Thursday, January 24, 2008

Van egy ismerősöm,

elég jóban vagyunk...mindig lefáraszt, ha beszélünk, de azért kedvelem...:) Érdekes, ahogy mindenről és mindenkiről tud mondani valami rosszat. Erősebb, mint én, mert én meg csak hallgatok, hümmögök, és képtelen vagyok szinte bármit is mondani, mert elég beszédes illető, én meg nem strapálom magam a beszéddel, ha látom, nem kíváncsi valaki a véleményemre, csak a sajátját szeretné közölni. Tehát, tulajdonképpen úgy tűnik, mintha egyetértenék vele. Szégyellem is magam miatta rendesen. Van egy másik ismerősöm, aki viszont pont az ellentéte, de még róla is tud rosszat mondani az ismerős numero 1. : óóóó, hát ez az ismerős numero 2. is... arra se tudna rosszat mondani, aki tegyük fel... adna neki egy pofont. Azóta tudom, hogy még egy jó embert és jó tulajdonságot is lehet rosszként beállítani.
Meg aztán...annyira nem vagyok naiv, hogy ne tudjam, nagy valószínüséggel engem is kibeszél a hátam mögött. Nem zavar, mert bármit is mond rólam, valószínüleg igaza van, sőt még a felét se tudja a sok mindenségnek, amit ki lehetne beszélni rólam. Ezért jó, ha rendelkezik az ember öniróniával, akkor kevésbé hajlamos a sértődésre.
De...nem is tudom, mit akarok mindezzel mondani, hát most meg én beszéltem ki őt. És figyelembe véve, hogy szegény Putyint is hányszor emlegetem, bizony, szomorú...de nem én vagyok a gyenge láncszem a SárinéniKatinéni-letyepetyelepetye féle körjátékban...

10 comments:

Anonymous said...

Én azt nem értem mi bajod Putyinnal? Mivel szolgált rá, hogy ennyit emlegeted? Fizet neked, hogy reklámozd :)?

Anonymous said...

nagyon élveztem ezt a bejegyzést. Na nem azért, mert "kibeszéltél" valakit, hanem ahogy leírtad a hozzáállásodat, én is voltam már így, hogy szégyeltem... azt, hogy nem merek ellentmondani hasonló helyzetben.
Amúgy pedig, szerintem jó is hogy leírtad, mert figyelmezetető, hogy nem kell mindig mindent elhinni annak aki mindenkiről tud rosszat mondani, még a no.2-ről is, aki az ő ellentéte, sőt lehet az egésznek csak 10%-a igaz.
Na, és szvsz nem is beszélted ki, hisz azt sem tudni, hogy ki ő. Viszont te tudod, hogy ki a no. 2. akiről no. 1. beszélt, na az kibeszélés a javából.
Hát ennyit akartam.
És tök jó, hogy nem haragszol rám! (köszi a kommented) - egyébként lenne miért haragudj?
E.

márta said...

Putyin intézmény...:) Nem lehet nem szeretni...Igazi homo politicus, vagymi.
Csak azért írtam, mert megihletett a pletyka, mint olyan... mert akarjuk vagy sem, mindenki részt vesz az infók ilyesmi szétárasztásában. Az ember nem tehet róla, ha észreveszi a dolgokat. Amúgy nem gondolom, hogy a pletyka egyértelműen rossz, bár tény, hogy a szónak rossz a csengése...

Anonymous said...

Szerintem ez a bejegyzés szép költői elégtétel az illetőn. És nemmelesleg intés is, hogy az ember hülyeségei sokkal könnyebben vésetődnek kőbe, mint az okosságai..

ellentmondani meg nem kell, inkább el kell felejteni ezt az egész társadalmi és szociális élet dolgot.. Konrad Lorenz, amikor összegyűjtötte az okokat, hogy miért fog elpusztulni a világ, egyik okként azt is kimutatta, hogy az emberek túl közel élnek egymáshoz, és túl kis területen.. ez minden problémának az egyik alapja. Gyakran kell találkozni, beszélgetni, beszélni, látni másokat .. ez a leges-leges-legrosszabb. A pletyka rosszasága csak követekzik ebből. (Az emberek "túl gyakran találkozási" elmélete kapcsolja össze a politikát a pletykával.. két rossz dolog, ami emberek összejöveteléből fakad)

márta said...

Ha igaza van, akkor már nem sok van hátra, és menthetetlenül elpusztulunk... mert a többi ok is már nagyjából teljesülőfélben van...Bár a technológia, meg ilyesmi előhaladása (ezt is okként említi Lorenz), ami lehetővé teszi épp most is a kommunikációt köztünk, kiválthatja és gyakran ki is váltja a társadalmi és szociális muszájokat (amúgy ezek legtöbbször belső eredetűek, mert most mondd meg, ki kényszerít rá, hogy átmenj a szomszédhoz, vagy hogy kommentet írj egy idegen ember blogjába? )

Anonymous said...

Érdekesek ezek a szociális muszájok.. a szomszédba sohse szoktam átmenni, és határtalan eufóriával töltene el, ha minden ember eltűnne 1 km-es körzetben .. viszont furcsa, de a blog az hiányozna.. bár te messzebb vagy, mint 1 km.

(Az, hogy az emberek együttélése technológiai szükség, az kétségtelenül egy nyomós érv.. de attól még cudar.. például az első ismerősödön sem csodálkozok, hogy minden ismerősét rühelli.. biztos nincs elég mobiltelefonja és számítógépe, hogy megvígasztalódjon)

márta said...

Tessék egy idézet (megtaláltam a cédulát, amire írtam, nagy szó!), biztos ismered, nem biztos, hogy igaza van:
"Az e-közösségek semmit sem építenek. A végén csak ott áll az ember üres kézzel. Táncoló állatok vagyunk. Milyen csodálatos felkelni, kimenni és csinálni valamit! Avégből születtünk erre a világra, hogy lopjuk a napot. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét! " K. Vonnegut (A hazátlan ember)
Előtte van az a rész, ahol aprólékosan elmeséli, ahogy elmegy venni egy darab borítékot csak azért, hogy emberek között legyen...beszédbe elegyedik a postán sorbanállókkal , megcsodálja a postáskisasszony fura frizuráját, ilyenek...

Anonymous said...

Szerintem a kibeszelt no. 1 szemelyrol a kovetkezoket lehet feltetelezni:
- nő
- 50 ev folotti
- feltetelezed, hogy soha nem fog a neten boklaszni (foleg nem a te blogodat keresve)
- gyerekei nincsenek, vagy mar elmentek otthonrol
S te olvastad Konrad Lorenzet, vagy pedig csak utanakerestel anon bejegyzese utan? Megijesztesz... Mikor olvasol, ejjel, zseblampaval a paplan alatt?

Anonymous said...

Na, ez en voltam, de ugy latszik, kicsit mellekattintottam...

márta said...

Most miért mondod, hogy megijesztelek? Amúgy alaposan melléfogsz, egyedül azt találtad el, hogy nő az illető. :) A zseblámpás olvasás ezer éve volt, most már azért nem szól rám senki, hogy "holnap iskolába kell menni, fiam, tessék lefeküdni...":)
Mit is kérdeztél még? Ja, Lorenz...Mi sokmindenkiről tanultunk ilyen-olyan kurzusokon. Ez is mutatja, hogy mennyire belevaló közgazdász volnék, hogy ezeket élveztem a legjobban, és nem a mikro vagy makroökonómiát. Nem, nem olvastam el a könyvét, de vannak olyan könyveim, amelyek összefoglalják, hogy egyes okostojások milyen elméleteket találtak ki. Nincs időm mindenkinek az eszmefuttatását végigbogarászni, ahhoz túl rövid az élet, nameg minden elméletet össze lehet foglalni max. egy oldalban...