hogy: kimerítő, és hálátlan feladat, és türelempróba, és totálisan kinyiffantja az embert, és jobban ki lehet fáradni tőle, mintha az ember jól elmenne betont lapátolni a négyes metró építésénél.

Péntek van, meg

minden. A szomszédban aprócska kis vita folyik, miután az előbb összevissza fúrtak valamit a falon. Biztosan utólag jöttek rá, hogy máshova akarták akasztani a képet, vagy valami ilyesmi. Van ilyen. Meg kellene tanulni hangtalanul vitázgatni, hogy azt ne mondjam, veszekedni, mert ha az ember nem saját, jól körülkerített házikóban él, bizony az életének mindig vannak fültanúi. Még jó, hogy azért nem panelben lakunk, mert ott aztán tényleg minden áthallatszik, ha jól emlékszem, még a szomszéd horkolása is. (Amúgy meg remélhetőleg szomszédék nem olvassák a blogomat.)
Mai postnak nincs tanulsága, de gondoltam, azért ne maradjon e nap se betű nélkül, s amúgy meg az van, hogy tegnap könyvtárban voltam, tehát inkább mások okosságait olvasom nagy gyönyörűséggel, mint a magamét. Mondjuk, a magamét sose szoktam annyira visszaolvasni. Najó, szószaporítás over, mert mindenkinek drága az ideje. Amúgy..ma azt mondták, hogy flegma vagyok, tehát mármint a személyiségem, de nem azért mondták, hogy jó lenne megváltozni, amit értékelek, mert jó nekem így. És az a tervem, hogy jó lenne holnap látni egy igazi zsiráfot. Még sohasem láttam igazi zsiráfot, pedig elvileg a kedvenc állatom.

Mindig ez van, ha

kiírom ide, hogy például mi nem tartjuk a Bálint-napot, akkor azt látom, hogy a férjem úgy jön haza a munkából, hogy hátul van a keze, tehát rejteget valamit. Szóval kaptam virágot. De aztán kiderült, hogy nem a nevezetes nap miatt, mert az meg már milyen lenne, hogy parancsszóra ünnepeljük a szerelmet, hanem azért, merthogy pont olyan, mint a blogom. És hogy sokkal szebb, mint a rózsák meg az orchideák, és egyáltalán hasonlít hozzám ez a kis primula, vagymi. Naezvan. :)

Lebukás...:)

Enikőt egy élmény betegápolni. Ma pizzát sütünk, még nincs is kész, de Enci, mint minden négyéves :)... hát ő akar mindent csinálni. Elképesztő ez a tettrekészség. Közben persze mindenbe belekóstol, csak úgy ellenőrzés céljából...Főleg a nyers tésztát szereti enni. A szósz szétkenését is rábíztam, aztán jött is, hogy végzett. Az egész arca persze tiszta piros mázas volt. Kérdem tőle, hogy evett-e a szószból? Erre ő: "Neeeem, dehogyis!" :)))) Régen én is pont így buktam le valamivel, csak már nem jut eszembe, hogy mivel is...

Bálint-nap van,

meg minden...Mindenfele szívecskezuhatagok, plüssmackók, meg ilyenek...Jobb helyeken mindennap Bálint-nap van, ugye...Mi, megmondom őszintén, nem tartjuk meg, meg is lepődnék, ha ma kapnék valami szív alakú akármit, de azért tudom, hogy szeretve vagyok. Például onnan tudom, hogy az illető engem hív fel, ha lát egy vicces varjút, és szerintem ez egyértelmű jele a szerelemnek. De azért örülök, hogy az egész világ ma rózsaszínben látja a másikat, és ennek örömére íme valami kis versrészlet azoknak is, akiknek még lángol az arca, azoknak is, akiknek már nem, vagy csak eztán fog...
"(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)"
(JA, Óda, Mellékdal)

Ja, és boldog névnapot a Bálintoknak, különösképpen Annak, aki itt is szokott bóklászni, és akivel időnként zseniálisan félreértjük egymást, ami nem baj, mert így sokkal viccesebb az élet.

Úgy vagyok az

iwiw-el, hogy már ott voltam néhányszor a határán, hogy törlöm magam, aztán mindig meggondolom, különben is már pontosan 139 ismerőst sikerült begyűjteni, ami azért elég szép teljesítmény, figyelembe véve, hogy csak nagyon keveseket jelöltem be én, mert én olyan vagyok, hogy elvárom, hogy más jelöljön be. Na, és amikor olvasok egy-egy iwiwes rémhírt, akkor mindig vacilálok, hogy iwiw vagy nemiwiw. De most örülök, hgy maradtam, mert olyan valakire akadtam rá, hogy nem is gondoltam volna, de még az illető se gondolná, ha tudná, és persze, hogy nem jelölöm be, mert ez így van rendjén. (Aki keres, talál, aki nem, az is, és a betűk elárulják az embert.) Gondolom, totál érthető vagyok. :) Szóval, iwiw forever.
Enikő napok óta itthon betegeskedik, és mint minden négyéves, állandóan beszél és kérdez, és ha véletlenül úgy válaszolok, hogy oda se nézek, mert mondjuk máshova kell nézzek, akkor megkérdezi: "Te látsz hátrafele is?" És ma megígértette velem, hogy fiatal maradok mindaddig, míg ő is anyuka nem lesz. Szentül megígértem, mit tehettem volna, és én betartom az ígéreteimet... jut eszembe, kell keresnem három darab 100-as érmét, mert azt is megígértem, hogy ma veszünk olyan kis bigyókat a Fő utcán elhelyezett ládából, vagymiből, szülők tudják, miről beszélek. Tehát, be kell dobni a százast, és kipotyog helyette valami max. 50 ft értékű semmiség. De jó is lesz nekünk.

Névrokonok

Olvasom a

fidesz honlapján, hogy plakátpályázatot hirdetenek "Így kormányoztok ti..." címmel, ahova "olyan vicces plakátokat, képeket, rajzokat, montázsokat, karikatúrákat várnak, amelyek görbe tükröt tartanak a kormány elé, bemutatva a magyar mindennapok abszurditását. " (Amúgy életemben először jártam politikai párt honlapján.) Az első díjazott laptopot fog nyerni, meg ilyeneket. Úgy tudom, tavaly is volt plakátpályázat "Mit kaptál Gyurcsánytól?" címmel.
Amúgy én szeretem a görbe tükröket, csak egy idő után az ilyen plakátizék elég unalmasak...és fidesz-plakátról nekem, míg élek, a rosszabbul élünk, mint négy éve-féle depresszív hangulatú remeklődések jutnak eszembe. Nem tudom, készült-e vajon felmérés arra nézve, hogy hozott-e a konyhára bár egy szavazót is az a plakátsorozat? Biztos, hogy igen, manapság már mindenféle felmérések vannak.
Hát igen, ez az, amit én nem értek, és már máskor se értettem, hogy miért úgy kell kampányolni, vagy akármit, hogy közben a másikat akarjuk befeketíteni mindenáron. Mintha attól mi fehérebbek lennénk, ha felnagyítjuk a másik foltjait. Ha csak egy olyan párt lenne, aki a saját dolgával törődne, és végre normális utat és célokat tudna bemutatni, biztos, hogy rászavaznék, még akkor is, ha Micimackó lenne az elnöke...
Najó, ennyi. Már rég nem írtam politikáról, és már hiányzott.

Tudom, már mondtam, de

akkor is: József Attila az József Attila...Lakatlan szigetre simán vinném a verseit magammal. Ma este például találtam egy jót az üresen álló About me rovathoz, vagymihez. Ennyi a vers, vagyis inkább csak vázlatféle: Nem találok szavakat magamra.

Mondtam én, hogy

itt a tavasz ( Szevasz, Tavasz! ), mert már az első kába tavaszi légy is bezümmögte magát a lakásunkba, meg eltűntek a falonmászós mikulások a házakról, meg itt van az adóbevallások ideje.. ma is érkezett egy elkészítendő, és most már csak a kötelező halogatási fázison kell átesnem, s neki is láthatok bevallani ezt-azt, még azt is, amit nem én követtem el, sőt, csak azt, mert az én munkámtól idén sem nőtt a GDP. Na.
Amúgy megfigyeltem magam, és rájöttem, hogy amikor nincs igazam, akkor védem a nem-igazam igazát a legvehemensebben és leghangosabban, és legdrámaibban, és közben pontosan tudom, hogy színjáték az egész...csak tudnám, miért csinálom mégis. De biztos vagyok benne, ezzel csak én vagyok így, s mostmárimmár, hogy az egész világháló tudja, elég könnyű lesz a játszmáim mögé látni.
És még ilyen se volt, hogy azt várjam, gyűljön már össze egy nagy rakás vasalnivaló, mert azért, mert van egy U2 koncertes dvd-m, és a megnézéséhez-hallgatásához nagyon illik a vasalás művelete. Meg úgy egyáltalán időkihasználás szempontjából is jó, mert az meg már milyen lenne csak azzal tölteni vagy két órát, hogy koncertet nézek? Na ugye.

Reggel van, meg

minden...A teámat véletlenül beleöntöttem a kávémba, ezért most evés-ivás helyett pötyögök, a hétvégén úgyis nyugtotok volt tőlem...Apropó hétvége...két dolog összegeződve, mint tanulság: 1. soha többet Pesten autóval közlekedni, 2. soha többet vattacukrot venni a gyerekeknek. De: 1. egyszer elmenni a Planetárium felnőtteknek tartott műsoraira is, 2. egyszer elmenni a Normafához nemsáros időben is.
Amúgy hamarosan lesz két új könyvem: ez, meg ez. Már alig várom...Főleg a Mérő László-könyvre vagyok kíváncsi, mert beleolvastam a hétvégén, és alig tudtam letenni. Hiába, van aki azért van, hogy könyvet írjon, más pedig, például én, azért, hogy azt jól elolvassa.
Egyszer Dickens megmondta, hogy a halogatás időlopás. Ezt csak azért mondom, mert mind próbálom halogatni ennek a hétfőnek az elkezdését, pedig a halogatásnak is van határa, és az itt és most van.

Képek

Csak te maradtál nekem...


Panelszomszédságban


Wish I could fly away

A tegnapi nap

legjobb pillanata az volt, mikor vásárolgattam egy bizonyos boltban (ez nem a reklám helye), és egyszercsak nagy zsivalygást hallva, hát látom, hogy az én kis családom jön felém, a gyerekek az apjukkal (említettem nekik, hogy beugrok vásárolni németóra után). Mindenki a nyakamba ugrott, mindenki egyszerre beszélt persze, és mindenki azonnal elkezdett kuncsorogni valami kis édességért...(Najó, T. azért éppenséggel nem...:) Este aztán úgy esett, hogy halálosan szomorú voltam, meg minden, de mikor eszembe jutott ez a kis jelenet, már csak mosolyogni tudtam...Na tessék, már nemcsak képeket mesélek el, hanem ilyen youtube-ra kívánkozó kisfilmeket is...

Már vagy két hete, hogy

minden áldott nap megbámulok egy hófehér macskát. Az óvodai útvonalon van, egy bizonyos utcának a bizonyos háza előtt...olyan hűségesen ül ott, mintha legalábbis kutya lenne. Egy ideje látom, hogy van udvarlója is, egy tökfekete macska, és tegnap kerülgették egymást, szépen körbe-körbe... úgy néztek ki, mint valami forgó jing-jang figura. Szeretném lefényképezni, de vagy elfelejtem a gépet vinni, vagy ha viszem, akkor mégsincs ott a macsek, mindig van valami...
Apropó állatok..az előbb egy csomót nevettünk T.-vel, mert felhívott, és elmesélte, hogy éppen egy lökött varjút néz, ahogy egy, a szélben hajladozó fa ágán ül, és teljes erejével arra koncentrál, hogy ki ne ejtse a szájában levő diót, vagymit. Már csak egy ravasz róka hiányzik a képből, nem?
Na, nem tudok én normálisan fotózni még, de addig is elmesélem nektek a fejemben levő képeket...

Amúgy...hogy mik vannak

manapság! Az előbbi kép nagyon tetszik nekem, egyrészt, mert szerintem hasonlítok a lobogóshajúra (nem mindenki születik Pamela Anderson-nak...) :), másrészt van a kezében egy levél is, és én is kaptam tegnap egy IGAZI levelet, az IGAZI postaládába, ráadásul Új Zélandról írták CSAK nekem, ráadásul kézzel...Vannak még csodák, bizony! :)

Csak úgy, apropó nélkül...

I cried for you
And the sky cried for you
And when you went
I became a hopeless drifter
But this life was not for you
Though I learned from you
That beauty need only be a whisper

(Katie Melua)
(Hát mér' nem szóltatok, hogy Katie Melua ennyire szépen énekel? )

Ez a kis izét

tegnap vettem egy vegyesbolt-féleségből...Volt egy kis időm aztán bementem. Nem gondoltam, hogy ma még vannak ilyen helyek. Volt ott minden, egy csomót bámészkodtam. Ezt a kis edénykét nem volt szívem otthagyni, mert kicsit beleszerettem, csak most nem tudom, mire használjam, annyira picike. Olyan három ujjnyi a magassága, és nekem elég vékony ujjaim vannak. Teát nem főzhetek benne, mert én kb. félliteres bögrében iszom a teát, hacsak nem apránként akarom felforralni hozzá a vizet. Esetleg használhatnám a kávéfőzéshez oly módon, hogy a lefőtt kávét apránként beleöntöm és onnan a bögrébe. Vagy túrázáskor felkötöm a hátizsákomra, és mikor hűs vizű forráshoz érünk, ezzel veszek vízmintát. Sokféle lehetőség van. Na, nem tudom, még meg kell találjam a funkcióját... vagy egyszerűen csak lesz egy édeske, de használhatatlan edényem. Különben is, nem kell mindig utilitaristának és praktikusnak lenni...

Rájöttem, miért éltem

én tévhitben huszonvalahány évig. Addig azt hittem, hogy az őzike az a lány, a szarvas pedig a fiú, és hogy ők egy pár. Akkor világosított fel engem egy erdész vagy vadászlány, már nem tudom, hogy ez nem így van: mert van olyan, hogy őzikelány és olyan, hogy őzikefiú, és ugyanígy van a szarvasoknál is.
És mindez azért, mert annak idején mikor a Bambit olvastam, nekem így maradt meg, és most a lányok ahogy a rajzfilmet nézték, ugyanez jött át nekik...
És hol volt, hol nem volt, mind így történnek azon folyamatok , melyeknek révén aztán az emberek jól keverik a szezont a fazonnal...

Érdekes dolog ez a

gyereknevelés, ami csak az érem egyik oldala, a másikat úgy hívják, hogy szülőnevelés. Ahogy adva van egy fiú, meg egy lány, mindketten önzők, akik aztán összeházasodnak, és jönnek sorban a drága kis gyermekek ugye. Nagy öröm, meg minden. És lassan rájövök, hogy nyoma sincs már annak az eredeti önző fiatalnak. Az évek során eltűnik. Ahogy eltűnik a finnyásság is, meg az ilyenek. Még emlékszem, ahogy régen mondtam a barátnőmnek, ha lesz is valaha gyerekem, én nem fogom szoptatni...még mit nem!...:) (Hát végülis csak majdnem három évet töltöttem az életemből szoptatással...:)
Én elég lágyszívű anya vagyok. Akármilyen rosszacskák is a gyerekek, mikor rámnéznek nagy bűnbánóan, hát én el vagyok olvadva. Ebből adódóan nehezen megy nekem a következetes nevelés. Pedig időnként szükség van büntetésre, mert nagyon szemtelenek tudnak lenni, és hát nyilvánvalóan nem kapnak verést, ezért valami fájóbbat kell kitalálni. Tegnap egy ilyen bolond nap volt. És időnként elegem van, hogy mindent húszszor kell elmondanom...És azt mondtam, ha így folytatják, nem lesz este felolvasás. Mert egy ideje minden este felovasok nekik, de nem mesét, hanem teljes könyveket. Tehát minden este várják a folytatást, és azt, hogy én megint rekedtre olvassam magam. És tegnap tényleg sikerült betartani a "fenyegetést", máskor általában meg tudnak fűzni, hogy tekintsek már el tőle...
Hát annyira kínlódtak, nem gondoltam volna, hogy ennyire számít nekik a kis esti programunk. Aztán mikor azt hittem, már rég alszanak, bementem egy kis betakargatásra...és hát Anna ott olvasott a kis zseblámpája fényénél, igen-igen, a paplan alatt...:) Azt hiszem, ez az az eset, amikor a történelem megismétli önmagát...

Variációk egy bálra...

mégpedig az Operabálra, ami a tegnapi operás gondolataimról jutott eszembe...Az ember ne kezdjen el gondolkozni, mert valami végtelen hálóba kerül, mindig lesz egy újabb szösszenet, ami végülis nem is baj, mert ha már nincs semmi, az már baj.
Szóval Operabál. Olvasom a hírekben, hogy megvolt, szép volt, jó volt. Én örülök, hogy van ilyen, mert az olyan vagány, hogy látod felvonulni a társadalom krémjét valami elegáns ruhákban, frizurákban, amilyen nekem sohasem lesz, mert nem vágyok rá, meg úgy egyáltalán. De nézni meg kritizálni szeretem, például mikor volt Károly herceg és Camilla esküvője, egész délután azt néztem, és remekül szórakoztam, látva azokat a kalapokat. Elképesztőek az angolok kalapjai, én mondom. Jó, az nem bál volt, de a lényege ugyanaz volt, mint az operabálozásnak: bemutatni a legújabb ruhákat, kalapokat, ilyesmi. Amit még nem szoktam érteni az ilyen összejövetelekben, az az, hogy mi a szöszt tud beszélni egymással annyi ideig az a sok ember, a pezsgőspoharát szorongatva...Nekem semmi se jutna eszembe. Ezért is nem vagyok én egy társasági hölgy, vagymi.
Aztán ezzel egyidőben volt olyan, hogy Ellen-Operabál. A résztvevői azok, akik direkt ugyanabban az időpontban kívánták felhívni a közfigyelmet a társadalom polarizáltságára ilyen akciókkal, hogy: vörös zászló lengetése, Internacionálé éneklése, folyamatos sípolás, meg ilyenekkel.
Közben én itthon voltam, már nem tudom, mit csináltam, de jól tettem, mert hiába vagyok pro-Operabálos, részt nem vennék rajta, kontra-Operabálos meg azért nem lennék, mert minden látszat ellenére, szeretem azt hinni magamról, hogy azért elég normális vagyok.

Nem akarom elkiabálni,

de szerintem egy ideje már, hogy itt a tavasz. És engedtessék meg nekem egy kis nyafogás: jajajaj, mit nem adnék jó kis túráért, akárhol, akárkivel, csak el a városból...Persze, az első kis emelkedőn már vissza akarnék fordulni, amilyen jó formában vagyok mostanság...de akkor ugyanilyen nyafogósokkal indulnék el, mint jómagam, és eljátszhatnánk a Törpapás dialógust:
-Törpapa, messze van még a csúcs?
-Nincs már messze, törpikék...
(Ezt vagy 5X kell elismételni)
-Törpapa, messze van még a csúcs?
-IGEN, MESSZE!
Najólvan, nyafogás over, én pedig jól elmegyek inkább a pincébe vajat csipegetni...

Ma reggel

igazán olyan összevisszán vezettem, illetve hát, jobbanmondva bunkón. Nem köszöntem meg az elsőbbségadást, nem adtam meg az elsőbbséget, dudált is rám mindenki rendesen...Mindenkinek igaza volt, és arra gondoltam, elég csak egy picit nemodafigyelni, szórakozottnak lenni, és már gázol is bele mások lelkivilágába az ember. Most nem a sofőrtársaimra gondolok, náluk a sértődés lecsapódik valami ökölrázás formájában, meg aztán nem is ismerjük egymást.
Lehet, hogy van, akinek olyan a természete, hogy kedves, nekem nem olyan. Nekem igyekeznem kell kedvesnek lenni, és még így is sokszor megsértek valahogy valakit, és tiszta szívből örülök neki, amikor olyanokkal vagyok együtt, akik nem sértődősek. Merthogy direkt még nem akartam bántani senkit, bár ez nem egészen igaz, csakhogy az illetőt még így se tudtam vérig sérteni, mert van, akit nem lehet, szerencsére.
Amúgy, itt állandóan eltűnnek a dolgok, például a mobiltöltőm... mondjuk az már meglett, de a Fontosilletőtől származó Fontoslevél még mindig eltűnésben van. Csak a Woody Allen-től származó szépidézet vigasztal: "Több modern asztronómus szerint az űr, érdekes módon véges. Ez felettébb vigasztaló gondolat, különösen azok számára, akik mindig elhányják a holmijukat."

S ha ma már olyan nap van,

hogy mindenről eszembe jut mindenféle, akkor a Mozartos mondatról eszembe jutott egy Csehov novella is, az A fogadás című. Arról szól, hogy egy bankár és egy fiatalember fogadást kötnek: a bankár 2 milliót fizet, ha a fiú vállalja, hogy magányban tölt 15 évet. A fogadást annak apropóján kötik, hogy a bankár szerint a halálbüntetés "humánusabb", mint az életfogytiglani börtön, míg a fiatalember szerint valahogy élni jobb, mint sehogyan sem. Na, és az lesz, hogy a bankár legnagyobb rémületére a fickó tényleg leüli a 15 évet, illetve hát a határidő előtt 5 órával adja fel, hogy direkt megmutassa: ő szabad ember, nem akar a pénz rabságában sem élni. És hogy tulajdonképpen a bankár a fogoly, hiába csinálhatott, amit akart 15 évig.

S ha már emlegettem itt

Mozart-ot, akkor itt van egy kis operarészlet, nevezetesen a Queen of the Night ( talán Éjkirálynő?)... Bár én se közelről, se távolról nem vagyok operarajongó, de van néhány ilyen ária, vagymi, ami azért szép. Mikor Salzburgban csatangoltunk, hát ott minden Mozartról szólt. A korcsolyapályán is a fenti ária szólt, de valami kemény rock-os feldolgozásban.

Ma

felhívták a figyelmemet arra, hogy sokat veszítettem azzal, hogy sohase laktam kollégiumban. Most mit mondjak...van, amit már nem lehet pótolni. ( De a szappanosvizes tréfaságot még bevetem én valakinél, kolesz ide vagy oda...)

Ezer bocsánat, de

nem jut eszembe, melyik filmben is láttam, csak nem tudom miért, hogy most eszembe jutott...Tehát volt egy férfi, akit életfogytiglanra ítéltek, pedig ő olyan ártatlan volt, mint a ma született bárány, de tényleg, és aztán sikerül megszöknie a börtönből. De nem is ez a lényeg, hanem volt egy olyan jelenet, amikor éppen csak kikerül a rettegett magánzárkából, és a többiek kérdik tőle, hogy hát hogy bírta ki...Erre ő valami olyasmit válaszolt, hogy nagyon jól elvolt Mr. Mozart-al...Zenét hallgatott a képzeletében. Meg az is eszembe jutott, hogy a szabadság nem kint, hanem idebent van, a fejben. Illetve hát embertől függ. Ja, nagy dolgok ezek...

Amúgy meg,

ezt feltétlenül olvassátok el. Mi nyertük meg a COTY People's Choice Award -ot! Juhé! Bár szerintem az ausztrál dolláros sokkal szebb, de ez most kit érdekel...

Szombat van, meg

minden...Egész nap teszek-veszek, mosogatok. :) Jó ez nagyon. De hogy ne maradjon a mai nap se post nélkül, mert az meg már milyen dolog lenne, hát elmondom, hogy milyen könnyen eltérülök én az eredeti szándékaimtól. Az úgy volt, hogy ebéd után leültem a tiszta konyhaasztalnál kicsit...igen, németezni, mi mást. Aztán eszembe jutott, hogy a szobában felejtettem a füzetemet. Visszajőve hát látom, szabad a számítógép. Gyorsan leültem olvasgatni. Egyik blogon, hol máshol?, találtam egy kuglófreceptet, és eszembe jutott, hogy én nagyon szeretem a kuglófot. Kimentem a konyhába a receptesfüzetemért, beírtam a receptet, sőt el is készítettem a kuglóf tésztáját, most édesdeden sül éppen a sütőben. Észrevettem a német cuccost az asztalon, megint leültem, megint eszembe jutott, hogy a szobában felejtettem a füzetet. Megint bejöttem, hát megint látom, hogy szabad a gép. Megint leültem, és most írom ezt a postot, mimást?, és most már tényleg visszamegyek a konyhába a tiszta asztalhoz, ahol megint eszembe fog jutni, hogy itt felejtettem a... Najó, nem folytatom tovább, mert ez már kezd olyan lenni, mint azok az idegesítő viccek, amelyeknek se eleje-se vége, azzal a különbséggel, hogy ez egyáltalán nem vicces már.

Ahogy múlik-telik az

idő, azt mondják, hogy az ember mind többet és nagyobbat akar. Ezen tényállás empirikus módon is bizonyításra lelt, ahogy a mellékelt ábra is mutatja.
Először vesz magának az ember egy picike kis szótárt, amiben ugyan sose találja meg az épp keresett szót, de legalább kicsi helyen elfér. Dísznek azért jó.
Aztán vesz magának az ember egy kb. 50 kilós szótárt, amiben ugyancsak nem találja meg az éppen keresett szót, és legalább jó sok helyet foglal a polcon, és arra jó, hogy sose legyen a helyén, és keresni kelljen és ne lehessen megtalálni, ha kell.
Aztán vesz magának egy legalább 100 kilós szótárt, amivel már akár agyon is lehet csapni valakit, és ebben már biztos megtalálunk minden szót, még nem tudom. Csak azt tudom, hogy olyan szavak fordítását is megtaláltuk benne, aminek még magyarul se tudjuk a jelentését. Tehát szvsz mielőtt nekiállnánk bevágni a tartalmát, még kell vegyünk egy szinonímaszótárt is, vagymit.
(Hihetetlen azért, hogy még mindig tudok mit írni ehhez a címkéhez, nemde?! )

Ma van a

farsangolás napja, és ilyen lett a Nyuszika. Van egy Kispiroskám is, de ő nem egyedül lett lefotózva, ezért nem tettem fel.
Amúgy a kislányok nagy része 1. vagy tündérke, 2. vagy jégkirálynő, 3. vagy hókirálynő, 3. vagy királykisasszony, 4. vagy hercegkisasszony, 5. vagy királynő, vagy valami ilyesmi jelmezben pompázott, és ez azért jól mutatja ugye, mennyire különböző dolgokra vágynak manapság a gyerekek. :) Nagyon kis édesek, csak elég mereven kell tartsák magukat, hogy le ne essen a sok cicoma róluk.
És nem tehetek róla, nem akartam meglátni-hallani, de már megint észrevettem, ahogy egy Mrs. PerfectParent valami méregdrága bérelt királynősjelmezt fogva, a foga alatt azt sziszegte pityergő kislányának, hogy már megint milyen buta vagy, azonnal hazaviszlek, ha nem hagyod abba, meg ilyenek...Nade én sem vagyok tökéletes, aztán jobb, ha a magam dolgával törődök végülis...