Ma.

Jó a kedvem. Szemtelenül jó. Csak egyszer sikerült (majdnem) kizökkennem belőle, mikor egyik gyermekem feszegette a határokat. Amúgy még azt is elhiszem,hogy dübörög a gazdaság, meg minden, ami kell. Nahát, még Celine Diont is szeretem. Megkockáztatom, hogy még Zámbó Jimmyt is...na jó, őt azért nem annyira.
Bejelentkeztek kedves népek vendégségbe, már sütöm a pogácsát, főzöm a teát, és közben a gyerekeket megkértem, rakjanak rendet a nagyszobában, elvégre nem én csináltam oda a kuplerájt. Egy kis idő múlva jött Enikő a következő levéllel: Sárától Anyának. Kedves Anya, én vagyok, ne haragugy hogy most nem rakok rendet. Kérlek, mert nagyon rosszul vagyok. Rohanok a szobába, hogy lássam, mi baj, hát látom, hogy kicsi Sárám úgy fekszik az ágyon, mint Garfield ebéd után, és azt rebegi: Túl sokat ettem a tejberizsedből... :) Na, remélem, a játékok majd maguktól a helyükre másznak, mert most következetes leszek, és NEM rakok rendet helyettük.