És azt muszáj

megemlítsem, miután annyit írtam a kis rendetlenkéimről, hogy két napja győőőőőnyörű rend van a gyerekszobában. Úgy kezdődött, hogy két nappal ezelőtt, amikor már lépni sem lehetett a szobában, leültem velük és kaptak egy jó adag fejmosást. Szerintem nagyon fontos, hogy időnként a gyerekek igenis hallgassák meg a mondanivalónkat, és most engem meghallgattak. Drámai hangon elmondtam, hogy ez így nem mehet, és hogy eddig és netovább. Meg hogy száz szónak is egy a vége. És hogy majd hálásak lesznek nekem. :) Az előbbi mondatot nagyon utáltam annak idején, és most tessék, én is ezt mondom. Szóval van napirend: MINDENKI megveti reggel az ágyát, MINDENKI összehajtogatja a pizsamáját, a szennyes ruháját MINDENKI kiviszi a fürdőbe. Ez a minimum. Ezenkívül kifüggesztettünk egy táblázatot az ajtóra, ahol mindennap be van nekik írva egy plusz feladat: kinek növényöntözés (legalább nem baj, ha én elfelejtem), kinek a bejárati ajtó előtti rész felseprése, és mindennap más a gyerekszoba rendjének felelőse. Szerintem ez még nem minősül gyermekdolgoztatásnak, és aminek örülök: nagy lelkesedéssel végzik a feladataikat. Igaz, hogy még csak két napja, de ha azt mondom, hogy eddig két órányira se volt rend náluk, akkor ez igenis nagy teljesítmény. Az elvégzett munkáért nincs külön jutalom, de úgy látom, meg vannak elégedve a dicsérettel és a táblázatra általam odarajzolt mosolygó fejecskékkel.