Sunday, October 14, 2007

Interaktivítás kötelező diákistentisztelet módra

Egyik előnye vagy hátránya annak, hogy a gyerkőcök egyházi iskolába járnak, az az a tény, hogy időnként részt kell venni valami kötelező diákistentiszteleteken. Hát ugye, ami kötelező, az olyan, hogy az ember azonnal próbálna kibújni alóla, gondolom, nemcsak én működöm így...Na, de azért elmegyünk, mert most miért ne, úgyis mennénk gyülibe, és hát akkor most nem oda megyünk, hanem ide, és még tettünk is valamit az ökumenizmusért, vagy mi...Nade, ma délelőtt jól szórakoztam, és ne értsétek félre, mert jó volt, meg minden, de nem tudom nem észrevenni az ilyen vicces dolgokat. Szóval, az elején a pap mondja, hogy ő most arra szólít fel mindenkit, hogy gondolkodjunk együtt a felolvasott igén, hogy épüljünk egymás hite által. Gondoltam is, hogy ez jól hangzik, mert tökolyan, mintha a mi lelkészünk mondaná, aki két dolgot szokott kérni tőlünk: 1.foglaljunk helyet már az első sorokban is, mert nem harap, és 2. legyünk interaktívak, válaszoljunk az általa feltett kérdésekre, vagy tegyünk fel mi kérdéseket, vagy valami, de ne üljünk úgy ott, mint akik csak testben vannak jelen. Na, hát ezek után ilyenek voltak: Ki emlékszik a múlt vasárnapi prédikációra? Gondoljon mindenki a három kulcsszóra, amit mondtam akkor, de persze csak magában, ne mondja ki hangosan...Éééés, melyik az a két szó, amelyik mindkét felolvasott igerészben benne van? Te kisfiam ott, nagyon aranyos vagy, hogy jelentkezel, de ki ne mondd hangosan, csak magadban gondolj rá...Na, és ki emlékszik, hogy hangzott az előbb énekelt ének első sora? Természetesen mindenki magában idézze fel, de ne puskázzon, mint a diákok szokták. Na, ha már eszükbe jutott, most megnézhetik az énekeskönyvet is, most már szabad... Hát mit mondjak, állandóan ez ment végig, s közben én meg végig mosolyogtam, mert nem számítottam arra, hogy egy kötelezőnek meghirdetett dolog ennyire vidám és hogyismondjam, interaktív fog lenni. :)

3 comments:

Anonymous said...

Aki az ilyenek miatt nem jar templomba, az a pokolra fog kerulni?:) Vagy bocsanatot nyer az istentol, aki belatja, hogy benan reklamozta magat?

márta said...

Nem hinném. Szerintem, mikor Isten ilyeneket hall, mint mi ma, két dolgot tehet: kicsit elnevetgél ő is magában, mint én, és utánanéz, hogy a jó öreg Józsi bácsi helyett melyik fiatal, belevaló lelkész vezethetné ezentúl a diákistentiszteleteket. Amúgy a templomok tényleg sokszor hidegek, a liturgiák meg unalmasak, ebben nem vitatkozom. De vannak jobbféle helyek is, csak ez most nem a reklám helye. A pokolrakerülés pedig amennyire én tudom, az égadta semmilyen módon nincs kapcsolatban azzal, hogy jár-e valaki templomba, vagy sem. És vannak jó reklámok is, csak nem jó helyen keresed. Na, csak úgy mondom, ha már megkérdezted...

Anonymous said...

Jo, keruljenek helyukre a dolgok.