Mondjuk, hogy ma

van nálam a Big Blogging Day, a továbbiakban BBD, és akkor nem fogom magam annyira lelkiismeretfurdalásosan érezni, hogy már a nemtudomhányadik postot írom. Ahányszor leültem a gép elé ma, mindig írtam valamit, aztán nem kötelező elolvasni ugye, engem meg segít túlélni ezt a napot. Azt hiszem, tévedtek a tudósok, a január 31.-e az év legdepiveszélyesebb napja. Ez van, ezt kell szeretni.
Amúgy...nem jön, hogy elhiggyem, de rávettem T.-t, hogy menjen el helyettem németórára. Mindent bevetettem, eljátszottam a hattyú halálát, eljátszottam a Rómeó és Júliát is, mindent, amit drámaíró valaha kitalált, annyira nem akartam ma menni sehovase, de németre meg pláne, hogy nem. Szóval, így már sokkal jobb, és holnap már február, és az jobban hangzik, mint az, hogy január. És kicsit változtattam a blog külsején is, a tartalom az marad a régiben. Már nagyon elegem volt abból a színből, ami így utólag bevallom, tényleg hasonlított egy kicsit a rózsaszínhez...

Most már aztán tényleg

nagyon szégyellem magam, hogy még mindig itt...de muszáj megkérdeznem: a 31-es az egy prím szám? Ugye, hogy az? Az előbbi listához még két hozzáfűzés:
5a. Ugyanaz vonatkozik Mariah Carey "Hero" nevű zengeményezésére is.
7a. Ugyanaz azzal a különbséggel, hogy fél négy.
Na viszlát.

Ódenagyon

bosszant engem, mikor valaki:
1. Mindenben azt veszi észre először, amit nem kellene.
2. Titokban kockacukrot eszik, pedig a gyerekeinek szigorúan megtiltotta.
3. Csak piszmog a dolgaival összevissza, minthogy sittysutty gyorsan végezne velük, aztán viszlát.
4. Szereti, ha övé az utolsó szó, még akkor is, ha csak annyit mondhat, hogy neked van igazad.
5. Próbálkozik altot énekelni Whitney Houston "I Will Always Love You" c. dalához, pedig világos, hogy nem ért hozzá.
6. Nem tervez előre még egy nappal sem, vígan él a mának (mondjuk nem pont a mai napról beszélek, ezt kicsit átvitt értelemben kell érteni, értitek, nem? :), ahelyett, hogy tisztességesen idegösszeroppanást kapna mindenféle előrelátható+láthatatlan dolgoktól. (Ő a tücsök a Tücsök és hangyában)
7. Fél háromkor még úgy gondolja, bőven van ideje az ötórakor bemutatandó német fordításra, amire amúgy pontosan egy hét ideje volt.
8. Aki állandóan okoskodik, és a kákán is csomót keres. És talál.
9. Nagyon bosszantom saját magamat.

Nem szeretem, amikor

vacakol a net, főleg, ha nem is netezni akarok, csak valami zenét hallgatni a youtubeon, mert az meg már milyen, hogy mire belelendülnék a ritmusokba, akkor megakad az egész, aztán mire kizökkenék a ritmusokból, megint beindul...na azért mondom. Ez pont olyan, mint mikor Mr. Bean énekelte a templomban a halleluját, és mindig hamarabb akarta befejezni, mint a többiek. Kivülről vicces hallgatni az ilyet, de végülis amúgy én csak akkor éneklek, ha magamban vagyok. Meg akkor is, ha fülhallgatóval hallgatok valamit és elfelejtkezem magamról.

Tényleg seholsincs

a "nachdem"-es mondatok képzése c. fejezet a németkönyvemben. Akkor hol hallottam én arról, hogy van ilyen? Pedig muszáj lenne megtalálni, különben megint nem lesz kész házifeladatom délutánra... Amúgy gyerkőcök is be lettek íratva németórára, és hihetetlen, mennyire örülnek neki. Hiába, ez van, ha a nemzetközi helyzet fokozódik. (Azért az is hihetetlen, hogy mennyit tudok én nyavalyogni emiatt...)

Az úgy volt, hogy

vagy két napja létrehoztam egy új emailcímet, meg minden, mégpedig azért, hogy létrehozzak egy új blogot. Azt is létrehoztam, megvan valahol. Valószínüleg ez is egyike eleve kudarcra ítélt kósza ötleteimnek, merthogy ilyen sok van nekem. Mert arra gondoltam, hogy mivelhogy mikor ezt az egész blog-mizériát elkezdtem, eszembe se jutott, hogy lehetne kicsit óvatosabban nekilátni, valami nicknevet választani, vagy ilyesmi...Nem, én mindjárt a nevemet tettem meg blogcímnek, felraktam egy csomó képet, szóval naivítás a köbön. Nem mintha bármi rossz ért volna közben, de akkor is. És gondoltam, legyen egy másik blog, ahol én leszek maga a homály. Na, és az van, hogy totálisan elfelejtettem...nem a jelszót, arra emlékszem, hanem az új emailcímet. Mindent megpróbáltam, de nem és nem sikerül belépni, pedig akartam írni valami jó titkosat. Szóval üzenem az új emailfiókomnak és az új blogomnak, bárhol is leledzenek, hogy viszlát, mert én ugyan nem vagyok fatalista, de most úgy tűnik, hogy még a tudatalattim se akarja, hogy én legyek a legújabb ismeretlen bloggerina.
Apropó blog: ma olvastam egy újságban, hogy az átlag magyar blogger az huszonöt éves és férfi. Najó, hogy már megint nem vagyok benne az átlagban.

Tessék, megint egy kis

lököttség, (Oszkárt kell érte hibáztatni)...Naszóval ez azoknak való, akik bár rendszeresen olvassák az irományom, attól még szívesen letörölnék az egészet. (Tudom, hogy ott vagytok, kár is tagadni!) Most megtehetitek valami dinók segítségével! Állok elébe! Van hangja is.

Mintha nem lenne épp

elég, hogy morcos ez a reggel (van ilyen, mitcsináljunk?), még ezt is meghallgattam vagy százszor, meg az összes feldolgozást, ami létezik. Régebben akár színésznőnek is elmehettem volna, akkor is tudtam sírni, ha viccesre gondoltam közben, de most már ez nem megy, viszont ez a dal...igen, ez ki tudná hozni belőlem a tragikát.
Apropó Beatles...állítólag Izráelnek 43 év után jutott eszébe bocsánatot kérni az együttestől azért, mert 1965-ben nem engedték őket koncertezni. Most viszont szép bocsánatkérő levelet írtak a még élő tagoknak valamint az elhunytak családtagjainak, és szeretettel várják már őket egy kis zenélésre. Ez is szép példája annak, hogy sohadesohase késő, és hát látom már van olyan is, hogy postumus-bocsánatkérés , vagymi, manapság már minden van.
Amúgy, arra gondoltam, postolnék egy hangos-bejegyzést, tehát írás helyett beszélnék, még nem tudom mit, de aztán elvetettem a gondolatot, mert: 1. biztos nem tudnék komoly maradni, 2. fogalmam nincs, hogy kell az ilyet kivitelezni.

Sikerült megnézni

az Into the Wild második részét, nagyon nehezen sikerült megszerezni. Az első részt angol hanggal, magyar felirattal, a másodikat francia hanggal, román felirattal... Márcsak valami német szó hiányzott a totális bábeli zűrzavarhoz..
Amúgy rájöttem, hogy a könyveink nagy része nélkülözhető. Csak ott állnak a polcokon, kár a fákért, amit miattuk kivágtak. Megszámolhatnám az ujjaimon, hogy melyek nélkül nem lennék meg. Persze, csak ha előtte már teljesültek a maslowi piramis alsóbb szintjei. Mindezt a film hatására is mondom, de már előtte is eszembe jutott az esedékes könyvespolcportalanítás közben...

Enikőnek amolyan

labilis napja van: vagy sír-rí, vagy nevet. Arany középút az nincs. (Mondjuk nekem is szokott ilyen lenni, csak az nem ilyen látványos.) Szólok neki, hogy hagyja már abba a sírást, hát miért sír már annyit? Erre ő teljesen normális hangon: Jó, de előbb kisírok magamból minden sírást. És folytatja a bömbölést tovább...
Anna pedig arra a következtetésre jutott, hogy ebben a családban Apa a Főnök, és Anya (vagyis én) a kiskirályné.

Ez itt a

Bibliám. Illetve hát csak a borítója látszik, ami jó ötletnek tűnik, hogy rátettem, mert már sikerült felfognia tea + kávényakonöntést, és Enikő-firkákat is. Azt mondják, hogy ez az év a Biblia éve, ezzel akarják felhívni a figyelmet az örök értékekre. Az emberek manapság annyi butaságra hívják fel a figyelmet még butaságosabb akciókkal, hogy jó, hogy ilyen is van, és ezért elhatároztam, ennek tiszteletére, nameg saját javamra is idén elolvasom átólzéig a Bibliát. Nem hiszem, hogy eddig megtettem volna. Annak idején az egyház elidegenítette az emberektől a Bibliát, pedig az embernek joga van a saját meggyőződés lehetőségére.

Ójajnahát, már megint

Isten hozott, bús hétfő...Bár ma kicsit zavarban voltam, hogy milyen nap is van, mert az iskolásaimnak ma szabadnap, de verset kéne tanulni, meg délben zongoraórára menni, utána szolfézs stb. és ez nekem azt jelenti, hogy nyaggatni kell az aprónépséget, és én ilyenkor mindig unalmas vagyok egyeseknek, de vállalom.
Amúgy tegnap sikerült valami nyuszifüleket készíteni, csak nagyon kajlák lettek és állandóan lekonyulnak, de szvsz a rendes nyusziknak is pont ilyen a fülük.
Közben próbálom magam túltenni azon, hogy akaratomon kívül bánatot okozok másnak. Tulajdonképpen jó lenne senkinekse annyira fontos lenni, hogy ilyen-olyan dolgaimmal hatással legyek a jókedvére...Persze csak a szám jár. Merthogy nekem jobban fáj, hogy neki fáj az, amit én okozok...És néha rém mérges vagyok magamra, hogy sokszor olyasmik miatt is szomorú vagyok, amit megfogalmazni sem érdemes. Csak tudnám, hogy mostmér'isdemér', hogy ilyen az ember...(Költői sóhajtozások session closed.)

Szóval az úgy kezdődött, hogy

nekiültem ma németezni. Fordítani. Közben rájöttem, hogy régesrég elfelejtettem, hogyan kell képezni a "nachdem"-es mondatokat, meg társait. Persze sehogyse találtam meg a könyvben az erre vonatkozó részt, de ahogy beleolvastam, mind jobban vissza kellett lapozzak, mert közben rájöttem, hogy a "nachdem"-es mizériánál sokkal egyszerűbb dolgokat sem értek. És most itt tartok az első kötet 8. oldalánál, előtte már csak a német ábécé van. Valami visszahúzó spirálba kerültem, kezdhetem előlről az egészet. Naezvan.

Csak mondom,

hogy itt lehet szavazni az Év Érméjére ( Coin of the Year), azt hiszem a múlt évre vonatkoztatva, de végülis mindegy, mert az a lényeg, hogy a magyar 50 Ft-os is az elsők között van, és semmibese kerül szavazni egyet. Mondjuk, azt nem tudom, ésmivanha a magyar 50 Ft-os lesz az év érméje...egyszerűen csak jó győzni, ez is elég ok, nem?
Amúgy életemben nem láttam még olyan szép érmét, mint az ausztráliai 1 dolláros...de azért a mi pénzünkre szavaztam.

...

Ha kerülsz, ne kerülj el messze,
köténykéd lennék, ne tépj össze,
dalocskád lennék, ne hallgass el,
kenyérkéd leszek, ne taposs el.
(József Attila, Sok gondom közt, 1928)

Aranyat ér ez a Google, de tényleg...Néhány hete hallottam a rádióban ezeket a sorokat, azóta keresem, és ennyi idő kellett, hogy rájöjjek: hát itt a jó öreg Google...

Az úgy volt, hogy

kerestem-keresgéltem a neten összevissza nyuszijelmez után.:) Most mért, más is ezt csinálja, már az én blogomra is rátaláltak "nyuszijelmez házilag" keresőszóval, de az illetőnek nem volt szerencséje velem. Na, és ráakadtam erre a kis tesztre, és mivel tesztmániás vagyok, nem hagyhattam ki (főleg, hogy csak vagy 4 kérdésssel rendelkezik) és hát íme az eredmény, amit még fel kell dolgozzak magamban...

You Are Bert

Extremely serious and a little eccentric, people find you lovable - even if you don't love them! You are usually feeling: Logical - you rarely let your emotions rule you You are famous for: Being smart, a total neat freak, and maybe just a little evil How you life your life: With passion, even if your odd passions (like bottle caps and pigeons) are baffling to others

The Sesame Street Personality Quiz

Unom már, hogy

egész áldott este azt csinálhatok, amit akarok, és a laptop is szabad, akkor ülök ide, amikor csak jólesik...ha nincs, kivel harcolni érte, akkor nem is esik annyira jól, na. Nem baj, holnap este már azt fogom írni, hogy: unom már, hogy állandóan harcolnom kell, hogy ideüljek, satöbbi. Mindig mondom, hogy vegyünk már egy olyan router-izét, így mondják?, mert az meg milyen már, hogy van két gép, és mégis sorba kell állni egy kis világhálóért?...de nem és nem, mert így izgalmasabb. Kellenek az ilyen kis hétköznapi, jól bejáratott dialógusok, hová lennénk nélkülük? Hová lennénk, ha nem lenne számítógép, internet, akkor valami tudományos könyveket kapkodnánk ki egymás kezéből, vagy mit csinálnánk?...A minap elszégyelltem magam, mikor egy Illető azt mondta, hogy ők esténként beszélgetnek Illetőnével, a hitvesével (így hívja a feleségét, még senkitse hallottam így utalni a feleségére a 21. században), szóval azt akarta mondani, hogy értelmesen töltik az idejüket. Mi meg csak ülünk a gép előtt (az vessen rám követ, aki mer ), aztán még a német szavakat is a webforditas.hu-n nézzük meg, pedig karnyújtásnyira vannak az ötven kilós szótárak is. Mindezzel csak azt akartam mondani, nem direkt persze, mert azt túl könnyű megfejteni, hogy hiányzik. Párosanszépazélet...így igaz. Az ember sokszor csak úgy mondja, hogy hiányzol...és egész más ebbe belegondolni és ezt beismerni. Ez egy kicsit fájdalmas. Még jó, hogy az ember ( németül ez úgy jön ki, hogy "man", én állandóan ezt használom, man így, man úgy...) nem sok mindenkinek engedi meg, hogy hiányozhasson. Vagyis ki tudja, lehet, hogy nem jó, de mindenesetre biztonságos.
Najó, evezzünk habosabb vízekre...Mondtam már, hogy még mindig megvan a karácsonyfánk? Mert arra gondoltam, praktikus lenne most már meghagyni jövő karácsonyig, mert még jól tartja magát, és én ugyan le nem bontom ezen a hétvégén sem...

Mondták, hogy

mától nagy leárazások vannak a teszkóban, és hát rászántam magam, elmentem. Azért ez a nagy elszánás, mert nagyon nem szeretek vásárolni, mindent kitalálok, csak hogy minél ritkábban kelljen menni, de azért néha muszáj, mert a dolgok sajnos nem másznak el maguktól hozzánk, és enni-öltözni kell. Szóval leárazások. Nem vettem semmit. Csak egy kis raffaellót, mert már nagyon rég nem vettem, mert önuralmat akartam gyakorolni, és gyakoroltam is eddig, és még mielőtt valaki meggyanúsítana, hogy függő vagyok ezektől a kis fehér bigyóktól...igen, az vagyok.

Az meg már milyen,

hogy ilyen hideg van?...pedig konvektor felhúzva, vörösáfonyatea gőzölögtetve, papucs a lábamon...Közben azon gondolkozom, vajon hogyan kell nyuszi illetve valamilyen-kisbogár-jelmezt készíteni? Jövő héten farsangolás lesz. És én kicsit nagyon nem tudok varrni. Színezni, ollóval vágni, ujjamat elvágni, ragasztani a ragasztópisztolyommal, új abroszt pillanatok alatt összepecsételni, kilyukasztani tudok. Varrni azt nem. Amúgy...ma valami bizonyítványokat hoztak haza a kicsik, és jól megsimogattam a buksijukat, mert Sára a "jó"-ról "kiváló"-ra javított, és Annának is kiváló lett. Az az igazság, hogy soha nem foglalkozunk a jegyeikkel, meg ilyenekkel, de azért jó, hogy jól sikerült a félév. Szerintem. Enikőnek elfelejtettem megsimogatni a buksiját, erre ő elindult világgá, egy jobb anyukát keresni magának. A jobbanyukák biztosan tudnának nyuszijelmezt is készíteni...

Van egy ismerősöm,

elég jóban vagyunk...mindig lefáraszt, ha beszélünk, de azért kedvelem...:) Érdekes, ahogy mindenről és mindenkiről tud mondani valami rosszat. Erősebb, mint én, mert én meg csak hallgatok, hümmögök, és képtelen vagyok szinte bármit is mondani, mert elég beszédes illető, én meg nem strapálom magam a beszéddel, ha látom, nem kíváncsi valaki a véleményemre, csak a sajátját szeretné közölni. Tehát, tulajdonképpen úgy tűnik, mintha egyetértenék vele. Szégyellem is magam miatta rendesen. Van egy másik ismerősöm, aki viszont pont az ellentéte, de még róla is tud rosszat mondani az ismerős numero 1. : óóóó, hát ez az ismerős numero 2. is... arra se tudna rosszat mondani, aki tegyük fel... adna neki egy pofont. Azóta tudom, hogy még egy jó embert és jó tulajdonságot is lehet rosszként beállítani.
Meg aztán...annyira nem vagyok naiv, hogy ne tudjam, nagy valószínüséggel engem is kibeszél a hátam mögött. Nem zavar, mert bármit is mond rólam, valószínüleg igaza van, sőt még a felét se tudja a sok mindenségnek, amit ki lehetne beszélni rólam. Ezért jó, ha rendelkezik az ember öniróniával, akkor kevésbé hajlamos a sértődésre.
De...nem is tudom, mit akarok mindezzel mondani, hát most meg én beszéltem ki őt. És figyelembe véve, hogy szegény Putyint is hányszor emlegetem, bizony, szomorú...de nem én vagyok a gyenge láncszem a SárinéniKatinéni-letyepetyelepetye féle körjátékban...

Még egy kis Balkán :)

Valami elképesztően szép, hallgassátok meg. Benne van a világ összes bánata és öröme. (A videoklipp, vagymi csak összevissza berakott képek halmaza, tényleg csak hallgatni kell.) Itt meghallgatható ugyanez, magyarul is.

Már nem azért,

de ahol több gyerek van, elkerülhetetlenek az olyan alkalmak, főleg esténként, amikor egyszerűen kezelhetetlenek. Mikor rohangálnak egyik helyről a másikra, mint a kergemérgezettegerek, közben visítanak, nevetgélnek, vihognak megállíthatatlanul...Felesleges bárminemű szónoklat, szívrebeszélés. Roppant idegesítő egy idő után...El nem tudom képzelni, az egykék mivel tudják kiborítani a szüleiket...de biztos van rá módszerük. Bezzeg amikor valahol utcán, vagy akárhol idegen emberek kérdezgetik, hogy jaj,és mind a három a magáé?, s hogy ikrek-e, és hogy egy apától vannak-e :), meg ilyeneket, akkor pillognak nagy szendén, mint a kistörpillák...
Nade, nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy most találtam meg a tegnap este írt listámat a mai teendőimről. És ott olvasom, hogy : blogszünet. Most már mindegy...kicsit elfelejtettem megnézni a listát, meg úgy egyáltalán...az meg már milyen teendő, hogy valamilyen-szünet.. negatív, vagy milyen? Jó is, hogy nem tartottam be.

Bóbiskok és Bóbiskák...

Ezeket a szavakat most találtam ki, a "bóbiskolás"-ból eredeztetve, az első a fiús, a második a lányos verzió. Persze, nem véletlenül...arról jutott eszembe, hogy valamelyik szemtelen újságíró észrevette és megírta (ezek direkt ilyeneket figyelnek!), hogy Bill Clinton bizony kicsit nagyon elaludt egy New York-i baptista templomban, a Martin Luther King emléknapján tartott ünnepségen. Állítólag 4-5 órát alszik csak egy nap, és ezért jellemző rá bóbiskolás.
Bill Clinton korábban már többször bemutatta a szundítás művészetét. Leghíresebb, a sajtót bejárt szunyókálásai közé tartozott, amikor a New York-i baseball csapat, a Mets mérkőzésén hunyt egyet, illetve amikor Ronald Reagan temetésén bóbiskolt. Bill Clinton mellett a híres szundítók között tartják számon John F. Kennedyt és Ronald Reagant, továbbá Winston Churchillt, Thomas Edisont és Bonaparte Napóleont. ( Stop)
Azt olvastam, hogy Albert Schweitzer 3 órát aludt egy nap, ami azért elég durva hosszú távon. Én kb. 6 órát alszom, kivéve hétvégén, de ha napközben mondjuk előadásra kellene járni, akkor simán elszundítanék, amire anno volt is példa. A némettanulás is kihozza belőlem a bóbiskát, de mostanában azt vettem észre, hogy a némettanáromra is ugyanilyen hatással van a tanítás...

Egy kis forró csoki

bearanyozza a gyerekek napját...Ők élvezték magát a csokit, én meg élveztem, hogy ők mennyire élvezik...Az a gyanúm, hogy a cukrászkisassony meg azt élvezte, hogy én élvezem, hogy ők mennyire élvezik...:) Mellesleg tanítanak, hogy élni és örülni tudni kell.

Kultúrpolgárok figyelem,

ma van a Magyar Kultúra Napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Ezért 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Én eddig nem hallottam róla, de nem is állítom, hogy kultúr lennék. Most már tudni fogom.

Ami a Himnuszt illeti...személyes vélemény: szerintem nagyon szép, én állandóan elérzékenyülök, ha hallom, nem tehetek róla, ez van. Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy elcsodálkozzak: ha jókedvet, és bőséget kérünk, azt miért olyan búbánatosan kérjük. Ja, hogy pont azért, mert ilyenek vagyunk...Igaz. És tulajdonképpen illik is hozzánk, hogy állandóan a balsorsot emlegetjük fel, mintha mi nem tehetnénk arról, hogy az volt, ami, és az van, ami van. De ezt csak azért mondom, hogy szurkálódjak, mert már megszoktam, le kellene szokni róla. Himnuszt nem változtatgat az ember, ha kell-ha nem, de mentalitást már jó lenne azért...

Fura nekem, ahogy

a világpolitikában mennek a dolgok. Mondjuk, ha valamelyik országban van valami gubanc, akkor azonnal megjelenik Amerika, meg Oroszország, nameg az EU, aztán mintha ők döntenék el, hogy mi legyen. Itt van mostanában ez a Koszovó-Szerbia ügy. Koszovó névleg Szerbia része, ám 1999 óta ENSZ fennhatóság alatt áll. De azt szeretné, ha teljesen független lehetne mindenkitől. (Hogy merészeli?) Persze, Szerbia ezt nem akarja. (Majd bolond lesz...)
És akkor jön Putyin, és "törvénytelennek" valamint "erkölcstelennek" tartja Koszovó törekvéseit. Nesze neked, Koszovó. Nem is értem...mi köze van hozzá? A szerbek viszont hálás népek: cserébe számtalan városban díszpolgárrá választották az orosz elnököt, tiszta Putyin-mánia van már kibonatkozóban. Ha így folytatják, Putyinnak több díszpolgári címe lesz Szerbiában, mint annak idején Titónak, és az nem semmi. Hát így mennek a dolgok mostanság Putyin körül.
Amúgy egy olyan könyvet olvasok, ami többek között az államférfiak kötelességeit, céljait írja körül...mert ők kellene legyenek mindannyiunk közül a legkülönbek. Még felénél se tartok, de annyit már meg tudok állapítani :), hogy naaaagyon messze vannak a mai államvezetők ezektől a normáktól.
És korábbi véleményemmel ellentétben mégiscsak azt hiszem, az is bőven lényeges, milyen erkölcsileg az elnök...és nemcsak az, hogy hatékony vezető legyen. (Mert azért mondom ezt, mert például egy jó könyvnél nem érdekel az írója magánélete, csak amit alkotott. ) Bár valahogy a hatalom megszédíti a legerkölcsösebb embert is. Sok szomorú példa van erre. De végülis én csak egy szavazatot jelentek, Putyin esetében még annyit se, úgyhogy nem kell engem figyelembe venni.

Csak mondom, hogy

leveszem a tegnap feltett két fotót, mert rájöttem, nem jogosan tettem fel őket. Félreértettem valamit, azt hittem, szabadon felhasználhatók, de jobban utánaolvasva hát mégsem, és ha nem, akkor nem, megértettem...Yes Sir, as always Sir! Amúgy itt találtam őket, és valami nagyon szép képek vannak feltéve mindenféle kategóriában, egyszerűen rájuk kattantam, vagymi. Énis, énis meg akarok tanulni normálisan fotózni...Ajánlom figyelmetekbe ezt, meg ezt. Percekig nevetgéltem rajtuk.:)

Állítólag tudósok

kimutatták :), hogy a mai nap, tehát a január 21.-e az év legdepisebb napja. Merthogy ilyenkor hideg van, és ilyenkor esik le, hogy a karácsonyi hececáré anyagilag tönkretett, meg...ilyenkor szegjük meg az újévi fogadalmakat, meg ilyenek. Hát esetemben, ahogy a képek is mutatják, mindez bukta...egyedül a harmadik dolog kérdéses, merthogy már elfelejtettem, mit is fogadtam meg...

Valami képeket

nézegetek, és ez egész jó, nem? Még mindig nem tudom, szeretek-e vagy sem kilógni a sorból, de azt már igen, hogy szeretem azokat, akik kilógnak, más a színük, meg ilyenek. Ennek a bicajnak a gazdája is érdekes ember lehet...
Amúgy :), olvastam, hogy a magyarok felfedezték, hogy a nemrég elhunyt sakkvilágbajnok, Bobby Fischer...úgysem fogjátok kitalálni! Igen, félig magyar volt! Csodálkoztam volna, ha nem így van. :) A világ még a sakkot is nekünk köszönheti.

Irreálisan

szürreális volt a ma reggelem...Végülis szörnyű, hogy erről írok, mert kit érdekel...Egyrészt rémeset álmodtam. Ritkán álmodok egyáltalán valamit, de akkor sem rémeset. Nincs annál rosszabb, mint így ébredni, és épp nincs kit felébreszteni, hogy mondja már, hogy ugye csak rossz álom volt...Így magamban vacogtam egy darabig, és még talán most is. Kinyitottam az ablakot, még bőven sötét volt, és a hold valami gyönyörű volt, de nem megnyugtatóan gyönyörű, hanem inkább félelmetesen. És már megint megfáztam, és panaszkodom itt nektek. De legalább ez a fotó szép.

Egy szép példája

annak, hogy a kevesebb néha több...Na nem mintha annyira értenék hozzá...:) A True colors, kicsit másképpen, ugyanazon a koncerten. Ésésés...ez is jó. Nahát, most már tényleg abbahagyom. Na sziasztok.

Annak örömére, hogy

eszembe jutott, kinek adtam oda a Phil Collins-os dvd-met, íme egy kis ízelítő a szóban forgó párizsi búcsúkoncertről. Figyelem a dobokra, és hát érdemes az egészet megnézni-hallgatni, akinek megvan...És hát remélem (nem kezdünk se éssel, se háttal mondatot!), lesz még Phil bácsinak visszatérése, meg búcsúkoncertje, mert az nem ér, hogy valakinek csak egy búcsúkoncertje legyen.

Mind gondolkozok

ezen a "mai gyerekek nem olvasnak" dolgon...Hogy ha nem, akkor miért nem, illetve igaz-e ez egyáltalán, és akkor én, mint komoly, felelősségtelejs szülő :), tegyek-tehetek-e valamit, hogy hát óvasson az a gyerek. Mert nem mindig a szülőn múlik. Vegyük példának okáért a családomat. Egy testvérem van, az öcsém. (Igen Zsolt, bocs, hogy kipletykállak, így jártál már megint velem, majd bocsánatot kérek.:)
Én világéletemben szerettem olvasni, engem azért szidtak, hogy ne olvassak már, hanem csináljak már mást is, például tegyek-vegyek, mosogassak, és főleg evés közben legalább ne olvassak. Én tudom mit jelent az, hogy paplan alatt lámpafénynél olvasni.
A tesóm világéletében nem szeretett olvasni. Őt azért szidták, hogy olvasson már valamit, legalább a kötelező háziolvasmányokat, de ő nem és nem, csak az általam írt kivonatokat esetleg ha elolvasta. Egyszer legnagyobb felháborodásomra Anyu azt mondta, hogy fizet neki, ha elolvas egy nyomorult kis vékony könyvet. Neki is fogott, de aztán azt mondta, inkább nem kell a pénz.
Onnan lehet tudni, hogy testvérek vagyunk, hogy mindegyikünk végülis azt csinálta, amire azt mondták, hogy ne csináljuk.
Azt hozzá kell tegyem, hogy kedvesöcsém azóta bepótolta olvasási hiányosságait, mikor már senkise nyaggatta, saját magától felfalta a könyveket. És okosabb is lett, mint én, mert kitartó, és vannak céljai, és úgyis tudom, hogy egyszer fizika Nobel-díjat fog kapni.
Nade, visszatérve a témához...Hétfőn, vagymikor, voltam óvodai szülőiértekezleten. Nyugodtan kihagyhattam volna, csak a mesék hatásáról a gyerekek életében volt szó, aztán már ne is haragudjanak, de erről tudok egysmást. Amin csodálkoztam, az az volt, hogy kifejtették, hogy a mai gyerekek életében ott van a TV és a DVD, meg ilyenek, és ennek nem lehet ellenállni. Ebbe bele kell törődni, hogy ez van, hogy egész nap mennek a lakásban ezek a dolgok, és hogy ezért olyan nyugtalanok a mai gyerekek. Na, nem tudom, a mi tévénken van olyan gomb, hogy kikapcsológomb, lehet, hogy máshol nincs, ezt nem tudhatom. Mint pedagógus, talán mégiscsak azt kellett volna tanácsolni, nekünk, tudatlan szülőknek, hogy esetleg próbáljunk meg valami nyugodt, kreatív környezetet teremteni a jövő reménységeinek...vagy nem is tudom. Nem szeretem ezt a "beletörődés" fogalmat.
Végülis arra jöttem rá, hogy a gyereknevelésben az egyik legnehezebb dolog megtalálni a helyes arányokat: meddig legyen az, hogy békén hagyom a porontyot, hadd fejlődjön a saját késztetései és tempója szerint, és meddig legyen az, hogy igenis ráveszem bizonyos dolgokra, mert ha most nem teszi meg, később már nem fogja tudni pótolni.

Van olyan foglalkozás,

hogy hivatásos gyerekfelvidító? Mert akkor az akarok lenni. Volt egy kislány, aki ahogy belépett az ajtón, azonizibe leejtette az ajándékot, amit Sárának hozott, és persze, hogy valami törékenyt hozott, és persze, hogy el is tört. Na, volt sírás, gondolhatjátok. De úgy megvigasztaltam, hogy nagyon. Egyrészt megragasztottam a porcelán ceruzatartót a ragasztópisztolyommal :), másrészt elmeséltem a kicsikének aprólékosan, hogy én mi mindent törtem már el életem során. Mit mondjak, elég hosszan eltartott...:) Tanulság: az emberek már ilyen zsenge korban is örülnek, ha maguknál ügyetlenebbet látnak.

Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
(József Attila)
Fotó: Eifert János, A kertész keze

Valami ködös,

esős ez a nap. Nem tudom miért van ez, hogy az ember állandóan kinéz az ablakon, és megállapítja, milyen idő van. Mondjuk, hajnalban már voltam kiflibeszerző túrán, onnan is tudom. Biztos léteznek már ilyen tanulmányok, ahol az időjárás emberi hangulatra való hatását számszerűsítik, manapság már mindenféle tanulmány van, aztán különböző társalkodásokban lehet mondani: olvastam, hogy tudósok kimutatták, hogy... Én is állandóan ezt csinálom.
T. ma reggel elment a piramisok földjére egy hétre... ez ilyen céges agytágítás lesz, csak azt nem értem, ezért miért kell olyan messze elutazni, azt itt is meg lehetne ejteni, az irodák egyformák itt is, ott is. De végülis én nem érthetek az ilyenekhez, ők jobban tudják.
Amúgy meg szülinapi zsúr lesz itt minálunk délután, tele van a lakás lufival, de még van egy csomó dolgom. Például még a torta sincs kész. De a házicsoki már igen, mert az osztálytársak már tudják, hogy én finom házicsokit tudok készíteni, és már érdeklődtek, hogy lesz-e ilyen is. :) És vettem aranyos kis ujjbábokat, mindenkinek lesz egy, és arra gondoltam, hogy lesz meseolvasás is, és mindenki úgy kapja meg a bábját, hogy aztán válaszolnia kell egy a meséhez kapcsolódó kérdésre. Bár meglehet, hogy a mai modern gyerekeknek ez uncsi lesz...majd meglátjuk.
Tegnap orrlógatós napom volt. Ilyenkor szoktam József Attila verseket olvasni. Fura, mert tulajdonképpen talán egy verset sem tudok fejből, de azért szeretem őket. Egy igazi verskedvelő biztosan kapásból tudna idézgetni. Ha én idézek valahol valamit, akkor azt jelenti, egy csomót keresgéltem előtte vagy a könyvet, vagy a könyvben az idézetet, vagy a cetliket, amire feljegyeztem...na, valamit mindig keresgélek. Egy következő postban akkor jön a vers is...Szép napot! :)

Száz szónak is

egy a vége: tegnap olyan szeles volt az időjárás, hogy kár volt megfésűlködnöm reggel. Egy esernyővel simán beállhattam volna Mary Poppins-nak. De legalább lehetett szép kis sárkányokat készíteni, aztán azokat jól eregetni... Ma már nincs olyan szél. Ennyi volt az időjárásjelentés. További híreink röviden...
Megint tanultam valami kis diplomatikus modort Annától, aki nem akarta kerekperec a szemembe mondani, hogy nem szereti a gulyáslevesemet. Anya, ez a leves nagyon finom...és csak azért nem eszem meg, mert nem szeretem úgy általában a: 1) sárgarépát, 2.) krumplit, 3). húst, 4). petrezselymet, 5). zellert. És nem is vagyok éhes. Azért tudnál adni egy kis ropit?
(A festményt A. Onishenko festette, és jajdenagyon tetszik.)

Erre a kis

iciripiciri ablakra emlékszem. Kicsi ez a net-világ, hogy itt megint ráakadtam.

Már megint

csemegekukoricázok, de nem akarok nevet is írni...Tulajdonképpen nincs jogom ítélkezni, meg nem is az én dolgom...Olvastam egy tévés "sztár"-ról, aki néhány hete szült. És most panaszkodik, hogy neki egész nap otthon kell ülnie, és csak főz, mos, takarít, meg ott a gyerek is...És már alig várja, hogy két hónapos legyen a kicsi, hogy visszamehessen a képernyőre. Az is lehet, hogy csak újságírói túlzás, hogy ezt írták róla, én nem hiszek el mindent a médiának.
Na, inkább nem is mondok semmit. Tudom, hogy van olyan, hogy szülés utáni depresszió, és azt is tapasztaltam, milyen az, mikor a hormonok megbolondítják az embert, aztán még azon is elkeseredik, hogy megváltoztatták a vonat menetrendjét, pedig ő nem is vonattal közlekedik. És én is szoktam panaszkodni.
De akkor is. Én amondó vagyok, hogy mindig annak örüljön az ember, aminek lehet. Ahogy Lewis mondja: Ha egy ember nem juthat valamihez hozzá, érezze jól magát nélküle, amennyire lehetséges! Jó az ilyen emberek társaságában lenni.
És ha olyan szerencsés valaki, hogy gyereke születik, akkor annak meg pláne örüljön, és ne tegyen úgy, mintha a gyereknek kellene örülnie és megköszönnie, hogy ő az anyja.

A family taxi service

végzett mára...:) Olyan szép volt az ég ma este, hogy csak na. És most volt először talán, hogy nem voltam álmos németórán. Az élet apró örömei, vagymi.. Amúgy nincs szerencsém az ilyen álmosságokkal. Amikor még suliba jártam, és naaagy ritkán még előadásra is beültem, hát ott is állandóan álmos lettem, és volt, hogy lehajtottam egy kicsit a fejem a padra, de azonnal kiszúrt a tanár, és megállt a beszédben, míg újra oda nem figyeltem. Vagy ha nagyon diszkréten rápillantottam az órámra, azt is észrevették, és megkérdezték, hogy sietek-e valahova. Ilyen ciki helyzetekbe keveredtem állandóan, pedig gondolhatjátok, hogy nem az első padba ültem.

Azt mondja

a Szülői Énem a Gyermeki Énemnek, hogy: Fiam, máris szedd össze magad és fejezz be legalább egy dolgot, aminek ma nekifogtál.
Azt mondja a Gyermeki Énem a Szülői Énemnek: Nem lehet, mert én egy óriási harmatos réten szeretnék éppen most ugrálni, ha lehetséges, mezítláb és ha lehetséges erre a dalra, de ha nem, jó lesz tücsökzenére is.
Bölcs Felnőtt Énem a háttérből figyeli az eseményeket, és mindjárt jól kikapcsolja a számítógépet, utána pedig elfuvaroz valakiket gyógytornára, hazafuvaroz valakit az óvodából, aztán hazafuvaroz valakiket a gyógytornáról, aztán hazafuvaroz valakiket az iskolából, aztán elfuvaroz valakit a szolfézsra, elfuvarozza saját magát németre és hazafuvaroz valakit a szolfézsról. Remélem, nem felejtettem ki senkit és semmit.
( Köszönöm Mr. E. Berne-nek, hogy segít kiigazodni saját magam játszmáin. Brrr...)

Budapestieknek mondom,

hogy itt van egy felhívás, amit minden valamirevaló lokálpatrióta szívügyének tekint...:))) Már ha van köztetek budapesti...:)))) Najó, tényleg vegyétek komolyan....:)))) Illetve :((((

Egy kis zenebon(o)a :)

Mikor szép dallamos zenét akarok hallgatni, akkor The Corrs, ha valami normális mondanivalót is szeretnék, akkor U2, és mikor kettő az egyben, akkor csak jó lehet...Nameg, a sárga rózsa a kedvenc virágom.

Szép ez a reggel...

és ma tökéletes szinkronban voltam az órával is..5,45-kor ébredtem meg, egy pillanattal a csörgés előtt. A konyhában épp megsült az este előkészített kenyér, és miközben valami színes kis mackókat ragasztottam Sára szülinapi meghívóira, az este félig-megnézett filmre gondoltam. (Szép, kerek mondat ez.) Into the wild, ez a címe. Ha valakinek meglenne véletlenül az egész film, ne kíméljen meg tőle, mert kíváncsi lennék a többi részére is. Egy fiatal fiúról szól, akinek elege lesz az egész civilizációból, a maximális pontszámaiból az egyetemen, szétvágja a hitelkártyáit, elégeti az összes pénzét, és elindul a vadonba egyedül. Gyönyörű tájak vannak benne, zord mindenség, na meg a srác a gondolataival. Azt el kell mondjam róla, hogy azért nem százas a fiú szerintem ( a százasok-ról nem lehet filmet készíteni), de kíváncsi vagyok a folytatásra. Mondjuk azt ne kérdezzétek, miért kell hozzáfogni egy olyan film nézéséhez, ami csak félig van meg, (noooormális, Margit? )... mert fogalmam nincs...
Most pedig, mivelhogy szombattól még nem mászott le a rengeteg sár a cipőmről, muszáj lesz nekem letakarítanom.
Ja, és ezzel a versidézettel kezdődik a film (szerintem nagyon szép):
There is a pleasure in the pathless woods;
There is a rapture on the lonely shore;
There is society, where none introduces,
By the deep sea, and music in its roar;
I love not man the less, but Nature more...
Lord Byron

Intelligent Design

Mostanában erről olvasgatok...Na nem valami mélyen, csak épp annyira egyelőre, hogy ne legyek olyan, mint azok, akik " mivel érzik a maguk tudatlanságát, mindenkire áhítattal tekintenek, aki valami nagyot s olyasmit mond, ami értelmüket meghaladja". (Arisztotelész)
Szóval az ID, magyarul Intelligens Tervezés, a természeti teológia reneszánszának is tekinthető. Fő mondanivalója abban áll, hogy az Univerzum egy intelligens, önmagában létező tervező munkájának eredményeképpen állt elő, de ugyanakkor semmi köze nincs a Bibliához, hanem egy minden vallástól független érvrendszer. A tervezőről nem mond semmi többet, csak feltételezi a létezését. Az elmélet képviselői különféle tudományterületek szakképzett tudósaiból állnak. Én nem értek hozzá, de idesorolnám így utólag Einsteint, Pascalt,( a mai tudósokat nem ismerem,) mert hiába szeretik idézni a mondásaikat a keresztények, ők valójában nem egy személyes Istenben hittek, hanem egy olyanban, aki létrehozta ezt a csodálatos világot, és többet nem szól bele a dolgokba.
Az ID legfőbb "ellensége" az evolucionista elmélet, amelyet ugye tanítanak az iskolákban. Szeretnék elérni, hogy az Intelligens Tervezés is tananyag legyen, de ezt ha jól tudom, Amerikában nem sikerült kiharcolni.
Hát az van, hogy sem az evoluciót, sem a teremtést senkise látta, és bizonyítani sem tudja. Sajnos, mert sokkal egyszerűbb lenne az ember élete, ha nem kellene még ezen is gondolkoznia. De hát ez van, ezt kell szeretni. Olyan nincs, hogy valaki semmiben se higgyen, vagy egyik, vagy másik mellett dönt, és ez tulajdonképpen meghatároz minden mást is az életében.
Sok keresztény mikor azzá válik, ami, akkor egy érzelmi döntést hoz, és én nem szeretem az érzelmi döntéseket.( Persze attól még hozok ilyeneket.) Ezen a téren én is meghoztam a magam döntését már...csak azért szeretek mindent ezerszer átgondolni, és az új puzzle-darabkákat beilleszteni a többi mellé. És azt hiszem, ez így rendben is van nagyjából.

Az úgy volt, hogy

én kb. reggeltől mind mondtam, hogy menjünk ki egy kicsit sétálni valahova. Délután el is indultunk, oda is értünk, és jól bele is ragadtunk a sárba az autóval egy kis dombon felfelemenet. Sikerült visszatolatni, és itt követtem el a feleségek első számú hibáját: azt mondtam, hogy szerintem hagyjuk ott az autót, és menjünk tovább gyalog, elvégre még vagy csak 10 métert kellett volna menni, és elvégre sétálni indultunk, vagymi. Tanulság: máskor
1. vagy hallgatok.
2. vagy azt mondom, hogy szerintem feltétlenül menjünk vissza mégegyszer a sárba, hátha megint beleragadunk. És akkor nem fogunk visszamenni.
Szóval visszamentünk a sárba, megint beleragadtunk, és akkor én kiszálltam megnyomni az autót, mert én olyan erős vagyok. Az autót nem tudtam kimozdítani a helyéből, de legalább jól megcsúsztam közben, és hasraestem a sárban. Igen, vicces volt.
Hármas számú tanulság mára:
3. Értem már, miért szeretnek a kismalacok a sárban bukfencezni. Ha az embernek egyszer mindene sáros lesz, valóban nem is akaródzik már onnan kijönnie.

Beszereztem néhány

könyvet, nem mintha időmilliomos lennék, de kihasználom a holt időket, amik adódnak, olvasásra. A legrövidebb holtidő például rántáskavarás közben van (najó, akkor általában oda is ég szegény), a leghosszabb pedig este, kb. 10 után, mert akkor már ki vagyok nyiffanva, és semmi másra nem vagyok jó. Levásároltam a múlt év vásárlásainak 12%-át is a boltban, ezt mindig januárban lehet.
Megvettem Singer Magdolnától a Partitúrát, amely tulajdonképpen egy utolsó beszélgetés Polcz Alainnel, igen, vele, kivel mással? :) Ott volt mellette egészen a haláláig, és érdekel, hogy halt meg, hogy nézett vissza az életére, mire mondta azt, hogy megérte, ilyenek. Az, hogy én szeretem Polcz A. írásait, nem azt jelenti, hogy mindennel egyetértek, amit mond, de sokat lehet tanulni tőle, és úgy általában az idős emberektől. Nem olvastam még végig, de úgy látja az életét, mint egy partitúrát. " Az életem olyan, mintha egy kész partitúra volna, és nekem le kellene játszanom hegedűn vagy valami más hangszeren azt, ami benne áll. Néha jól játszom, néha pediglen melléfogok. Ha elvétem, vagy ha mást akarok játszani, abba nagyon hamar belebukom." Nyolcvanvalahány évesen visszanézve látja, hogy minden rossz dolog okkal történt, azért hogy a célja megvalósítása felé terelje.
Lehet, hogy így van. Nem tudom, mert még nem éltem 80 évet, akkor talán jobban fogom tudni. Azért se tudom, mert én jobban szeretek arra gondolni, hogy az embernek szabadságában áll eldönteni, milyen dallamot játszik le. Ugyanakkor vagány lenne, ha valaki elém tolna egy ilyen partitúrát, akkor nem kellene annyit gondolkoznom azon, hogy mit is kezdjek magammal, ha nagy leszek...Lassan megnőnek a gyerekek, már nem lesz rám szükségük ilyen intenzíven, és ideje lenne előszednem a saját kottáimat...Na, ezt szokásomhoz híven nem olvasom el még egyszer, biztos teletömtem a sorokat metaforákkal, a végén még mindent kitörlök, pedig biztos vagyok benne, hogy valami fontosat akartam belőle kihozni. Aki érti, annak jó, aki nem, annak is jó. :)

Más is kínlódik a némettel,

nemcsak én, és ez örömmel tölt el...Németül tanulnak a brit rendőrök is, hogy megértsék őket a kutyáik. Ugyanis, mivel nem rendelkeztek elég rendőrkutyával, Németországból importáltak német juhászkutyákat. Ezek pedig nem értik az angol nyelvű parancsot , azért brit gazdáik a sitz! szóval ültetik le őket, aus! felkiáltással jelzik, hogy indulás, és a holen! -el mondják azt, hogy hozd ide!
Tudna nekem valaki kölcsönözni egy német anyanyelvű kutyát, vagy macskát, vaaaagy papagájt, vagy hörcsögöt...? Vagyis hörcsögöt inkább nem. Nem szeretem túlzottan a rágcsálókat...

Bejegyzés, amelyben

Füles félig-meddig magához tér, és eldönti: eddig és ne tovább.
Kezdtem ezt azzal, hogy délután, miközben gyerkőc szolmizált, feladtam egy rég esedékes csekket. Minden nap halogattam, de ma befizettem, és ezzel helyrebillent a lelki egyensúlyom is. Én sajnos annak vagyok a híve, hogy amit ma megtehetsz, halaszd nyugodtan holnapra, és ez nagyon nem jó, tudom na. Aztán elhatároztam, hogy holnap reggel mindenképpen kimegyek futni egy kicsit, mert ez már így nem állapot.
Szolfézs után gyerkőcöt meghívtam egy forró csokira, és közben jól kigondoltuk, milyen szülinapi bulit rendezünk neki jövő szombaton, igaz, hogy akkor már majdnem nyolc éves + egy hónapos lesz, de talán még belefér. Nagyon szeretne egy bulit, pedig úgy volt, hogy idén nem lesz. Ja, és rájöttem, milyen jó kettesben elmenni így vele, amikor nem tolakszik oda állandóan egy kistestvér. Legalábbis erre következtettem abból, hogy Sárának közben állandóan fülig ért a szája, na meg be sem állt amúgy, egy pillanatra sem...
És a németre nagyon rá kellene kapcsolnom, ciki volt csütörtökön, hogy alig ment a fordítás. Már rég előbbre kéne tartsak. Irulok-pirulok rendesen...Na, mondom, hogy csak félig-meddig tért magához Füles...:(

Nagyon, nagyon szépek

a Norah Jones dalok, de ha az ember őt hallgatja a bögre zöld teával a kezében :), akkor azt jelenti, hogy egy dolgot: valami Füles-hangulata van, semmi mást. Attól még szép az élet persze, és portörlőrázás közben arra gondoltam, hogy milyen szép színe van a házunk előtt levő egyik autónak. Aztán rájöttem, hogy hát az a mi autónk.
De például más embereknek akár vicces hangulatuk is lehet, mint például tegnap annak a debreceni állampolgártársamnak, aki pihent aggyal kitalált pontosan 79 kérdést, és azt benyújtotta az Országos Választási Bizottságnak elbírálás végett. Tudjátok, amelyik kérdésre rábólint az OVB, arról majd az egész ország népszavazhat. Hát ilyen kérdések voltak: Mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Legyen e Madonna Magyarország királynője? Meg egy csomó kérdés Gyurcsányhoz kapcsolódóan, például, hogy járjon-e ezután szolgálati rollerrel munkába? Aki ilyen kérdéseket kitalál, szerintem nagyon okos lehet, de tényleg... és állítólag provokációnak szánta az egészet, hogy rámutasson az alkotmányreform szükségességére.
Éééés, tádám, a végére egy jó kis idézet az angolul-tudó kedves és kedvetlen olvasóknak:
"In mathematics you don't understand things. You just get used to them." - (Neumann János) Ehhez még csak annyit, hogy hosszas gondolkozás után rájöttem, hogy nemcsak a mathematics-ban van ez így, de nem ám. Na megyek, és teszem a dolgom. Szerintem.

Ez jó!

Na meg, végre rájöttem, hogy kell ilyen YouTube-os videjót felrakni...

Éljen Szvatopluk!

Én nem értek a történelemhez :), de arra például még jól emlékszem, hogy annak idején az iskolában azt tanították nekem, hogy Erdélyben eredetileg a dákok laktak, tőlük származnak a románok, szóval mi, magyarok csak betolakodtunk oda. Hazamenve anyukám azt mondta, nafiam, ezt felejtsd el, az úgy volt hogy, mi , magyarok voltunk itt előbb, s a románok tolakodtak be ide, valamint kezembe adta a Láthatatlan ember-t, hadd tudjak meg már egysmást Attiláról meg a hunokról. Úgyhogy én megtanultam, hogy bizonyos dolgokban nincs abszolút igazság, és megtanultam, hogy egyes embereknek azt kell mondani, hogy buna ziua meg hogy éljen Decebal, másoknak azt, hogy jó napot és hogy éljen Attila meg Szent István. Meg ilyenek. Az az igazság, hogy fogalmam nincs, mi az igazság, és nem is nagyon érdekel, az a lényeg, hogy most élek, és itt vagyok, aztán nem mindegy, hogy ki volt itt előbb?
Ez csak azért jutott eszembe, mert olvasom, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy: „Ha a magyaroknak van Szent Istvánuk, nekünk Szvatoplukunk lesz”, és most valami szobrot állítanak Szvatopluknak. Merthogy a szlovákok őstörténete kicsit gyengébb lábakon áll, mint a románoké, de ők is szerettek volna egy olyan történetet, ami azt igazolja, hogy ők voltak itt előbb, és mi csak betolakodtunk. Ha már történet, kell egy főhős is, ez pedig Szvatopluk, akiről nem sokat tudok, mondhatni semmit.
Hát igen, ilyen az ember, muszáj valamibe belekapaszkodnia, igazolnia nem tudom kinek, hogy joggal van ott, ahol van. Meg aztán a történészek is kell gondolkozzanak valamin. Azért a magyarok is őstehetségek az őstörténetek felkutatásában. Például kikövetkeztették, hogy gyökereink visszanyúlnak messze-messze, egészen az ókorba, és hogy állítólag a suméroktól származunk. És azért ez már valami. És azóta is állandóan kikövetkeztetik, hogy melyik hollywood-i filmcsillag rendelkezik magyar ősökkel. Szinte mindegyik. Úgy látszik, nem tudom miért, de ez fontos dolog errefele...

Mondanom sem kell, hogy

totál nem értek az autókhoz. Jó, hogy semmihez se értek, mégis mindenről beszélek...T. sokszor szórakozik olyanokkal, hogy nézeget autókat a neten, közben én azzal szórakozom, hogy nézem, ő vajon milyen autókat nézeget a neten. Szereti kikérni a véleményem róluk, pedig tudhatná, hogy nem értek hozzá. Ugyanazt a típus tetszik, ha például hupilila, de ha hupikék, akkor már fel sem ismerem, hogy ugyanaz az autó. Na mindegy. DE. Tegnap este láttam egy olyan autót, AZ AUTÓT, hogy végem volt tőle. Ez pedig a Chrysler PT Cruiser. Életemben nem láttam még ilyen szépet. És csak ötmillió forintba kerül :). Álmodik a nyomor... :) De azért nézelődni és ámulatból bámulatba esni szabad. Az első kép egy 1934-es modell. Hát már az se volt semmi. Szerintem. De én nem értek hozzá...:)

Nagyon érdekesen alakul

Amerikában az elnökválasztást megelőző választások "sorsa". Ugye vannak a demokraták, és vannak a republikánusok. Mindegyiknek vannak jelöltjei, és a végén a két győztes jelölt közül választ a nép, és az lesz Bush utódja. Ami számomra érdekes, az az, hogy a demokrata oldalon két esélyes van: az egyik Barack Obama, róla azt kell tudni, hogy egy fekete férfi, a másik pedig Hillary Clinton, aki pedig tudjuk, hogy kinek a felesége. Tehát az Egyesült Államok lehetséges elnöke egy nő vagy egy kisebbséghez tartozó férfi lehet. Persze, ha a végső választásnál le tudja győzni a republikánusok jelöltjét, ahol úgy tudom, a megszokott a "felhozatal": mármint fehérek és férfiak a jelöltek...
Hát én örülök ennek, hogy van egy ország, ahol tényleg működik az, hogy esélyegyenlőség, meg ilyenek...Hogy nemcsak beszélnek róla. És talán Amerika is változik egy picit, ha egy más stílusú vezetője lesz. Amúgy jó, közöm nincs hozzá, de én Hillary pártján állok, nemcsak azért mert nő, hanem mert okos nő, és tetszett ahogy viselkedett, mikor kitudódtak anno kedvesférje érzelmi ügyei. Aki tud megbocsájtani, az talán jobban tud vezetni egy országot is.

Látom, jókor és jóembereknek

írkálok én itten, mert az átlag-érettségi-szintje a tiszteltolvasóknak saccperkábé akkora, mint az enyém. Mondom ezt a csirke miatt, akit visszateszek egy kicsit még, hogy játsszatok vele, és azt is mondom, hogy ki lehet kapcsolni a csipogást a hangszóróra való kattintással. És nagyon idétlen dolog ez a százas lista, amit mostanában írkálnak bizonyos blogokon, és éppen ezért nem tudok neki ellenállni. Itt az enyém:

1. Könnyen elérzékenyülök
2. Bár mostanában nem is.
3. Hamar megsértődöm
4. Bár mostanában senkise tudott megsérteni semmivelse.
5. Azt hiszem, jó irányba változom.
6. Mostanában.
7. Mindenre van valami ironikus megjegyeznivalóm.
8. Ezt elég sokszor megtartom magamnak.
9. Szeretem az égi jelenségeket ( csillaghullás, naplemente, sarki fény, ilyesmi)
10. Szeretnék eljutni Finnországba.
11. De bárhova szeretnék eljutni, ahova lehet.
12. Szeretek hegyet mászni.
13. Nem szeretek öltözködni.
14. Ez nem azt jelenti, hogy ruha nélkül járkálok, hanem,
15. hogy mindig ugyanazt a néhány kedvencet hordom.
16. Nem is tanultam meg soha magassarkú cipőben járni rendesen.
17. Nem szoktam sminkelni magam.
18. Nem állítom, hogy az előbbi öt pont pozitív dolog lenne egy nőnél, de őszintének kell lenni.
19. Nem szeretek sok ember előtt beszélni, meg ilyenek...
20. Amiben nem kellene, abban nagyon makacs vagyok.
21. Amiben jó lenne makacsnak lenni, azt hamar feladom.
22. Szeretem, ha vitatkoznak velem.
23. Szívfájdalom nélkül el tudom ismerni, ha a másiknak van igaza.
24. Bármennyi raffaello csokit meg tudok enni, illetve még senkitől sem kaptam annyit, hogy azt mondjam, ezt már képtelen vagyok megenni.
25. Kávé + tea + bögrerajongó vagyok.
26. Odavagyok a cicákért.
27. Megvan az a pozitív tulajdonságom, hogy magyarázatot keresek az emberek buta, gonosz tetteire. Szóval meglátom a jót is a rosszban.
28. Teljesen meg tudok bocsájtani. Akkor is, ha nem kérik. Persze, kell egy kis idő hozzá.
29. Leszoktam arról, hogy elrohanjak itthonról, ha gubanc van. Mondom, hogy
30. jó irányba változom mostanság.
31. Keresztény vagyok. Úgy értem, nem csak névlegesen. Ez nem jelenti azt, hogy
32. nincsenek megválaszolatlan kérdéseim a dologgal kapcsolatban. De
33. százszor is átgondolva a dolgokat, nem látok más útat.
34. Nem szeretem az érzelmi, drámai kitöréseket. Vagy az ilyesmire épülő döntéseket.
35. Szoktam kételkedni mindenfélében. Régebben nagyon naiv voltam.
36. Nagyon szeretem a Republic zenéjét. A szomorkás dalaikat... de nem azért mert mindig szomorkodnék, csak közelebb áll hozzám ez, mint az állandó optimizmus.
37. Ha már itt tartunk, mérsékelten vagyok optimista is, meg pesszimista is, szóval ilyen szempontból elég kiegyensúlyozott vagyok. Ez elég unalmas, nem?
38. Szeretek ajándékot adni és kapni, főleg, ha valami nem megfogható, vagy megvásárolható dologról van szó. Ritka az ilyen ajándék.
39. Már fogalmam nincs,
40. mit is írjak.
41. A romantikus filmeket azért szeretem, mert
42. jól lehet nevetni rajtuk.
43. Az való életnek semmi köze a romantikus filmekhez.
44. Nem vagyok valami jó az időbeosztásban.
45. Nem vagyok valami ügyes a konyhában, amit meg lehetne fél óra alatt csinálni, nekem ahhoz kell vagy másfél.
46. Szeretek mindenfélét bütykölni a gyerekekkel.
47. Azért elég brutális ez a százas lista, mi a szöszt
48. írjak még? De
49. azértis befejezem, ha már nekifogtam.
50. Mikor még tanultam, sokkal jobban szerettem a szóbeli vizsgákat, mint az írásbelieket.
51. Már csak azért is, mert több tanár is megjegyezte, hogy a valóságban jobban nézek ki, mint az indexemben levő képen.
52. Nem szeretem, ha fényképeznek.
53. Nagy szó, de megtanultam görkorizni. Azért nagy szó, mert nem túl jó az egyensúlyérzékem. Biciklizni is nehezen tanultam meg. Mindig úgy álltam meg, hogy elengedtem a kormányt, vagyminekhívják, és aztán lesz-ami-lesz. Mindig felborultam, az lett.
54. Elég lusta vagyok.
55. Tetszenek azok az emberek, akiknek nagy az önbizalmuk.
56. Szoktam irigy lenni, de nem mások anyagi vagy adottságbeli dolgaira, hanem azokra, akik határozott, erős önbizalommal rendelkeznek, bár talán kevesebb sütnivalójuk van, mint nekem. (Na, nehéz dolog ez az őszinteség.)
57. Szeretem a férjemet. Értékelem, hogy valaki pont engem akart.:)
58. A férjem nagyon békés ember, csak én tudom kiborítani.
59. Nem szoktam féltékeny lenni.
60. El tudom engedni a másikat, ha menni akar. Ugyanakkor nagyon tud fájni, ha
61. valaki egyszer csak már nem törődik velem, elfelejt, megun, ilyesmi...
62. Képtelen vagyok tettetni magam. Minden az arcomra van írva. Ez nem valami
63. jó tulajdonság a mai világban.
64. Idegesítően tapintatos tudok lenni, nem tudom, miért, mert például én nem szeretem, ha valaki ilyen velem. Illetve igyekszem felmérni, kivel mennyire lehet őszintén beszélni...
65. Most már tényleg nem tudom, mit még írjak.
66. Ja, nagyon kíváncsi vagyok. Ebből adódóan követtem el a legtöbb hibát az életemben.
67. Érdekel a politika, Putyin :), meg mindenféle ilyesmi érdekesség.
68. Elég likilöki nőszemély vagyok. Úgy értem, 18 évesen úgy képzeltem, mostanra másmilyen leszek, de nem...
69. Sok van még a százasig?
68. Gratulálok, ha valaki idáig eljutott az
69. olvasásban.
70. Ön nyert! Kitartásbeli növekedést, amit jól hasznosíthat majd
71. az élet más területein, de nyugodjon meg,
72. mindez ingyért volt!
73. Na, közben játszottam Annával egy Ki nevet a végén-t.
74. Ő nyert.
75. Mindig Anna nyer.
76. Nem szeretek orvoshoz járni. Szóval nem vagyok hipochonder.
77. Nem szeretem a panaszkodást. Najó, ez nem jelenti azt, hogy nem szoktam panaszkodni.
78. Nem szeretem, ha valaki meg akarja mondani, hogy mit csináljak. Azt én jobban tudom, jó?
79. Sovány vagyok. Van egy kedves rokonom ( tényleg szeretem), na, ő azt mondja köszönés helyett, hogy jajdesoványvagyhátmértnemeszelrendesen?
80. Pedig én eszek. Talán, ha egy kicsivel több raffaello-csokit ehetnék, akkor
81. én is szerepelhetnék múzsaként Rembrandt festményein.
82. Mostanában elkezdett érdekelni a forma1.
83. Nézegetem a versenyautókat a neten, és hát el kell ismerjem, tényleg nemhiába
84. rajonganak a férfiak értük. Jó lenne
85. közelebbről megnézni őket. Mármint, hehe, nem a férfiakat, hanem az autókat, te!
86. Erről jut eszembe, hogy szeretek vezetni.
87. De csak ha a férjem nincs az autóban. :)
88. Egyszer az autópályán felvettem a 170-es sebességet.
89. A férjem nem volt az autóban.
90. Halleluja, már csak tíz van hátra.
91. Akkor is befejezem, ha idős hölgyek fognak potyogni az égből.
92. Még mindig van a karácsonyi mézeskalácsból.
93. Túl sokat sütöttem.
94. Rég nem voltam Pesten.
95. Ezért valamikor el akarok menni. Mindenáron.
96. Szerintem Budapest nagyon szép.
97. Remélem, jól szórakoztatok.
98. Már aki végigolvasta.
99. Mert én nem biztos, hogy
100. végigolvastam volna magamat.

Egy kis hasznos valami...

Ezt a kis izét ezen az oldalon találtam, és az a jó tulajdonsága van, hogy mindennel egyetért, amit mondunk vagy gondolunk. Szóval egész nap bólogat. Ráadásul nagyon öko-tudatos, mert totálisan napenergiával műkszik. Csak 29,99$-ba kerül. Ideális ajándék főnököknek és férjeknek.:) Nem ám, férjeknek nem is, az ideális férj szereti, ha a feleségének saját, önálló véleménye van, és nem egy Bólogató János...bocsánat, Júliát akartam mondani...

Ha belegondolok,

a világon minden szinten ugyanaz megy, úgy általában véve, mert én persze kivétel vagyok (csak viccelek!). Arra gondolok, hogy van ez a GDP növekedési őrület az országokat illetően, és nem elég, ha csak úgy normálisan növöget az a GDP, de a növekedési ütemnek is növekednie kell, mert különben nem teljesül a maastricht-i kritérium, aztán szankcionál az európaijunió. Ugyanakkor minden állam adósságot is létrehoz magának, ami ugyancsak növekszik, és elfogadott tény, hogy mindenkinek volt, van és lesz soha-véget-nem-érő adóssága, meg fizetendő kamat is hozzá.
Aztán családok szintjén is ott van a mind-többet tendencia, ami bizonyos fokig érthető, egy bizonyos fok után már nem annyira.
De már az egészen kicsi gyerekeknél is megfigyelhető, hogy állandóan többet és valami újat akarnak. Egy nálunk tartott szülinapi zsúron, ahol a lelkemet kitettem a gyerekek szórakoztatása érdekében, volt egy kislány, aki új játék esetén néhány perc múlva megkérdezte: Mást nem fogunk csinálni? Mintha otthon legalábbis valami cirkusz állna rendelkezésére új és új műsorszámokkal.
Most olvastam a hírekben, hogy Olaszországban megfigyelték, hogy többen töltik idejüket netezéssel, mint tévézéssel (kétségbe is van esve a reklámszakma), és ez főleg azért van, mert a televíziós adók kevés újdonságot tudnak kínálni a nézőknek.

( Megállítaná valaki a vonatot, hadd szálljak ki?...

Stop this train i want to get off and go home again!
I can't take the speed it's moving in,
I know I can't.
But honestly, won't someone stop this train? )

De komolyra fordítva a szót, illetve hát eddig is az volt, én csak szemlélődöm, és arra gondolok, vajon van-e olyan pont, legyen az pénzügyi, GDP-ügyi, technikai, tudományos, szórakoztató-ipari satöbbi, ahonnan már nincs hova nőni, ahol már nincs több újdonság, szenzáció, vagy a határ a csillagos ég? Mert persze, hogy nem lehet egy helyben állni, az ember vagy fejlődik, vagy leépül, értem én...De ezt olyan fárasztó még nézni is.

Ma.

Főzés közben. Csak a jobb hüvelykujjamat vágtam el, és csak két bal ujjammat égettem szét, mikor megfogtam a sütőben levő rácsot. A tesóm azt a buta kérdést tette fel erre, ( már ne is haragudjon) , hogy hát miért fogtad meg? Nem költő ő, hanem fizikus, akkor meg mit kérdez költőieket? :)
Najó, nem szoktam mindig ilyen ügyetlen lenni, tényleg nem, és nincs is mit dicsekedni ilyenekkel, és komolyabb is vagyok egy fokkal, mint amilyennek látszom így, blogon keresztül, igazán. Ezt bizonyítandó, ezennel leveszem a csirkémet, aki ezentúl a képzeletbeli macskám társaságát fogja élvezni, mi pedig let's törődjünk komoly és fontos dolgokkal. Ezer bocsánat, most egy példa se jut eszembe, de attól még leveszem a csirkét.

Nem mondom meg,

hánykor keltünk fel ma reggel, legyen elég annyi, hogy akkor végeztünk a reggelivel, mikor a normális emberek az ebéddel. De mindennek oka van, és az élet szép, akkor is, amikor nem az, és mindenből a maximumot kell kihozni, amennyire csak lehet, és az a véleményem, hogy az alvásból is. Főleg az alvásból. Régen csak a minimumot aludtam, mert sajnáltam erre vesztegetni az időt. Hát mit mondjak, változik az ember...Azt a függvényt, amit régen minimalizáltam, most maximalizálnám, de az eredmény ugyanaz, mert a változók más értékeket vesznek fel mostanság. Vagy valami ilyesmi. Najó, akkor megyek ebédet főzni, ami majd uzsonna helyett lesz, és lám, hogy mind így rohanok én az eltűnt idő nyomában...
És tudom, hogy már unjátok, de én ezt nem tudom sohasem megunni...

Megint a sportról...

..mert ugye sok ember arról véleményezik a legtöbbet, amihez totál nem ért, és nem is gyakorolja, ahogy én sem, mert azt mondta valaki, hogy az agytorna nem számít sportnak. Vegyük például a Dakar Ralit. Most éppen nálunk van az öcsém, és ő elmagyarázta, hogy mi is ez a Dakar. És eddig csak azt tudtam, hogyha Dakar, akkor Palik László. De például most már tudom, hogy ilyen mindenféle homokbuckák között kell az autósok és motorosok elérjenek a célba, és ez szerintem érdekesebb, mint a Forma1, mert törhetik a pilóták a fejüket, hogy hogy keveredjenek ki a homokbuckából, ha beragadnak. Ez a veszély nem fenyeget, de ha én részt vennék egy ilyen Dakaron, akkor nem lennék a navigátor, mert 1. rosszul vagyok, ha olvasni kell valamit az autóban 2. nem nagyon tudok tájékozódni 3. nem szeretem, ha engem szidnak, mert eltévedtünk.
Tény, hogy a mostani Dakart lefújták, a terroristák miatt, és mindenki szomorú, de főleg az RTL Klub az.
A nap másik sporthoz kötődő híre az, hogy ifjabb Schirilla György megint sikeresen átúszta a jeges Dunát. Én ennek nagyon örülök, mert én most még a kezemet se mosnám meg hideg vízzel, és ő azt mondja, hogy az egészséges életmódot akarja népszerűsíteni, és szerintem igaza van, mert én sem lennék ilyen beteg állandóan, ha minden télen átúsznám a jeges Dunát. De annyit azért hozzátennék, hogy neki valószínüleg nincsenek kicsi gyermekei, akiket akkor is ölelget, meg minden, amikor betegek és aztán jól összeszed tőlük mindenféle bacilust, meg vírust, meg baktériumot, meg ilyeneket...

Este van már, alkonyul,

nyuszi füle lekonyul, dorombol a kiscica...s én még mindig olyan úri huncutságokkal foglalkozom, hogy a nyakamat bugyolálom, mert jajajaj, de fáj a torkom, mint még soha, pedig már ittam forró teát, ettem fagyit, de sehol semmi javulás. Remélem, mindenki sajnál már, és ne kívánjon senkise gyógyulást, mert kár a gőzért. (Még azt is meg akartam fogadni újévre, hogy nem panaszkodom többet, de az túl durva lett volna, mert akkor miről fogok postot írni, ugye...)
Csak egészség legyen, a többi nem számít,
Messze van London és messze van Párizs,
De engem már nem érdekel az egész...(Republic)
Hát nem is. Csak forgok itt önmagam körül, pedig vár rám ez a szép világ... Amerika, London s Párizs...(erre tudok egy jó rímet is, de nem akarom leírni)...Najólvan, további szép estét, és örülök, hogy szeretitek a csirkémet.

Infantilisságom legújabb

bizonyítéka a jobb oldalt levő kiscsibe. Csipog is. Meg pislog. Kicsit sokat csipog, az tény. Hasonlít hozzám.
Ja, és lehet vele játszani, ha rámentek az egérrel.

Ezt a két könyvet

mostanában olvasom. Az öröm vonzásában című már a borítójával, az "illatával" is elvarázsolt ( még hogy nem számít a külső! persze, hogy számít, még egy könyvnél is...) A tartalma meg azért kólintott fejbe, mert időnként, mintha rólam írt volna. Gyerekkoromban nekem is volt egy általam felépített képzeletbeli világom, éppen ezért soha nem unatkoztam, és ezért szerettem csak úgy ellenni magamban is...De ezzel talán így van minden gyerek. A könyv tulajdonképpen Lewis önéletrajza, de nem a történéseken van a hangsúly, hanem azt a hosszadalmas gondolkozásbeli utat írja le, ahogy az ateizmustól a kereszténységig eljutott, miközben bármi más szeretett volna inkább lenni, csak keresztény nem.(Nekem mondja?!...)
A Csodák c. könyve is elképesztően logikus, nyitott, úgy értem figyelembe vesz minden lehetőséget, és elég meghökkentő is időnként. Az tetszett a legjobban, mikor azt mondja, hogy : Csaknem az egész keresztény teológia levezethető volna abból a két egyszerű tényből, hogy a) az ember durva tréfákat enged meg magának , és hogy b) a hullákat hátborzongatónak tekinti. Hosszadalmas lenne ezt a gondolatmenetet itt kifejteni, de akit nagyon érdekel, és nincs meg a könyv, annak elküldöm mailben. Mármint az idézet többi részét. De olvassátok el, még akkor is, ha teljes szívvel hisztek a csodákban, mert én nem mindig hiszek bennük, de okosabb lettem ezt a könyvet elolvasva. Mármint akkor olvassátok el, ha akarjátok, mert ugye, ki vagyok én, hogy azt olvassátok el, amit én mondok...Najó, befejezem. Pont.

Már nem azért, de

magyarázza el nekem valaki, mi a szép és jó az ökölvívásban? Mert a foci lényegét értem, kivéve, hogy mi az a les, meg nagyjából a többi sportét is. Mondjuk azt nem értem, hogy mi a sport a Forma-1 ben, meg azt sem, hogy a Forma-1 és a Formula-1 az egy és ugyanaz, vagy nem...De nem kell én mindent értsek, ugyebár.
A napokban egy bizonyos Csoj Joj Szam, dél-koreai ökölvívó, egy boxmeccs utolsó másodperceiben kapott egy óriási ütést kihívójától, az indonéziai Heri Amoltól.A megrendítő erejű jobbhorog ellenére Csoj a csodával határos módon lábon maradt, így pontozással megnyerte az összecsapást, de az eredményhirdetés után nem sokkal összeesett és eszméletlen állapotban szállították kórházba. (Nemzeti Sport) Ma meghalt.
Jó, én sem ágyban, párnák közt szeretnék meghalni, ha már mindenáron muszáj, de ilyen butaságra is csak az emberek képesek, hogy direkt, és önszántukból veretik magukat halálra a sport és tisztességes küzdelem, vagymi jegyében...

Mivelhogy

szeretek kilógni a sorból ( najó, nem annyira), én csak most teszek újévi fogadalmat.
1. Eldöntöm, hogy szeretek-e vagy sem kilógni a sorból.
2. Ezentúl szorgalmas leszek.
3. Meg türelmes, és kedves és ... ennyi elég lesz.
4. Nem csapkodom az ajtókat, ha mérges vagyok.
5. Nem hallgatok, amikor mérges vagyok.
6. Nem vitatkozok, amikor mérges vagyok.
7. Nem leszek mérges.
8. Mindennap megtanulok 50 német szót. (Azt nem mondtam, hogy mindennap 50 ÚJ német szót tanulok meg.)
9. És most már csak azért folytatom a számozást, hogy
10. meglegyen a tíz, tíz, tiszta víz, ha nem tiszta, vidd vissza, majd a szamár megissza...

Megadom magam...

1-0 a csúnya, gonosz betegség javára. De azért túlélem. Ma hajnalban kimentem a konyhába teát főzni, mert annyira bedagadt a torkom, hogy megszólalni is nehéz volt. Főztem egy bögrével T.-nek is. A következő beszélgetés két felnőtt ember között hangzott el:
Ő: - Milyen forró ez a tea, te hogy tudod így inni, nem égeti el a szádat?
Én:- Nem.
Ő: - Én lehűtöm. ( Kivesz egy lábast a szekrényből, teleereszti hideg vízzel. Beleteszi a bögréjét.)
Én:- Nem így kellett volna. Előbb a bögrét kell beletenni, aztán ráereszteni a vízet.
Ő: - De én kiszámoltam Arhimédész törvényével, hogy mennyi vízet kell beleereszteni, hogy a bögre is elférjen és a víz se follyon ki.
(Üldögélünk. Ha már törvények, megemlékezünk Murphyéiről is...)
Ő: - Na, ez túlságosan kihűlt. (Kiveszi a bögrét, kiönti a lábasból a vízet, beteszi a bögrét a mikróba, és megforrósítja a teát. Én bedagadt szemekkel nézek ki a fejemből és nem csodálkozom semminse. Ez egy ilyen nap.)

Kezdünk visszatérni

a szorgos-okos-dolgos hétköznapi énünkhöz, és ezután megpróbálunk éjjel aludni és nappal ébren lenni (nem pedig éjjel is, nappal is ébren lenni, ugye)...De csak miután meggyógyulnak a kicsik, mert most már bizonyos mértékben mindenki beteg, de azért kösz, megmaradunk. Annyi filmet néztünk az ünnepek alatt, főleg éjjel, mikor már elaludtak a gyerekek, hogy az totál értelmetlenség. Két dolog maradt meg bennem:
1. A legeszementebb, gagyi karácsonyi komédiából is ( és mi szerintem az összeset láttuk) lehet tanulni valamit, pedig az ember nem is olyan céllal nézi, ugyebár.
2. A Shall we dance?( Hölgyválasz) c. filmet érdemes megnézni, mert gesszvát?, hát nincs benne se házasságtörés, se semmi ilyesmi, pedig az elején biztos voltam benne, hogy lesz, főleg, hogy játszik benne Richard Gere és Jennifer Lopez is. És nem azért mondom, de jó lenne tudni táncolni.
3. Ez már nem kettő lesz, de még ajánlom az Open Water című rémületességet is, ami igaz történetet dolgoz fel, és csak azért kedves nekem, mert T. azt mondta, hogy ő sohase engedne el engem, még akkor se, ha együtt maradván hamarabb falnák fel őt is a cápák. És no offence, de ilyen szép szerelmi vallomást nem mindenki tud ám mondani...:)

Életöröm

Grazban láttunk egy fekete fiatalembert, aki a rettentő hidegben ott kínlódott a jól megpakolt, imbolygó biciklijével (újságot hordott ki), és közben valami afrikai népdalt énekelt nagy vidáman...Avagy: ha valaki akkor is mosolyog, mikor senkise látja, akkor ő tényleg komolyan gondolja.