Volt nekünk egy

szomszédunk, már egy éve elköltözött családostul. Nem voltunk mi hűdejóban, szóval nem jártunk át egymáshoz tojást meg ezt-azt kölcsönkérni, de azért például hozzánk jött át Illető, ha nem ment a kábeltévéjük, hogy megnézze, nálunk se megy-e, és tényleg nálunk se ment, mert nekünk nincs is kábeltévénk, csak egy egyszerű hétköznapi tévénk, amit sose nézünk nagyjából. Na, és látom, hogy egy ideje a kislányuk az Anna szolfézscsoportjába jár, és általában Illetőné szokta hozni-vinni. És én mindig köszöntem neki, de ő sose nekem, de azért én csak köszöngettem, mert nekem jó az arcmemóriám és illemtudó vagyok. Ma is köszöntem, ma se köszönt vissza, de úgy kb. öt perc múlva azt mondja, hogy húúú, csak most látom, hogy te vagy az. Most nem tudom, ennyire megváltoztam, vagymi, de az a gyanúm, hogy csak most vette észre a belső kisugárzásomat, amit most, hogy a hajamat is levágattam,- igaz, nem drasztikusan, és eddig még senki se vette észre - előtérbe helyeztem, mert ez az igazán fontos az életben...