ÖNKARIKATÚRA

Hárman vagyunk, ha egymagam vagyok. A háromságomat ki érti meg?
Egyikünk bölcs, mint a kő és éppoly rideg, hideg.
Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg, akár a szörp a nyári napon.
Harmadikunk dilinós kicsit és költő is és gyerek nagyon.
(Weöres Sándor)

Nahát, itt a bizonyíték, hogy lehet egy embernek több arca is, és attól még normális ő, meg minden...Merthogy érdekes, ahogy az ember alkalmazkodik a többiekhez. Megtanulunk viselkedni, és tudjuk, kivel-hogy kell beszélni. De akár még itt a blogoknál is, mindenkinek úgy kommentelek, hogy az ildomos legyen, passzoljon az illetőhöz. És hát mások is különbözőképpen látnak, mostanában régi ismerőseim felidézik, hogy milyen szótlan, meg aranyos, meg ilyenek voltam. Érdekes, én magamban mindig is beszédes voltam, az más, hogy az ember nem beszél hangosan, ha kell-ha nem... Most is, van aki szuper-anyukának lát (nem vagyok az), más nem tudom minek, mert a legtöbben az anya-szerepemmel azonosítanak, és kész. ( Mondjuk, ez néha kicsit zavar, mert azelőtt is léteztem, vagy mi... ) Talán a gyerkőceim látnak a legreálisabban, például Enikő tegnap azt mondta, mikor segítettem neki valamiben, hogy: Kösz, haver! Te egy anya-haver vagy! :)
Na, hát csak azt akartam mondani, hogy én ezt a versikét érteni vélem...Merthogy még akkor is különböző vagyok, mikor nem alkalmazkodom senkihez. Meg ilyenek...