Tuesday, October 16, 2007

Látom,

írjátok a jó kis vigasztaló kommenteket az előbbi pószthoz...:) Na, nem kell elsíratni, mert jódolgomban siránkozok, vagymi...T. engedelmével elmondom a nagy "titkot", ami nem is nagy dolog, csak számunkra az, mert a mi életünkről van szó. Aki ismer minket tudja, hogy T. orvos. Igaz, hogy csak másfél évet dolgozott főállású dokiként, aztán a gyógyszeripari munkája mellett ügyelgetett itt-ott, hogy ki ne essen a gyakorlatból. Már egy jó ideje arra adta a fejét, hogy külföldön keres orvosi állást, mert az itthoni egészségügyhöz, hogyismondjam, nem sok kedve van. Mikor ezt először hallottam, minden idegszálammal tiltakoztam, sokat "harcoltunk" egymással emiatt, de az idők során sok minden megváltozott bennem, megpróbáltam megérteni őt, és hát feltornáztam magam egy elfogadható egyetértési szintre, vagy valami ilyesmi. Na, nem húzom tovább: a hétvégén Svájcban volt állásinterjún egy klinikán, ahol felvették két hónap próbaidőre. És most elmegy (két hét múlva). És ha véglegesítik majd, akkor mi is megyünk utána. És én még sehogyse állok a némettel. Ésésés, én nagyon örülök, hogy teljesül az álma, meg minden. S mégis tartok az egésztől. Hogy milyen lesz a gyerekeknek megszokni az idegen környezetet. S arról már nem is beszélek, hogy én nagyon szeretek itt lakni, és máris honvágyam van...S hogy sehogysem állok a némettel (vagy ezt már mondtam? :))

28 comments:

csillag said...

Háát, nem is tudom mit mondjak.Ez igazi meglepetés.Svájc.Jól hangzik.Csak egy kicsit messze van. De meglehet szokni:) A lányok meg, ne félj, egykettőre megfogják tanulni a németet:) Te pedig tudom, hogy tudsz németül:D

Anonymous said...

Nahát! Sejtettem én, hogy veszélyes feltenni azokat a ggyönyörűszép képeket Svájcról a blogomra! De azt nem, hogy ilyen hamar lesz hatása ...

Jó utat nektek :) Szeretjük Svájcot, majd meglátogatunk :)

Melyik részére mentek?

Betti said...

J. azt mondta, mikor sokaltam tíz nap távollétet, hogy mi lenne ha ő is...

Anonymous said...

A szolgálati közlemény ezennel visszavonva?

márta said...

Igenigen, majd feltétlenül mindenki látogasson meg! :) Az északi részére megyünk, sehogyse jut eszembe a neve. A német határ mellett valahol.
És igen, a szolgálati közl. visszavonva. :( (...És erre a valami egerek megkönnyebbülve fellélegeztek...)

Anonymous said...

na tudod Márta ...én ennek örülök!!Közelebb jösz hozzám:)))ne aggódj,a lányok hamar megszokják,meg megtanulják a nyelvet...na,már e is képzelem a 3 lányt meg a két fiut eggyütt játszani....meg mi ketten dumálni....na várlak!!

katics said...

Kívánom, hogy úgy alakuljanak a dolgok, hogy mindenkinek jó lesz. A lányok mit szólnak hozzá? Tudják már, hogy lehet, hogy mentek?
Amúgy svájci németet tanulsz? Mert én egyébként tudnék németül, de a svájci nyelvet én sem igen értem:)

Gabi said...

HUHHH, ez aztán a meglepetés!!! Nem is tudom mit mondjak...sok erőt és kitartást kivánok...emellé pedig itt a napi bölcsességem és bátoritásom: nem lesz könnyű, ha tényleg mentek, de hidd el, szépen belejössz majd!! Na de, még nem mentek, akkor pedig imádkozom ezért az apa nélküli két hónapért!!

Anonymous said...

hat, Marti, en le vagyok sokkolva.
Tavaly en is voltam Svajcorszagban, es haat, mit mondjak: szemem-szam tatva maradt.Vagy h mondjak:)) Nagyon kis tipp-topp orszag..ja es h oda beengedjenek, lakni ugy ertem meg minden - hat ez is oriasi dolog!!
De hogy PONT TE huzzal el..azert ez megiscsak szomoru:))) (na ugy beszelek mintha itt laknal a szomszedba...)
en tenyleg inkabb sajnalom. na, ez az igazsag..:(

Anonymous said...

Ne erts felre, orulok, h nektek jo lesz..:) csak tudod egyik szemem..a masik meg...:):))
Ja es VEGRE, kiderult, h mibol fakad hat ez a tulfutott buzgalom a nemet nyyelvtanulas irant...:P:D:))

Anonymous said...

hát én is sejtettem, hogy pozitív változásokról van szó, mert szerintem ez igenis pozitív, úgyhogy ne aggódj te semmi felől, lépésről lépésre kell elfogadni, meg megszeretni az új dolgokat. Amúgy mikor mondtam R.-nak, mi a helyzet veletek, az volt az első szava, hogy oda én is elmennék! Na, hát örüljetek a lehetőségnek, aztán remélem onnan is lesz bloig, ugye?

márta said...

u-A gyerekek tudják, különbözőképpen állnak hozzá: Sára bizakodó, Anna kissé szorongó, Enikő még nem érti, miről is van szó.
-Nem a svájci németet tanulom, és ne is idegesítsetek, hogy ilyen is van :), most miért, nem ugyanolyan, mint a rendes német? Mondjuk, tényleg mondta T., hogy hegyeznie kellett a fülét rendesen, de azért elboldogult valahogy...Meg kell tanuljam a jelbeszédet is.
- Lea, amilyen gyakran mi találkozunk mostanában, hát tényleg nagy sokk lehet számodra az elmenetelünk :))))
-Emi, bloig nem lesz, csak esetleg blog :)
- S végül, várjuk meg a december végét, amikor eldől, hogy tényleg megyünk-e, de amennyire én látom, hogy T. milyen profi, és ügyes, hát szvsz majd könyörögni fognak neki, hogy maradjon. Na, majd akkor búcsúzkodunk. :)

Adona said...

ez igen.
na de ha el is húztok, blogot irni remélem legalább ilyen sűrűn fogsz. vagy még sűrűbben :)

Időbeosztás-guru said...

Hát a svájci német tényleg más. Mármint irni ugyanúgy irják a szavakat, csak egészen másképp ejtik. Ráadásul minden (német) kantonban kicsit másképp. Szóval sok sikert neked :)
És gratulálok, oda tényleg érdemes elmenni. Csak igy most még távolabb lesztek :(

encóka said...

azt a hé! így mondják mifelénk, ha nem kapják a megfelelő szavakat.
Ott legalább jó sok hegyet mászhattok!

Anonymous said...

Nekünk is összeszorul a szívünk ha arra gondolunk, hogy lehet elmentek. Nagyon sokat jelent számunkra, hogy a közelben vagytok, tehát ha úgy alakul, hogy el kell menjetek akkor nagyon fogtok hiányozni. Másfelol meg 100% támogatom Tibit. Még emlékszem arra, hogy annak idején mennyire nehezen hagyta ott az orvosi szakmát és azóta is látszott, hogy nagyon szeretne ujból orvosként dolgozni. Sok erőt nektek.

márta said...

Nahát! Kommentelt az öcsém! :) Te, ne ríkass meg így előre! Még ráér! És énis, énis 100%-ban támogatom...

Anonymous said...

Hát én sem igazán találom a szavakat, csak ez jut most eszembe, hogy "...eredj, ha menned kell! A Jóisten legyen minden lépéseddel" és ezt is Petőfi, János vitézéből loptam.

Anonymous said...

Hat, muszaj menni, ha mar ilyen menokes emberhez kototted az eletedet...
Masreszt meg tenyleg elismeresre melto, hogy T. ennyi ido utan is gondol arra, hogy az eredeti szakmajat gyakorolja, nem torodott bele a helyzetbe. Amugy mindig is mondogatott o valamiket, de eddig inkabb Ausztriat emlegette.

Noémi-Ruth said...

Teljesen megértem Tibit. Ha az ember hivatásának tekinti az egészségügyet, csak rövid időre tudja abbahagyni. Örülök, hogy te vagy mellette az álmai megvalósításában.
Svájc pedig gyönyörű, nagyon kedvesek az emberek és profi kórházaik is vannak (legalábbis amit én megnéztem, az volt). Bárcsak én is ilyen bátor lehetnék, és nem félnék annyira külföldre menni...

Anonymous said...

Igen, Márti, de gondolj csak bele, ha elmentek, még ennyiszer se fogunk találkozni, mint eddig! még ennyi esély se lesz rá..:-))
a svájci német pedig egyenesen kiborító. de a másikkal összerakod, és akkor csak kijön vmi értelmezhető:))na ez csak biztatásként:P Arra az esetre, ha mennétek.:D

Anonymous said...

Subidubi dap-dap, subidubi dap-dap, subidubi.. vegre tudom, mi volt az a titok, amit nem akart a Marta elmondani.. de jo, vegre tudom.. juhuuuu.. dejoooo! Egesz este annak fogok orulni, hogy tudom.

márta said...

Nagyon tévedsz, ez egy másik titok volt! Neked is vannak titkaid, nekem is, kvittek vagyunk! :)

Anonymous said...

Nemaaaaaaaaar:( !

Anonymous said...

Nincs igazad.. nekem nincsenek titkaim.. EEN MAGAM VAGYOK A TITOK!:)

Anonymous said...

azaz:)

márta said...

Jó, legyél. Én kibírom. Ki én! :)

Anonymous said...

itt mar szinte olyan mintha egy brillians anonymus potyogeseit neznenk ;))