Én szeretem a

mandalákat. Fogalmam nincs, hogy tulajdonképpen mi a spirituális háttere, ha van neki egyáltalán, annyit tudok, hogy buddhista szerzetesek készítik őket valami magvakból és/vagy kövekből, hosszasan, aprólékosan, aztán mikor kész van, egyszerűen szétfújják. Nem azért készítik őket, hogy materializált formában megmaradjon, és a falra akasszák, hogy jó kis porfogó legyen belőle. Nálunkfele az emberek szeretik gyűjteni a tárgyakat. Azt hiszem, én is, mennyit rinyáltam egy összetört bögre miatt...De aztán rájöttem, nem a bögre a lényeg, hanem az, akitől kaptam. Helyekhez is kötődök, de főleg azért, mert embereket társítok hozzá, és ha ők már nincsenek, a hely is kiürül. Mondjuk, a buddhista szerzetesek csinálhatnának valami értelmesebb dolgot is a mandalázás helyett, de az mindenképpen tetszik, hogy szabadok tudnak lenni a tárgyaktól. Jó dolog a szabadság. Már ha van ilyen, mert mindig van valami, ami miatt sérül. Elvárások, megfelelési vágyak, függések miatt. Sokszor önként mondunk le róla. Egyszer filozófiából erről gondolkoztunk, a szabadságról, de már nem emlékszem, milyen következtetésre jutottunk. Azért az ember alapvetően szabad. Szabadon dönthet az életéről, és eszembe jutott, hogy értelmetlen az a kérdés, hogy Isten miért engedi meg ezt vagy azt az emberek életében...Mert az embert szabadnak teremtette, és a sok rossz, ami megtörténik, általában valaki rossz döntésének az eredménye. Ha olyan robotok lennénk, akik csak a jót és szépet tudnánk tenni, akkor nem lennének rossz dolgok a világon. Gondolom én. Mondjuk arra a kérdésre nem tudom a választ, hogy miért nem mindenki csak a saját maga rossz döntései miatt szenved. Meg hogy mi van a véletlenül bekövetkezett rossz dolgokkal. Fogalmam nincs.
Szájtépés session closed. ( Nagyon szeretem ezt a session closed kifejezést. A gmailből lestem el.)