Vannak napok, mikor úgy érzem, tökéletes az életem...(nem azt mondom, hogy nyálas lesz, de majdnem, én szóltam!)

- Eszembe jut, ha nem lennék már a felesége, most megkérném, hogy vegyen el...Pedig ugyanúgy lépett be a lakásba, mint máskor, nem hozott se virágot, se semmit, és azt mondta, hogy készítsem elő délutánra az öltönyét. Meg elmondta, hogy mennyit esett újfent a kormány népszerűsége. ( Tényleg sokat.) Aztán persze, nem mondok neki semmit...

- Azt mondom Annának, hogy annyira aranyos, hogy teljesen odavagyok érte. "Tééényleg?" És hátulról rámugrik nagy elánnal, úgy, hogy majdnem átesek a táskáján... :)

- Enikő egész délután "tesztel": meddig bírom a nyafogást, időnként megcsíp (!), kiabál rám. Nem mondom neki, hogy fejezze be és hogy hogy képzeli... Inkább leülünk őszi gyümölcsöket rajzolni egy közös papíron, és együtt kifestjük. Aztán meg mikor kimegyek egy percre, végigdől a földön és elalszik.

- Sárával, mikor éppen nem lázasan fekszik az ágyában, elkészítünk egy szivárványországot több papírra lefestve, összeragasztjuk őket, majd fel a falra, aztán ő külön lerajzol egy léggömböt, benne gyerekeket és ráragasztjuk a szivárványra. Tökjó! (mármint a festmény, mert a fénykép róla nem annyira... )