Ma reggel

igazán olyan összevisszán vezettem, illetve hát, jobbanmondva bunkón. Nem köszöntem meg az elsőbbségadást, nem adtam meg az elsőbbséget, dudált is rám mindenki rendesen...Mindenkinek igaza volt, és arra gondoltam, elég csak egy picit nemodafigyelni, szórakozottnak lenni, és már gázol is bele mások lelkivilágába az ember. Most nem a sofőrtársaimra gondolok, náluk a sértődés lecsapódik valami ökölrázás formájában, meg aztán nem is ismerjük egymást.
Lehet, hogy van, akinek olyan a természete, hogy kedves, nekem nem olyan. Nekem igyekeznem kell kedvesnek lenni, és még így is sokszor megsértek valahogy valakit, és tiszta szívből örülök neki, amikor olyanokkal vagyok együtt, akik nem sértődősek. Merthogy direkt még nem akartam bántani senkit, bár ez nem egészen igaz, csakhogy az illetőt még így se tudtam vérig sérteni, mert van, akit nem lehet, szerencsére.
Amúgy, itt állandóan eltűnnek a dolgok, például a mobiltöltőm... mondjuk az már meglett, de a Fontosilletőtől származó Fontoslevél még mindig eltűnésben van. Csak a Woody Allen-től származó szépidézet vigasztal: "Több modern asztronómus szerint az űr, érdekes módon véges. Ez felettébb vigasztaló gondolat, különösen azok számára, akik mindig elhányják a holmijukat."