Ilyen sem volt még,

hogy én vasárnap ilyen korán reggel itt pötyögjek, de ma nagyon hamar felkeltem, és nincs kivel beszéljek, mert T. elutazott 3 napra, és én egyedül vagyok, mint a kisujjam, ha nem számítom a szomszéd szobában durmoló három rosszaságot. Kikészítettek tegnap este rendesen. Pedig pont tegnap délután osztottam az észt egy anyaotthon vezetőjének, aki megkérdezte tőlem, mint nagggyon tapasztalt és sikeres anyától :), hogy mit is tegyenek, hogy kicsit jobban bírjanak az otthonban lakó nagyon eleven gyerekekkel. És én mondtam-mondtam, mint aki mindent tud. Na, ilyenek után szoktam pofára esni. Mert olyan hepaj lett itthon a fürdés körül, hogy csak na. Először is Sára és Anna teljesen összekarmolták egymást. Tele van a hasuk karmolással. És kb. fél óráig, de nekem többnek tűnt, visítva mutogattak egymásra, hogy ő kezdte. Aztán meg Enikő nagyon felháborodott azon, hogy nem őt vettem ki először a kádból, hanem a karmolós macskákat. Na, ő kb. egy órát bömbölt, és sehogysem, semmivel sem sikerült ebből kizökkenteni, aztán végül elaludt a földön. Még mindig azt hiszi, ő a világ közepe, és ő kell részesüljön mindig mindenből először. Persze T. csak mosolygott közben, hogy milyen édesek. Ezek a fiúk is néha olyan bosszantóak. Miért nem akkor mosolyog elnézően, mikor eltűnik valamije a lakásban, nem? Na, ezek után meg én bambultam kb. egy órát a lakásunk romjait nézegetve, és ezzel nagyjából el is telt az este. Hát ilyenek vannak...