Friday, August 15, 2008

Esik



az eső rendületlenül. A szünidő utolsó napjai elég lustán telnek. Ha szép idő van, sokat vagyunk kint, amúgy hagyom, hadd játszzanak, ahogy és amennyit akarnak. Egyedüli elvárásom, hogy minden nap olvassanak egy kicsit. Közben azért a fejemben készülnek a listák, hogy mit kell még beszerezni iskolakezdés előtt. Sára nadrágjai mind a bokája fölé érnek, Anna és Enikő pedig kinőtte a cipőit. A gyerekszoba újfent megint állandóan rendetlen, tehát a táblázatos módszer kudarcot vallott, és ennek legfőképpen én vagyok az oka, mert nem kértem számon következetesen a feladatokat. Most megpróbálunk fokozatosan megint rendszert és személyreszabott feladatokat vinni a napokba. Hétfőtől kezdődnek a fociedzések is. Amúgy erről jut eszembe, hogy kaptunk ajándékba a szomszédtól három focilabdát, amire már nem volt szükség a csapatnál. Kedvesek itt a népek.
Visszatérve az esőre...mikor mentem délben Enikőért, elkezdett nyafogni, hogy mennyire utálja az esőt, s így meg úgy. Ami engem illet, én nagyon szeretem, és neki is bebizonyítottam, hogy lehet azt élvezni is. Biztattam, hogy trappoljon a pocsolyákban, és vadásztuk az ereszhibás épületeket, mert ott vízesésszerűen zutyorgott le a víz. Ezek alá hosszan beállt, és élvezte az esőcseppek koppanását az kapucniján. Nagyon aranyos volt, és arra gondoltam, milyen jó, hogy ilyen fontos tudnivalókkal felvértezve indulhatnak az életbe a gyermekeim...

8 comments:

Noémi-Ruth said...

Most én is nagyon hallgatnám az eső koppanását, mindenféle értelemben.

Anonymous said...

épp erről írtam én is...szívesen kiállnék egy jó nyári záporban áááázni:)))

Anonymous said...

Úgy olvasom az előttem szólokat, mintha az én nevemben is írták volna a kívánt esőt. Nagyooooooon fülledt meleg van, és kissé nehezen bírom. Na de fel a fejjel, hátha esni fog itt is az eső ;)
amúgy nagyon tetszik TÖBBEK KÖZÖTT benned az is, hogy megmaradt benned "A gyermek", aki önfeledten tud trappolni a pocsolyában Enikővel, és nem érdekli, hogy vizes (netán sáros) lesz a nadrág alja. Szuper!!! Tanulni fogok tőled.
Erika

Adona said...

ide is elkellne egy kis eso, mert 40 fok siman megvan, szerintem az arnyekban is...

Anonymous said...

Nem tudom elképzelni magamról, hogy ilyesmire bíztatnám a gyerekemet :), de ha mégis, akkor azt jelenti, hogy vannak meg csodák és képes vagyok én is lazulni...

márta said...

Minthogy végig az úton az elégedetlenségét (nyafogását) hallgassam...meg aztán volt rajta gumicsizma, vízhatlan nadrág és esőköpeny.:)

Renáta baba said...

Ez igen,ilyen egy ötletes,szerető édesanya.Nekem nem jutott volna eszembe ilyesmi,tanulnom kell még sokat!!

Klári B. said...

szuper... nalunk az oviban egy anyukaval beszeltem valamikor ovi ido alatt es o ajanlotta, hogy jo lenne, ha minden gyereknek lenne gumicsizmaja es esokopenye az oviban, hogy ki lehessen menni veluk, barmikor, barhova, ne legyen az, hogy napokig nem tudunk kimenni sar vagy eso miatt. Szerintem is jo otlet, csak meg kellene valositani.:)