Saturday, August 2, 2008
Nahát.
Ilyen is rég volt. Hogy este tíz után kettesben kószáljunk a városban. Ez is olyasmi, hogy amikor az ember zavartalanul megtehetné, nem is gondol rá, és csak akkor értékeli, mikor már teljesen elszokott...vagy nem is szokott hozzá?...attól a kérdéstől, hogy "sétálunk egyet?". Én már ismerem ennek a városnak a zeg-zugait, tudom, hol vannak az érdekes épületek, a szép ablakok. Ma végre megmutathattam neki is, hiszen amúgy egy-egy végigdolgozott nap után érthető, ha nem volt se kedve, se ideje az ilyesmihez. Egyébként pedig rájöttem, hogy rengeteg érdekes utcai lámpa van itt, és mindegyik egy-egy külön hangulat...Szerintem én igazán kellemes feleség vagyok. Nem kell sok nekem a boldogsághoz.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
3 comments:
Nahát,hogy kerültetek ilyen helyzetbe:)))?
Ennyire ügyesek-okosak a Lányaitok,hogy megértették,hogy Ők mostan aludni fognak,Anya-Apa pedig séta?Örülök Nektek:)!
Ó, nem, azért nem hagynám egyedül őket...itt vannak Tibi szülei, és így...:)
Igazán kellemes feleség!
Az igen! :D
Post a Comment