Thursday, July 21, 2022

Ablak a nyárra.

Vannak a mindennapok ablakai. A konyhám ablaka, ahonnan reggelenként először nézek ki az udvarra, miközben várom, hogy elkészüljön a kávé. S ahova üzeneteket írok saját magamnak a főzés közben keletkezett párába. Van a nappali ablaka, melyen át az első reggeli napsugarak a legszebb mintákat rajzolják a falra. S ahonnan jól látni a szomszédos garázs tetején levő tócsában, esik-e még az eső. Éjszakánként pedig tágra nyitott ablakok mellett a legszebb álomba merülni.
Vannak, melyek a nyári emlékekre nyílnak. Különlegesek. Felejthetetlenek. A dél-franciaországi piros függönyös ablak, mely előtt egy este sokáig olvastam, közben a fecskék csivitelését hallgattam. A kedves író ablaka, kívülről, amit egy fotóalbumban láttam s annyira fontosnak éreztem megkeresni.  Lehet, így akartam megköszönni a sok szép órát, amit a könyvei adnak.
A számítógépemen az operációs rendszer ablakai. Kilátást nyitnak a világra. S lehetővé teszik, hogy a sajátomon is nyissak egyet.
Vannak az égre nyílóak, az imádság kis ablakai. 
S itt van végül a szívemé. Ezzel boldogulok a legnehezebben. Kinyissam-e, s ha igen, tágasra vagy résnyire, legyen-e függöny, sötétítő, redőny, szereltessek-e rácsot, ültessek-e virágot a balkonládákba, vagy már túl késő. Szebbé teszi-e a világot, vagy már úgyis mindegy. Nem lehet egyszer s mindenkorra érvényes döntést hozni. Ahhoz túlságosan törékeny az emberi lélek. Csak azt dönthetem el, hogy ma még itt vagyok. S kinyitok, teljes szívvel.
 
(Egy apró, kedvező lehetőségből adódó szolgálati közlemény: tudom, hogy a frissen megjelent könyvem rendelése külföldről (konkrétan Romániára és Németországra gondolok) drága, ezért, aki legkésőbb vasárnapig jelzi a vételi szándékát, annak meg tudom szervezni, hogy majd helyi postával kapja meg. (Romániában egy kedves barátnőm postázná, Németországban én.) Nagy szeretettel írtam ezt a könyvet, a tőlem telhető legszebben, és mélységesen hiszek az üzenetében. Ezért szeretném, hogy ne a magas postaköltség miatt kelljen lemondania róla bárkinek, aki szeretné elolvasni. Érdeklődés esetén az email-címemre írjatok: prodan.marta@gmail.com)

5 comments:

Éva said...

Köszönöm, hogy kinyitod a szívedet számunkra, és mi láthatjuk a gondolataidat, az érzéseidet. Olyan öröm ez nekem. Minden nap várom, hogy betekinthessek a kinyitott szíved ablakán át, és hogy itt vagy nekünk.

Zsuzsa said...

Épp a postán sorakozom, most veszem át a 3 példányom:-)

iri-aldasszomj,blogspot com said...

Talan egyszer leírod az üzenetet is amit a párába írsz!

Julianna said...

Nagyon szép bejegyzés ez is,mint mindig.
Köszönöm hogy írsz,és hogy nem tartod meg magadnak,hanem mi is olvashatjuk.
Köszönöm a könyved is,elolvastam,nagyon tetszett az üzenete,szerintem is fontos mondanivalója van.
Csak azt sajnáltam hogy vége lett.De remélem lesz folytatása.
Külön köszönöm a sok idézetet,melyeket külömböző könyvekből idéztél.
Kíváncsi vagyok hogy a fotón épp melyik könyvet olvasod,bár sejtem hogy nincs meg magyarul.

Várom a következő könyvedet.

Ciluklári said...

Nekem ma hozta meg tündér barátnőm az új könyvet, öröm van!