Miután elolvastam

az összes rendelkezésre álló Jane Austen regényt, és gondolom, már a könyökötökön (mennyi ö betű!...) jön ki, hogy mind erről beszélek - na, most nekifogtam a Kaffka Margit "Színek és évek"-jének. Amúgy rájöttem, - ami egyébként evidens - , hogy Austen könyveinek nem is annyira a férjhezmenős sztorik az igazi ismertetőjele vagy sajátja, bár tény, hoyg mindegyik erről szól, hanem az irónia, ahogy kezeli ezeket a témákat. Kár, hogy nem írt többet.
Visszatérve a "Színek és évek"-re, beillesztek kedvcsinálónak egy kis idézetet, már csak azért is, mert számunkra annyira aktuális dolgot pendít:
" Wagner tánt iskolájában a tandíj egyforma volt ugyan szegénynek, gazdagnak - de a kis "polgárlányok", az iparosok és boltosok gyerekei "gné-é-édige frá"-nak szólították őt, mi pedig "tanté"-nak. A német beszéd kötelezőnek volt hirdetve, és a tánt szigorúan feddette a parancs ellen vétőt. "De hogyha nem tudunk?" - szabadkoztak a Magyar utcai csizmadiák lánykái. "Akkor meg kell kérdezni, hogy mondják ezt vagy azt!" - "Hogy kell kérdezni?" - így: "Wie sagt man das deutsch?" Ebből az lett, hogy a kérdést lassanként megszoktuk elébe tenni, beleszúrni minden mondanivalóba; egész történeteket meséltünk el így: "Osztán, vizakmandaszdájcs, amúgy..." És ez elég volt mentségnek, ha megintettek a magyar beszédért. "
:))))