Már szürkülödött, mikor

mégiscsak rávettük magunkat egy esti sétára. Én vasalni szerettem volna, Enikő lusta volt, Anna azt szerette volna, ha mesét olvasok neki - s mindezt egy Tibi + Sára által kezdeményezett sétával hoztuk közös nevezőre, mert valahogy így működik a családi matematika. Majdnem eláztunk, de aztán mégsem, mert bár azt hittük, rég lement a nap - megemberelte magát még egyszer az esőcseppek és felhők fölött, és valami olyan pazar fényjátékot láthattunk, mint még soha. Hihetetlen színek váltakoztak kissé szürreális hangulatban, szivárvány bújt elő, és mi egyik ámulatból a másikba estünk. Most már van elképzelésem arról, hogy milyen lehet a titokzatos Északi Fény. Néhány perc múlva aztán minden újból szürke és kissé homályos lett, mintha mi sem történt volna...mi pedig, Enikőnk állhatatos nyekergésével a fülünkben, békességesen hazabattyogtunk. Jó éjszakát.