Igazából annyira

nincs most mondanivalóm, de nagyon ráérek. Meg aztán látom, hogy pont 999 bejegyzést produkáltam eddig másfél év alatt, akkor meg már legyen ez az ezredik. Szóval, tegnap délután voltunk Tibivel vendégségben, és nagyon jól éreztem magam. Megint grillezés volt, és őszintén kíváncsi vagyok, mit csinálnak a németek télen, ha vendégségbe hívnak valakit, mert akkor nem lehet grillezni. Eddig, ahol csak megfordultunk, mindenütt grillezés volt. A család, aki meghívott, elég nagy, pontosan hét gyermekük van, ebből kettő örökbe fogadott, és búcsúzásnál mondtam, ahogy illik, hogy mi is meghívjuk őket hozzánk szeretettel és szívesen. Szóval, feladtam magunknak a leckét, de nincs aggódás, mert sok jó ember kicsiny lakásunkban is jó ember marad.
Egyébként, napok óta az a személyiségtípusos teszt jár az eszemben, és többet is elvégeztem, meg utánaolvastam, mert annyira igazak rám az állítások, hogy az nem igaz, illetve hát nagyon is az. Szóval, magam körül forgolódom egy kicsit, naés. Képzeljétek, a rengeteg jó tulajdonság mellett, ami a flegmatikusokat jellemzi, tehát szvsz engem is, ott van az is, hogy bizony lusták vagyunk. Nekem mondják? Egyik cikkben pedig azt javasolták, hogy harcoljunk keményen ezen tulajdonság ellen, mert le lehet küzdeni sok gyakorlással, és ennek leghatékonyabb módját abban látja a cikkíró, hogy minden reggel keljünk korábban a család többi tagjánál (mondjuk, ezt már kellően begyakoroltam), és ... fürödjünk meg mindannyiszor hideg vízben. :))) És akkor gondolom, egy idő után már nem is leszünk annyira lusták. Erre azért annyira nem vagyok hajlandó, meg aztán amúgy is segítségemre sietett a sorsom alakulása a három gyerkőcöm és a rend + tisztaságot másoknál egy fokkal jobban szerető férj személyében, hogy ezen kellemetlen ( számomra ugyan nem, de közvélemény szemében nagyon is) tulajdonságot, amiről igazán nem tehetek, naponta sikeresen leküzdjem. Vagy sikertelenül. Erről ennyit. Mindenesetre érdekes. És a viccet félretéve, nagyon fontos, hogy helyesen lássuk magunkat. Enélkül nem tudjuk elfogadni a saját személyünket, és boldogok sem lehetünk, mert talán valaki másra szeretnénk hasonlítani, vagy mittudomén.
Szerintem ennyi bölcselkedés elég is volt ezrediknek, és most már csak annyit tudnék hozzátenni, hogy szívesen nyaralnék én is egy kicsit az idén, lehetőleg tengerparton, de ha nem, hát nem, így is jó. Lesz nyár jövőre is.