Még jó, hogy

az emberben kialakulnak különböző automatizmusok az évek során. Például, észrevettem, hogy tegnap úgy vezettem be a városba Annáért, hogy nem is figyeltem, merre megyek, teljesen máson gondolkodtam, aztán egyszer csak ott voltam a zeneiskola parkolójában. A lábam, a kezem, meg gondolom, az agyam is egyfajta robotpilótaként elvitt engem oda. Félelmetes.
Aztán, az este, bár azzal a homályos érzéssel feküdtem le, hogy tegnap péntek van, tehát ma akkor szombat, és lehet sokáig aludni, azért hálistennek beállítottam a vekkeremet hat órára csörögni. Csörgött is ma reggel rendesen, és én minduntalan kinyomtam, merthogy ugye mit akar már, hát szombat van... Aztán lassan, nagy erőfeszítések árán leesett, hogy mégsincs szombat, hanem, ha tegnap Annának szolfézse volt, akkor vagy kedd, vagy péntek kell legyen, és onnan már csak egy perc volt kisakkozni, hogy kedd nem lehet, tehát kizárásos alapon marad a PÉNTEK. Aztán már automatikusan indultam teát főzni, meg nyaggatni a népet, hogy keljenek már fel...