Mivel

úgy tűnik, a hajam az egyik leginkább érdeklődésre számot tartó téma ebben a blogban :), feltöltök még egy képet és nem hiszem el, hogy megteszem. S hogy mégis, nem azért van, mert olyannyira szépnek látnám magam és az újdonsült frizurámat, mert egyáltalán nem, viszont rájöttem, hogy mélységesen szeretem a tökéletlen dolgokat, tárgyakat, épületeket, embereket s hát ez utóbbi lennék jómagam is , és ráadásul mostanában jól érzem magam a bőrömben, tehát úgy külsőleg, mint belsőleg elfogadva és szeretve, és ez egy olyan tény, ami csak tőlem függ. Igaz, hogy mások kell elfogadjanak, de mégis tőlem függ az, hogy elfogadom-e azt a tényt, hogy ez így van - nem annyira bonyolult ám, mint ahogy mondom. Sokan nem tudják elhinni, hogy szerethetők, és van egy olyan barátnőm, aki szerintem pont emiatt nem szereti, ha fényképezik, szegénynek nincs valami nagy szerencséje velem, mert én ritkán indulok el bárhova is gép nélkül.

Amúgy ma igazi szép napunk volt, olyan, amikor kerek a világ, mert kell az ilyen is, hogy legyen erőnk majd akkor, mikor nem lesz ennyire kerek...Ez a kép egy ilyen emlékezetes pillanat megörökítő próbálkozása (vagy inkább próbálkozó megörökítése? )egy tavacska partján, napfényben, ezernyi színes szappanbuburékkal és gyerekekkel.