Szünet.

Egy irodai munkanap során, ideális esetben, délben ebédszünetet tartok. Még ideálisabb esetben otthonról csomagolt, egészséges ebéddel, amit egy rövid séta után a parkban fogyasztok el a patak partján. 

Legrosszabb esetben előfordul, hogy egyáltalán nem tartok szünetet annak reményében, hogy akkor hamarabb hazaérhetek. Hazafelé menet még beugrok a boltba vásárolni, a kasszánál pedig, mivel sor van s - szédelegve, kicsit dehidratálva és farkaséhesen - várni kell, véletlenül a kosaramba ugrik egy tábla csokoládé, amit azon nyomban el is fogyasztok a parkolóban, még mielőtt beindítom az autót. 

A reális esetek e kettő között elhelyezkedő variációk összességéből tevődnek össze. 

 

Mikor itthonról dolgozom és másfél-két hétre minden hónapban felállítom a konyhaasztalon a hordozható irodámat, a napoknak se eleje, se vége. 

Legrosszabb esetben csak délben jut eszembe átöltözni, száraz kekszet fogyasztok reggelire s délutánig elfelejtek szünetet tartani. A háztartásom pedig egyszerűen összeomlik. A work-life balance elmélete szerint én ezekben a hetekben, tehát az időm majdhogynem felében nem is élek. 

Ideális esetben már reggel eldöntöm, hogy minden egy-két órában pihenőt tartok. Először is szépen, vagy legalábbis normálisan - vagy legalábbis úgy, hogy ne kelljen szégyenkeznem, ha hirtelen ajtót kell nyitni a postásnak - felöltözök. Ha nagyon elszánt vagyok, még listát is írok a szünetek alatti tetszés szerint elvégezendő teendőkről: * lemenni a boltba Svennel vajas perecet venni* elindítani egy adag ruhával a mosógépet * megteríteni az asztalt a kertben és odakint ebédelni * kiteregetni a ruhákat * tíz perc kávé és zsoltár a balkonon * negyed óra kötés-szünet * leszedni az érett málnákat a kertből * beszedni a száraz ruhát * aludni egy rövidet * elpakolni a tiszta edényeket. És természetesen, a legszebb: írni a blogba. 

A reális esetek e kettő között elhelyezkedő variációk összességéből tevődnek össze. 

 

Minden idő életidőnek számít. Nem tologathatom addig, míg minden mással nem végzek, hogy elkezdjek valóban élni. A gyakorlatban mégis úgy néz ki, hogy a határidő elteltével valami nagy-nagy szabadság érzése borít el. A megfeszített munka után kezdődhet a jól megérdemelt pihenés. De ami mégis inkább érdekel, az az apró szünetek kialakításának kultúrája a zsúfolt időszakok közepén. Sajnos, még eléggé szegényes. De hiszem, hogy megtanulható. S ha már, akkor csakis művészi szinten, természetesen.