Elég

büszkeségcsökkentő hatása van azon ténynek felismerése, amit T. olyan pontosan megfogalmazott az este. Hogy nekem nagyon apró dolgokon múlik a hangulatom. Igaz, azt is hozzá tette, hogy nem figyel oda eléggé ezekre, pedig semmibe se kerülne, de éppen ezért különb ő minden férfiúnál ezen a kerek világon, hogy ezt be tudja ismerni. Meg hogy egyáltalán eszébe jut, hogy ez valahol az ő feladata is, mármint az én hangulatom :), pedig én ilyesmire soha nem gondoltam. Szegény-szegény férfiak!
Pedig mennyit hangoztatom, hogy én racionális lánylény vagyok, s közben meg dehogyis, itt vonatozom az érzelmek hullámvasútján. Hiába magyarázom magamnak, hogy ezt butaság így érezni, amaz butaság, hogy hiányzik, meg ilyenek...De biztos nem véletlen az, hogy ennyire érzelmi + hangulati lények vagyunk, és azért sokszor hallgatok a józan eszemre, csak míg odáig eljutok, harcolok, mint Don Quijote...És mikor belefáradok, írok egy ilyen pósztot.