Tulajdonképpen

nem rossz, ha rendesen be van osztva egyeseknek az idejük. Nem is emlékszem, mikor volt úgy, hogy este nyolc után néhány perccel már vacsora után vagyunk ( a felnőtteknek jár majd második vacsi is...:), az asztal letakarítva, ilyesmi. Szóval, megvolt az első iskolai nap. Sikerült reggel megoldani a hogyan-legyek-egyidőben-két-helyen című kérdést is, mert Sára és Anna külön helyre járnak iskolába ebben az évben, de az órák egyidőben kezdődnek. Ezek fontos dolgok, rengeteget lehet ilyesmin tipródni, feleslegesen. Még mindig van, mit beszerezni az iskolatáskába, mert ami itt másnak egyértelmű, arra én csak lassan jövök rá.
Délelőtt most van három-háromésfél óra szabad időm, amikor főleg német szavakat magolok. Sokat számít, hogy nem vagyok félbeszakítva percenként. Igazából ez a legértelmesebb, amit tehetek. Ha akarok bármihez is kezdeni, nyelvtudás nélkül nem megy. Amúgy én egy örök újrakezdő vagyok...Néha nem kellemes érzés így harmincon túl megküzdeni ezzel az érzéssel, de az ember próbálja meg kihozni a helyzetből, amit csak tud, nem?
Aztán összeszedem a háromfelé levő kis csapatomat, és próbálok minőségi időt eltölteni velük. Ma elmentünk a parkba uzsonnázni, meg apró gesztenyét gyűjteni, és mindennapos a barkácsolás is. Tegnap egy-egy ilyen bütykölős újságot kaptak ajándékba, és már sokmindent elkészítettek belőle. Nagyon élvezem a társaságukat.
Szóval így. Zajlik az élet...