Most tudtam meg,

hogy itt, Németországban holnap ünneplik az Apák Napját. Szabály szerint mindig Pünkösd előtt a második csütörtökön van, most véletlenül éppen május 1.-re esik. Ezeket a kis ajándékokat az iskolában készítették a lányok Tibinek...
Amúgy Magyarországon június 3. vasárnapján ünneplik állítólag, de én ennek nem sok jelét láttam. Szóval, minden apukának, és főleg az enyémnek, na meg a lányaiménak is, Boldog Apáknapját, bármikor is legyen az hivatalosan a naptárba bejegyezve! :)

Ahhoz képest,

hogy nem igazán tudok jól főzni, tényleg nem, - nagyon szeretek. Jó, hogy itt a tavasz, mert lehet sok zöldséget venni, és ezeket még főzni sem kell. Ma is vettem: vörös káposztát, fehér káposztát, sárgarépát, zellert, salátákat, paradicsomot, paprikát, retket, hagymát...Ezeket jobbára nyersen esszük meg, szoktam kitenni az asztalra egy tálba mindenfélét összevágva-reszelve, és a gyerekek lassan eltüntetik.
Mióta itt vagyunk, egyszer vagy kétszer vettem bolti kenyeret is, de a család követelte vissza az én kenyeremet. Régebben pont fordítva volt. Amúgy messze vagyok még nagyon a reform meg bio meg ilyenek étkeztetéstől, de jó látni, hogy a gyerekek is a jót igénylik. Engem meg boldoggá tesz jelenleg a zöldségek íze, színe, illata, aprítgatása, tálalása ( jó terápia honvágy ellen! :)... És arra is jó gondolni, hogy ha egyszer kedvünk lesz elköltözni valami tanyára, vagy hegyek közé, vagy valahova, akkor csak egy darab föld kellene, és elő tudnánk állítani az asztalravalót. Jó, nemcsak egy darab föld, mert kellene egy saját malom is, de azt majd megveszem az ebay-en. :)
( A képet csak úgy feltettem, hogy feldobjam a pósztot, a hétvégén készült kb. 35 km-re a tőlünk. )

Ha azt hittük

volna is, (amit persze nem hittünk), hogy könnyű lesz...hát nem könnyű. A blog kicsit önfegyelmező eszköz is, hogy a jónak és szépnek állítsak emléket. Erre amúgy is hajlamos vagyok, mert makacsul hiszek abban, hogy az élet szép, az emberek jók, ésatöbbi. Olyan dolgokat tanulunk meg, egymásról is, meg úgy egyáltalán, amire nem lett volna alkalmunk, ha maradunk a régi kerékvágásban. Az élethez bátorság kell. Ami nem öl meg, az megerősít. Meg ilyenek. Hogy a közhelyekben mennyi igazság van!!!

Sára

passzív nyelvtudása kicsit aktívizálódott ma, azt hiszem először, mióta itt vagyunk. Ugye van ez a Schulgarten tantárgyuk, ami elvileg szerdán kell legyen, de ezen a héten ma volt, gondolom a szép idő miatt, és mi nem vittük ma a cserecipőt. Sára odament a fráuhoz, és azt mondta: Schuhe nein! Vagyis: Cipő nem! :)

A süticsere

óta kicsit mintha leomlott volna egy kis falacska a szomszédasszony és köztem, ma reggel cseverésztünk is kicsit, de tényleg. Tudott ajánlani gyerekorvost, akihez el is mentem Enikővel, mert jövő héten kezdi az ovit, és kell egy igazolás arról, hogy egészséges. Mondjuk, pontosan két és fél órát kellett várni, de mikor végre mi is sorra kerültünk, nagyon kedvesek voltak, és egész jól értekeztünk. Ezzel el is telt a délelőtt nagyjából. Ja, végülis sikerült megvennem az ebay-en Narnia Krónikáit, elég drágán, mert más is nagyon licitált érte. De most már az enyém, ma érkezett, és lássuk be, az már nem volt fenntartható állapot, hogy egy Narnia-rajongónak ne legyen meg ez a sorozat...:)

Szomszédok

(Én szerettem annak idején ezt a sorozatot...)A szomszédainkról még nem írtam. Hat lakás van a házban, látásból mindenkit ismerek, mondhatni, köszönőviszonyban vagyok a népekkel, ennél nem több. Nemcsak a nyelvi akadály miatt (milyen jó, hogy van mit okoljak mindig), de amúgy sem vagyok nagyon haverkodós, itt meg pláne óvatos vagyok, mert nem ismerem a helyi szokásokat, hogy mit illik, mit nem...A szembeszomszédék fura család. Még nem sikerült megállapítanom, hogy pontosan hány gyerek van, mert van, hogy csak kettő, de van, hogy négy-öt is. Szerintem vannak előző házasságból való gyerekek, és van közös is, de nem tudom, ki kinek a mije. Tegnap ugye sütöttem a kifliket, és gondolván egyet, vittem át nekik is belőle. Még jó, hogy nem gondoltam kettőt, mert akkor biztos nem vittem volna. (Én mindig meggondolom a jó döntéseimet, és átváltom őket rosszakra. Ilyen is kell legyen valaki...) Örültek neki, meg minden, és ma visszahozták a tányért, de nem üresen. :) Szóval bonyolult az élet, és bonyolultak a kapcsolatok is, de két ember között legrövidebb és legegyszerűbb út ... a süti. :)

Pezseg a

kulturális élet itt, Bad Berkában...Ma például virágvásár van, körítve az elmaradhatatlan német fúvószenével, meg miegymással. Miután egyik virágárustól a másikig rohangáltam elragadtatásomban, végül is vettem: petrezselymet, zellert, citromfüvet és kakukkfüvet, és most már van nekem is kicsi ügyes konyhakertem. És végre megtaláltam az édes pici piros edénykém hivatását is, mert hát vele fogom locsolni a fűszereimet. Ezenkívül vettem öt kis cserép földiepret, öt cserép virágot, de őszintén szólva nem tudom, mi a nevük, és bónuszként magamnak egy cserép levendulát, a tihanyi mezőket felidézendő...A lányokat sikerült lebeszélnem az ugrálóvárról is és a giccses lufikról, meg ilyenekről is. Igen, tudom, hogy eddig szinte minden virágom kipusztult, de adtam magamnak még egy esélyt. (Ja, egy kérdés: a fűszernövényekkel kell mást is csinálni locsoláson kivül?)

Ez a kép

azért érdekes, legalábbis nekem, mert ez a kismadár minden délután kitelepszik a szemben levő ház tetejére, ugyanarra a helyre, és valami nagyon szépen eltrillázza a mondanivalóját. Most is direkt azért néztem oda, mert meghallottam a hangját. Áttörés: már van itt is egy barátom! :) (U.i. De azért nem megyek át Assisi Szent Ferenc-be....)

Valami

igazi hisztis áprilisi napunk van. Ha az ember elindul valahova, jobban teszi, ha visz magával: esernyőt, napszemüveget, napolajat, tavaszi kabátot és téli kabátot is. Láttam egy plakáton, hogy ma délelőtt a város óvodásai fognak énekelni a központban felállított májusfa körül. El is mentünk Enikővel, mert ilyet még nem láttunk, meg aztán egy ilyen kis helyen az ember megragad minden szórakozási lehetőséget, ugye. Szegény kis óvodások...eléggé pórul jártak, mert a kezdéssel egyidőben eleredt az eső is, pedig előtte még sütött a nap. Azért dalolásztak lelkesen egy darabig...Mi meg egy jót sétáltunk az esőben. ( Még mindig nincs gumicsizmám.)
Sára és Anna még egy szót sem beszélnek az iskolában, de ez valahogy nem akadályozza őket abban, hogy jól érezzék magukat. ( Amúgy ma az egyik tanár bevitt a suliba pórázon egy malackát, én is láttam.) Itthon azért mondanak egy-egy szót. Az "e" betűt következetesen "ö" -nek ejtik, ahogy itt szokás. Nekem azért a "Zirkel" az cirkel, és nem cirköl. Egyelőre.
Most pedig, eme érdekfeszítően izgalmas poszt végeztével még megiszom a vaníliás teámat, (ami Tibi szerint egy nonszensz, szerintem meg nagyon finom...) és még sütök ma egy kenyeret, meg lekváros kifliket, meg még nem is tudom mit, mert drága családomnak olyan jó étvágya van mostanában, hogy eldöntöttem, én szeretek sütni-főzni, mert az ember mégiscsak nagyobb kedvvel csinálja azt, amit szeret.

A

szorgalomról szóló bejegyzéshez szeretnék még hozzáfűzni valamit: ma délután, mikor kérdeztem Sárától, hogy rend van-e a szobájukban (költői kérdés...), az volt a válasz, hogy nem tudja, mert épp azt játsszák, hogy Enikő a szobalány, és rábízták a rendrakást.
Már csak Enikőt kell felkészítsem az életre, a nagyobbak szerintem el fognak igazodni...

A gyengéimről...

Ezekből nagyon sok van, most nem lesz róluk lista, de bocs...Csak azt akarom megemlíteni, hogy ugye olvasok néhány blogot. Na, és ha valaki, valahol, valamilyen oknál fogva ételről ír, hát én azt általában elkészítem, mert nem tudok másra gondolni, amíg ki nem próbálom. Így ma lángost sütöttem, és finom lett, és a nyolc darabból csak kettőt égettem el.

A szorgalomról

A szorgalommal, mint olyannal, úgy általában is, meg úgy mindenféleképpen vannak gondjaink...Például a gyerekszoba többnyire háborús övezetté van nyilvánítva. Ha mégis rendrakásra szólítok fel bizonyos illetőket, akkor:
1. ameddig csak lehet, süketnek tetetik magukat, ha már nem lehet húzni a dolgokat, akkor
2. jön a következő szállóige hangoztatása: "Nem én pakoltam szét a dolgokat!"
3. aztán hirtelen mindenkinek elkezd fájni: 3.1. a hasa, 3.2. a lába, 3.3. a keze stb.
4. következik az időhúzáspraktikák tárházának felvonultatása, és végül
5. én magam rakok rendet.
Valamit valahol nagyon elrontok én, tudom, csak nem tudom, mit. Bár még nincs olyan nagyon messze az gyerekkorom, amikoris én voltam a rendetlenek rendetlenje, de tényleg, és ez még enyhe kifejezés. S lám, mégis, milyen szép rendezett most a lakásom. Majdhogynem a földről is lehetne enni nálam. Na jó, ez nem igaz.
Addig is, míg felnőnek, és férjhez mennek, és onnan már a férjek gondja lesz ez az egész - hát addig kibírom. Örülök, hogy van ki után rakosgatni. Vagy becsukom a gyerekszoba ajtaját. Vagy valami.
Egyébként az árulkodással is vannak gondjaink, például nemrég azt mondta valamelyik: "Anyaaaaaa, Anna állandóan árulkodik rám!"

Valami

gyönyörű idő van, végre. Itt átfolyik egy patak a város közepén, és ott jól megtanulmányoztuk a vadkacsák szerelmi életét. Két dolog biztos: 1. több a fiú, mint a lánykacsa, és 2. ha megjelenik egy kacsahölgy, akkor mindjárt iszkolhat is tovább, mert azonnal egyszerre négy-öt kacsafiú is akar neki udvarolni. Gondolom, ez az élet rendje kacsáéknál.
Amúgy meg kiderült, hogy a Schulgarten nevű tantárgy tényleg kertészkedést takar, ma meg is mutatta Anna, hogy hol gazoltak meg gereblyéztek. Kíváncsi vagyok, vajon fognak-e ültetni is valamit majd.
Csodálatosak ezek az egyszerű dolgok. Számomra rengeteget jelent, hogy egy igazán szép helyen lakhatok jelenleg. Kicsit elfeledteti velem még a nyelvi akadály miatti magányt, és a tartósnak tűnő fejfájásomat is.

Miről álmodik egy patak?

Ha akarsz, fuvolázni megtanulsz.
Utánozni a vihart is lehet.
Milyen időt várhatsz, megtudhatod.
S a Holdba szállnak már az emberek.

De senki nem tudná megmondani,
hogy miről is álmodik egy patak.
És senki sem tudna teremteni
egy almát, egy fát vagy egy madarat.

Jan Rousselot

Ilyesmikkel

szórakozom, nem tudom mennyire látszik a képen. Egy kartonlapra ragasztom az erdőben összeszedett kincseket (tobozok, kövek, csigaházak stb.). Igazából nem tudom, hogy néz ki egy normális évszakasztal, de a miénk ilyen, és a lányok egyelőre szépen játszanak vele. Közben már rajzoltak a kartonra füvet, és állítólag patak is lesz, meg híd a patakon át, gondolom, hogy halak is a vízbe...De én inkább visszavonulok, nekik úgyis jobb ötleteik vannak, mint nekem.
Annát ma nem engedtem suliba, mert olyan kis elesett és sápadt volt reggel, de aztán magához tért, nagyonis. Nem tudom máshol hogysmint, de itt már megint esős idő van, éppen ezért ezt a számot hallgatom állandóan. I can see clearly now, the rain is gone... Ja, és rájöttünk, hogy Sára egyik osztálytársa, egy kisfiú, a mellettünk levő házban lakik. Pont úgy néz ki, mint Kóka János kicsiben, de nagyon aranyos.

Nem akarom elkiabálni, de

azt hiszem, beléptem a fejfájósok táborába. Pontosabban: a hétfői fejfájósokéba. Mert a múlt hétfőn is, és azelőtt is fájt a fejem egész nap, és ma is, és onnan tudom ilyen pontosan, hogy a foci is ilyenkor van. De nem hiszem, hogy lenne valami összefüggés.
Azért az jó, hogy legyen bármennyire szomorú, vagy jókedvű az ember, egyik sem tartós állapot. Mert például, ma is, a postán, látom, hogy egyszer csak elszalad a postásfiú, pedig épp próbáltam neki elmagyarázni, hogy ajánlva akarom feladni a levelet. Jött is vissza egy idő múlva, hozott egy szép fehér görényfélét a karjaiban. Gondolom, a házikedvence lehet, és elszökött az ebadta. Vagy direkt így akarják felvidítani a klienseket.( Amúgy az ajánlott levélnek nem úgy mondják, hogy rekommandiert, de így is megértik. )

Á, nincs kedvem

semmihez. Vagány lenne mindig összeszedett és optimista hatást kelteni, hát nem tudok. És nem is célom, bár az utóbbi időben igazán jól fésült pósztok születtek. Azonkívül, hogy só helyett cukrot tettem ma az ételbe, az is bosszant, hogy németül még nem tudok, angolul pedig már nem tudok. Semmit se tudok rendesen. Jaj. (Viszont magyarul még tudok. ) Mindenhez értek egy picit és semmihez se igazán. (Miért hogy, a gyerekek mindig akkor vannak a leghangosabb kedvükben, mikor én csendben és diszkrét visszavonultságban akarom sajnálni magam?)
De legalább itt szórakozom a német mentalitás legújabb megnyilvánulásán: tegnap felfedeztünk egy kis penészféleség foltot egyik szoba sarkában. (Ez új lakás, és szerintem nem száradt ki rendesen a fal, vagy nem tudom.) Ma szólt Tibi az irodában, hogy mi van, és az előbb jött is a közvetítő, befújta valamivel a falat, úgyhogy most nincs folt. És hozott egy újabb komplett szerződést, ami szépen ábrákkal dekorálva bemutatja, hogyan és hány percig kell egy nap szellőztetni. Ezek szerint pontosan 5 féle szellőztetés van. És most szerződés is rögzíti, hogy mi ezeket végre fogjuk hajtani. Illetve hát naponta 2-szer kell szellőztetni, szabadon variálva és kombinálva az 5 féle lehetőséget. (Eddig naponta 4-szer szellőztettem, most akkor lehet, hogy benyújtok egy újabb szerződéstervezetet, hogy egyezzünk ki a háromban.)
Hogymikvannak!

U.i. Utólag betettem a szerződés ide vonatkozó oldalát, kinagyítva és szótárral vagy anélkül ti is okulhattok belőle

Boldog szülinapot, Enikő!

Öt éve született, egy húsvét vasárnapi délutánon...


Kiscsalád



Sára és Anna napok óta ajándékokat készítettek titokban


A fakockák nagy örömöt szereztek

Aki itt most engem

olvas, még azt hiszi a végén, hogy egy merő kirándulás az életünk, pedig nem is, igazán. Tény, hogy ma is voltunk, de Tibi csak hétvégén ér rá, hétközben tulajdonképpen csak mi, a lányok megyünk erre-arra. Ma esős, ködös idő volt, de azért elmentünk, egy tavat akartunk megnézni, csakhogy nem láttuk a köd miatt, pedig ott álltunk a partján. Ezek a kirándulások amúgy nem annyira zökkenőmentesek, merthogy mindig van a családban olyan, akinek nincs kedve menni, aki fáradt, akinek egyszerűen csak nyafoghatnékja van, ésatöbbi. Ha mindenki jókedvű, akkor vállalom én a kivétel szerepét. De biztos csak nálunk van ilyen. Szóval esernyővel kirándultunk, valami 15-20 m-es fenyők között. Viccesen néztünk ki, mint valami törpék. Nem csodálkoztam volna azon sem, ha manók vagy tündérek lépnek ki a fák közül. Mióta hazaértünk, próbálom magam utolérni a házimunkával, sikertelenül. Ja, és megérkeztek a fakockák Enikő szülinapjára, nagyon szépek, itt rejtegetem az ágy alatt még holnapig. A feladó tett a csomagba bónuszként egy nyalókát is, amit majd mindjárt én fogok megenni, mert van már némi elképzelésem arról, hogy mi történne, ha a gyerekeknek adnám. (Egyszer volt már ilyen, tehát, hogy egy nyalókára jutott két gyerek, s mikor egyik nyalta a meg, a másik ordított, és viceversa. Kímélnem kell az idegeimet néha.)

Piknik, piac, péntek és

más pé betűs szót nem tudok már ide kitalálni, pedig el akartam mondani, hogy tegnap éjfélig oldottam a tanácsolt Volkshochschule honlapján talált teszteket, hogy felmérjem a nyelvtudásszintemet. Van olyan, hogy A1, A2, ezek a kezdő szintek, meg olyan, hogy B1, B2, ezek a középszintek, és van C1,C2 is, de arról nem is teszek említést. Az A1-es teszt simán ment, az A2-es 85%-os lett, de ide tartozom, merthogy ez azért nem egy biztos tudás. Weimar-ban szeptemberben fog egy kurzus indulni, de el szeretnék azért menni, és megérdeklődni, nem lenne-e számomra hely valahol már májustól is. Soha nem lehet tudni. Tiszta lelkes vagyok.
A könyvolvasással elég jól haladok. Az elején szinte minden szót kiírtam magamnak, és megkerestem a szótárban, de most már egymás után olvasom az oldalakat, na nem azért, mintha minden szót értenék, de valahogy összeáll bennem a szöveg, és élvezem nagyon. Elmesélni németül biztos nem tudnám, persze. Nagyon érdekes, hogy van ez a nyelv, amit elvileg nem is szeretek, éppen ezért otthon nem is tudtam haladni vele semmire, de mintha lassan mégis kifogna rajtam...Minden lehet szép és izgalmas, csak megfelelően kell hozzáállni, jó lenne ezt végre megtanulni.
Apropó nyelvtanulás: Sárával gyakorolgatjuk a magyar és német betűk közötti különbségeket, melyiket hogy kell olvasni...Na, és tegnap felolvasott egy szöveget az osztály előtt , kevés hibával, és jól megtapsolták a gyerekek.
(Ja, ami a piacot illeti: itt pénteken van a piacnap, és ma végre eszembe jutott elmenni, és hihetetlen, de itt is pont azok a cuccok vannak, mint otthon a piacokon...Akkor már inkább marad az ebay.)

Ha péntek, akkor piknik...

Felmásztunk ide, ahol a madár se jár már...


A hegymászók ebédje


Ide is építünk egy kunyhót


Sári gatyafék segítségével lefelé

Ma Anna

egy órával hamarabb végzett a sulival, mint Sára, és szép idő lévén, nem jöttünk haza közben, hanem elmentünk felfedezni az erdőt. Mostanában mindenhova kis házikót akarnak maguknak építeni, Anna már ebben az erdőben is kinézte, hogy hol legyen az a kis kunyhó, amely elé majd letéve egy széket szépen elüldögél.:) Enikő meg amúgy is állandóan házakat rajzol, épít a kis kockáiból, és képes egész délelőtt arról beszélni, hogy hogyan is rendezné be ezeket. Úgy látszik, most ilyen korszakuk van.
Holnapra pikniket ígértem nekik ugyanott, mert most is az éhség kergetett minket haza...

Így kirándulnak a jó kistestvérkék:)


Két kis madár fenn a fán...


Ide fogunk magunknak kunyhót építeni...

Lassan, de biztosan

kezdek rászokni az e-bay-ezésre. Aki nem tudná, ez egy olyan valami, ahol akik el akarnak adni cuccokat, felteszik a fényképét a netre, a vevők licitálnak rá, és aki legtöbbet ígéri érte, az viszi el. Amúgy egyedül az öcsém hibás ezen legújabb szokásom miatt, mert ő mondta, hogy van ilyen, és például Enikőnek 1 euróért (+ postaköltség) vettünk egy kb. 240 db-os fakockakészletet, ami remélem, hogy megérkezik a szülinapjáig. Gyerekkoromban nekünk is voltak ilyen fakockáink, és mivelhogy mi sem voltunk a legjobb gyerekek, egyszer kaptam is a fejemre egy ilyen kockával, és tudom, kedves Zs., hogy utálod, hogy ezt mindenkinek állandóan elmondom, de ez az én blogom és azt írok bele, amit akarok. :) És ma kinéztem magamnak egy csomó könyvet, például a teljes német Narnia sorozatot is 1 euróért kínálják, meg Oscar Wilde, meg Thomas Hardy könyveket is láttam...Muszáj fejleszteni valahogy a német szókincsemet. :)
Mondjuk, nincs saját licitálási jelszóm, vagymim, csak Tibinek van, de ez jó is így, mert még a végén fűt-fát összevásárolgatnék, szóval kell egy felügyelő bizottság is a folyamatba. :)

Ma beírattam

Enikőt óvodába, illetve hát visszavittem a korábban elhozott űrlapokat kitöltve, és "megbeszéltük", hogy mi mennyibe kerül, mit kell vinni, napirend, ilyesmi. Apropó a mennyibe kerül: mikor meghallottam az összeget, amibe még az ebéd sem tartozik bele, majd' leestem a székről, de aztán valahogy kiderült :), hogy három gyerekünk is van, és ez már jelentős kedvezményt von maga után (kb. 50%), persze ehhez be kell hozni az igazolást a Kindergeldkasse-tól, amit még valakinek be kell szereznie Erfurtból, és az a valaki én leszek. Illetve hát igazoláskérés előtt még azt kellene elintézni, hogy egyáltalán kapjunk olyat itt, hogy Kindergeld, mert igazolást csak arról tudnak adni, ami létezik. Csak előtte még meg kell kérjem Tibit, hogy vegyen nekem egy GPS-t az autóba, ami tud magyarul is beszélni, hogy egyáltalán el ne tévedjek, és egyáltalán megtaláljam a hivatalt (és aztán haza is találjak). Ha már ott leszek, addig el nem jövök, míg el nem magyarázom, mit akarok.
Azoknak, akik szkeptikusak tájékozódási képességemről elejtett félmondataim igazát illetően mondom: még itt, ebben a pirinyó városban is eltévedtem tegnap, pedig csak összvissz három vagy négy nagyobb út, és néhány kisebb utca található benne.

Az úgy van,

hogy minden reggel én viszem autóval Tibit munkába, még mielőtt a gyerekek iskolába mennének. Na, és van a klinika előtt egy hatalmas parkoló, amelynek van egy bejárata és egy kijárata. Az első munkanap után valamiért megváltoztatták a dolgokat: felcserélték a bejáratot a kijárattal. Én tudok kresz-táblát olvasni, ezért látva a piros körben a vízszintes fehér csíkot bementem az új bejáraton, és kijöttem az új kijáraton (tehát be a régi kijáraton és ki a régi bejáraton:). De a népek többsége így 3 hét után is a régi útvonalon járkál, és csak a véletlenen múlik, hogy nem lesz koccanás a kimenetnél, mert csak egy autó tud a kapun átmenni.
Dilemmám a következő: vajon menjek-e továbbra is a helyes, de kockázatos útvonalon, vagy követve a többséget, válasszam a helytelen, de szerintem biztonágosabb megoldást?
Merthogy: 1. én szabálykövető is, és 2. nyájszellemmel megáldott nőszemély is vagyok. Elég unalmas, nem? Tudom, hogy érdekesebb, ha valaki lázadó, és individualista, vagymi, de például én soha nem festettem lilára a hajam, csakhogy kitünjek a tömegből, mert én jól elvagyok a tömegben, észrevétlenül és boldogan. Most is csak az a problémám, hogy az 1.-es pont ütközik a 2.-el.
Hiába, nehéz a tisztességes eu-polgárok élete, még itt is...

Ha hétfő, akkor foci!

Tegnap Anna is rászánta magát egy kis mozgásra, így most már két copfossal gyarapodott Bad Berka kicsiny lányfocicsapata.:) Mintha kicsit túl elegánsak lennének ebben a kabátban, de indulás előtt két perccel még azon vitáztunk, hogy hajlandóak-e felvenni a szakadtabb cuccot, és hát nem voltak hajlandóak. Amúgy meg annyira fújt a szél, hogy én majd' lefagytam. Meg is kérdeztem a végén, hogy mi van akkor, ha nem szép az idő, esik az eső ésatöbbi, akkor is meg van tartva az óra? A válasz "immer" volt, illetve hát ennek itt valahogy "immö" hangzása van. Szóval, esőben, szélben, viharban edzzük a lányainkat a szép jövőre...

Hm..gondolom,

az irodában, amelyiken keresztül a lakásbérlést intéztük (márminthogy Tibi intézte, nátürlih, nem is én, mert ha én intéztem volna, valahol a híd alatt laknánk)...na szóval, az irodában még most is azon tanakodnak, vajon mit akarhatott ez az őrült nőszemély, aki én lennék...Pedig én csak azt akartam megkérdezni, hogy elküldték-e az EON-nak a papírjainkat, de ők ezt nem értették meg, vagy szerintem inkább nem akarták megérteni, mert annyira rosszul azért csak nem beszélek, illetve hát sajnos talán mégis?...:( Nade, legalább humorérzékük van itt a népeknek, és a végén már csak nevettünk, hogy milyen érthetetlen dolgok is vannak manapság a világon. (Azért remélem, hogy elküldték azokat a papírokat...)

Elvetemültség

Odáig jutottam, hogy: 1) nem olvasok magyar híreket, meg más nyelvűeket sem. 2) nem olvasok magyarul, csak azt, amit esténként a gyerekeknek. 3) vettem magamnak egy leárazott Danielle Steel könyvet, és most azt próbálom magamnak lefordítani a százkilós szótárak segítségével. 4) azért nem valami irodalmiasabbat vettem, mert egyrészt az nem volt leárazva, másrészt ha nagyon irodalmi, akkor úgyse lenne türelmem lefordítani, de így 5) be kell valljam, alig várom, hogy lássam, milyen ruhába fog öltözni Kate a következő bálon, mikor meg fogja pillantani azt a jóképű, sármos fiatalembert, akibe élete végéig szerelmes lesz. 6) (Igen, sajnos, ennek is a végét fordítottam le először.)

Annyira bírom

Enikőt. :) Egy hét múlva öt éves lesz, de már le van adva a rendelés: 1. egy epertortára, 2. kókuszos sütire, 3. valamilyen más sütire is, mert szülinapkor sok süti kell legyen, 4. ajándékokra.
Jöjjön akkor a hét kérdezz-felelekje a leendő ünnepelttel:
- Anya, amikor valaki épít egy házat, az olyan, mint amikor Isten megteremtette a világot?
- Ja, valami olyasmi. Hasonlít hozzá. Például, mikor rajzolsz valamit egy üres lapra, az is olyasmi.
- Isten mindent meg tudott teremteni?
- Igen.
- Na jó, de akkor ki teremtette meg Istent?
- Hát, tudod, őt nem kellett megteremteni, mert ő örökkévaló, tehát mindig is volt, és lesz, és öööö....
- Látom anya, te sem értesz mindent.

Ma elindultunk

egy játszóteret megkeresni, ami három faluval odébb van egy tó partján. Meg is találtuk, csak aztán mégse maradtunk ott ( valami strand területén volt, és nem találtunk nyitva egy bejáratot sem), hanem elmentünk az erdőbe sétálni. Itt nagyon sok a fenyőerdő. Például Erdélyben fel kell menni egy bizonyos magasságig, hogy fenyőerdőben túrázhasson az ember, itt meg tele vannak a dombok fenyőkkel. Nemhiába láttam én olyan matricát a szomszéd autóján, hogy "Türingia, Németország zöld szíve".
Szóval mentünk, mendegéltünk. Közben meg a gyerekek lelkesen bóklásztak a fák között, ágakat gyűjtöttek házépítéshez, Enikő a madaraknak épített hajlékot, és közben arra gondoltunk, mennyivel természetesebb játszóhely az erdő a maga egyszerűségében, mint akármilyen színesen kialakított játszótér. Hoztunk haza mindenféle botokat, leveleket, tobozokat, ilyesmit, és arra gondoltam, most már tényleg ki fogok jelölni helyet egy úgynevezett évszakasztalnak, hogy legyen hova kiállítani a hazahurcolt kis kincseket.

Még mindig

odavagyok ezért a suliért. Tulajdonképpen nincs semmi extra benne, de mégis jó oda járni, immáron két egész hete, ha jól számolom. A lányok mindig szívesen mennek, és számomra ez az, ami igazán számít. Pozitív, hogy itt második osztály végére kell csak megtanulni jól olvasni-számolni, tehát lassúbb a tempó, mint otthon, és gondolom, éppen ezért jobb is az alapozás. Ez mindenképpen kedvez nekünk, akik csak úgy idejöttünk, mint valami holdrólpottyantak.
Volt egy aranyos eset a héten Sárával...Első szünetben van a gyerekeknek a tízóraizás, és lehet nekik hozzá tejet, kakaót vagy vaníliás tejet rendelni. Mi tejet választottunk. Mivel a tej is fehér, és a vaníliás ital is, Sára tévedésből egyszer egy utóbbit vett el, és csak akkor vette észre, mikor beleivott, s akkor már megitta az egészet. Rajta kívül senki nem vette észre a kavart, de ő annyira megszomorodott, hogy most mi lesz, hogy csak lógatta az orrát és könnyezett. Aznap a fráu írt egy hosszú bejegyzést nekünk az üzenőfüzetbe, hogy nem tudta megkérdezni Sárától, miért volt szomorú, de mondjuk meg mindkét lányunknak, hogy az egész tanári kar nagyon elégedett velük, mert kedvesek, és igyekvőek, és reméli, hogy szívesen járnak iskolába. (Este aztán Tibi egy csomót agyalt egy hasonlóan kedves válasz megírásán...:)
Most meg épp mesét fordítok, mert Sáráék ezt olvasták az osztályban együtt, és jó lenne, ha ő is értené, hogy miről szól. Ingyen nyelvlecke anyukáknak...:)
(A kép inkább a tegnapi bejegyzéshez passzol, aminthogy a tegnapi kép a mostani pószthoz, de nem cserélem ki őket. Az nem vallana rám.)

Nagyon lelkesít, hogy

ha nem is nagyon közel hozzánk, de dombokat látok az ablakból. Például, ahol most ülök, pont az ablak mellett, közel sok háztetőt látok, és messze valami dombon egy fenyőerdő tetejét. Néha felállok székre, hogy jobban lássam. A lakás másik oldalán, a nyugati szárnyból :) nézve pedig több teljes dombot is lehet látni, és az egyiken látszik egy kicsit az iskola tornya is. Ahol eddig laktunk, Magyarországon, épp egy ipari parkra néztek lakásunk ablakai, tehát mi is, ha nem a falakat akartuk bámulni. Tehát érthető az örömöm. (Viszont mindenben van jó és szép is, mert ipari park ide vagy oda, nagyon szépek voltak ott a naplementék.)
Jó lenne egyszer egy ilyen kis város szélén lakni, egy akármilyen pici házban, és nem azért házban, mert a lakás már nem is jó nekem, hanem mert nagyon szeretnénk a gyerekek és én is kutyát és cicát. Csak ezért. Meg hogy ne kelljen rászólni a gyerekekre, hogy halkabban ugráljanak, mert feljön a lenti szomszéd. Amúgy, én szeretek emberek közt lakni, szeretem még a mások által okozott zajokat is, ha csoszog a fenti szomszéd, meg ilyenek.
És nagyon szeretnék még egy gumicsizmát is magamnak, mert mióta itt vagyunk, szinte minden nap esett az eső valamennyit, és a sár miatt még nem mentünk el kirándulni, pedig annyi ösvény van mindenfele.
De hát az élet nem kívánságműsor, meg nem is habostorta, tetején rumosmeggyel, de azért néha mintha mégis. Attól függ, ki és honnan nézi.

Én, mikor a bankban...

A cím mondatszerkezetét Sárától loptam, aki a saját képesalbumába a következő címeket írta a képek fölé: Mikor én és anya, Mikor én és apa, Mikor én és a bot, Mikor én és a virág, Mikor az asztal alatt, meg ilyenek...
Szóval bementem a bankba, kínkeservesen összeállított négy kérdésemmel, tökéletes nyelvtudásommal és Enikővel, aki azonnal megtalálta a gyereksarkot, ahonnan aztán nem is akart eljönni a végén.
Én: Guten Tag! Ich habe eine Frage.....(ésatöbbi, közben belepillantva jegyzeteimbe)
Frau XY: Blablablabla.
Blablablablablabla?
Ááá, ja, blablablablablabla.
Én: Wann wird das Online Konto aktivieren?
Frau: Blablablablablablablabla?
So, blabla. Blablablablablablab.
S mind így... az a jó, hogy ő értett engem, én meg értelmeztem az ő arcjátékát, hangsúlyát, mozdulatait, aztán kész. Már csak a blabla-t kell megértsem, de ha sokat járok ilyen helyre, az is meglesz egyszer.
Hm. Kint csodásan ködös az idő, már csak egy Narnia lámpa hiányzik a hangulathoz, és egyébként, meg amúgy is jó kedvem van.

Tovaszálló napjaim, iskolabusz és szerelem.

Még mindig felolvasok esténként a gyerekeknek, illetve hát a költözködés alatt nem, de most megint, és biztos van értelme, bár volt már olyan, hogy az egy hónapig olvasott könyv végén azt mondták: ó, hát nem is történt végig semmi, csak eltörte a kisfiú a lábát, aztán meg a végére meggyógyult. Hát így vagyok én is, hogy alig történik valami, csak telnek a napok...Ma is, az egész délelőtt eltelt főzéssel, s mire észrevettem, már menni kellett a gyerekekért, akik aztán megették, amit főztem. Bezárult a kör. :)
Amúgy, ma iskolabusszal mentek a lányok suliba, mert az ingyenes nekik, illetve hát most kapták meg az erre feljogosító kártyájukat. Én is elkísértem őket (nekem nem volt ingyenes...), de holnaptól már magukban mennek, és én fehér zsebkendővel fogok integetni reggelenként a távozó busz után.:) Kell egy kis önállóság a gyerekeknek.
Közben meg nyelvtanfolyamot keresek magamnak, hogy a tökéletes nyelvtudásomat még tökéletesebbé tegyem, de azt már látom, hogy itt helyben nem lesz, talán majd a környező városokban.
Májustól Enikő is óvodás lesz. Az ovi itt nagyon drága, de rászánjuk az összeget, mert tőlem biztos nem fog megtanulni németül a kicsike. Szóval májustól jó lenne nyelvtanfolyamozni, csak nem tudom, bele fog-e ez férni a délelőttjeimbe, oda-vissza utazásokkal együtt...
Ennyi. (A "szerelem" szót csak azért tettem a cím végére, hogy izgalmasabb tűnjön a pószt. Bocsánat. Én is mástól lestem el ezt a trükköt.)

Itt valami

nagyon finom a fagyi. Az állandó kuncsorgást elkerülendő, kiegyeztünk egy fagyi/ hét-ben. Nem tudom, máshol hogy van, de itt nagyon bolondos az időjárás: egyik pillanatban hull a hó, aztán esik egy kicsit az eső, aztán süt egy kicsit a nap, aztán jön egy kis szélvihar...szóval, míg elérek az utca egyik végétől a másikig, mind a négy évszakot átélhetem. Így aztán nehéz a fagyizás is, merthogy mikor elindulnánk a kialkudott mennyiséget elfogyasztani, ha süt is a nap, mire odaérünk, már biztos hull a hó, vagy valami.
Na, és útközben a belvárosba mindig elmegyünk valami ortopédiai cipőbolt mellett, ahova egy fél csontvázat tettek a kirakatba, fogalmam nincs, milyen megfontolások végett. A lányokra ez akkora hatással van, hogy a napokban állandóan morbid dolgokról faggatnak: temetőkről és sírokról, és csontvázakról, és halottakról. Ezt már nem lehet tündérmesés módon megtárgyalni, bármennyire is szeretném, mert ahogy válaszolni kellett a "hogyan születik a baba, és hogyan kerül be/ki az anyuka hasába?" típusú kérdésekre, ezekre is kell, mert ez is az élet része, és nincs annál rosszabb válasz egy gyermeki kérdésre, hogy "Majd megérted, ha nagyobb leszel..." (Még jó, hogy van nekem Enikőm is, aki olyat is kérdez, hogy meg szabad-e simogatni a medvét, ha találkozunk vele, mert erre kapásból tudom a választ, és nekem is szükségem van sikerélményre néha.)

A hölgy,

akitől béreljük a lakást, pont fölöttünk lakik. (Szerencsére, hogy nem alattunk, ezt bizonyos okok miatt mondom, amelyekről kisgyerekes szülőknek azért lehet némi elképzelésük...) A múltkor becsöngetett, mert akart adni még egy kulcsot a lakáshoz, és ahhoz írt egy komplett szerződést, amit alá kellett írni. Így megy ez : egy plusz kulcs, egy plusz szerződés. Akkor ajánlotta, hogy hétfőnként vigyük el a gyerekeket egy általa tartott lány-fociedzésre. Ilyen ajánlatot az ember nem utasít el, főleg ha idegen, és nincsenek ismerősei, mert azért jó lenne, ha lennének. Ma el is vittem őket, el is késtünk kicsit, de csodák csodája!, megtaláltam a Sportplatz-ot. Végül is csak Sára vett részt az edzésen, mert Enikő eldöntötte, hogy ő aztán nem akar focizni, Anna pedig egyelőre tartózkodó álláspontot vett fel. Tehát mi az autóból néztük végig a dolgokat. A végén tökéletes nyelvtudásom segítségével megérdeklődtem, hogy jöhet-e Sára máskor is (mert láttam az orra hegyén, hogy mennyire élvezte az ugrabugrát), és hogy mennyibe kerül, meg ilyenek. Remélem, jövő hétfőre Annának is megjön a kedve a focizáshoz, mert...hm, fogalmam nincs, kitől örökölhette, de eléggé kényelmeske, és nem ártana, ha kevésbé lenne az. Szerintem.

Mit le nem művelek

ezzel a német nyelvvel!...Nem kellett volna olyan nagyon lustának lenni, mikor még tanár próbálta a fejembe gyömöszölni a tudást. Pedig én most sokat tanulok, tényleg, majdnem minden szabad időmben, és úgy néha azért szép kis mondatokat kreálok magamban, hogy aztán, mikor beszélnem kell valahol, összevissza mondjam a szavakat, keverve a németet az angollal, a szezont a fazonnal, és szinte mindig elnézést kérő hangon hozzátenni: Ich verstehe Deutsch nur ein bisschen... Mintha nem lenne épp eléggé nyilvánvaló. De. Lassan kezd lekopni a maximalizmusom,( vagyis ha őszinte akarok lenni, inkább szégyenlősségnek nevezném,) és kinyitom a számat, ha kell, márcsak azért is, mert nem várhatom el, hogy a német népek itt kitalálják a gondolataimat.

Amúgy meg,

úgy általában, és egyébként is...:), az utóbbi napokban annyira, de annyira szépen játszanak a gyerekek ( kivéve persze, mikor veszekednek, vagy verekednek, vaaaaagy stb.), hogy kedvem lenne pici akármivé lenni a kis mesebirodalmukban...

Már második

vasárnapja, hogy elmentünk egy gyülibe Weimarba, lelki életünket ápolandó...Két istentisztelet van egymás után, és ma esett le, hogy a korábbi az inkább családosoknak szól, a második pedig azoknak, akik elalusszák reggel az időt, vagy nem tudom... Mi már mindkét variánst kipróbáltuk, ma például a későbbire értünk el, és olyan jó kis zenei kíséret volt, hogy valami győőőőnyörűség...Dobok, meg gitárok, meg hangerő is hozzá:)...nem nagymamáknak való, na. Pedig, jut eszembe, pont , hogy láttam egy nagyon szép idős hölgyet. Eddig még nem jutott eszembe egyazon személyre vonatkozóan, egyazon időben ez a két jelző.

Nemhiába

mondjuk mi, átlagos előrelátással rendelkező emberek, hogy például: Ez bölcs döntés volt. Mert nem azt mondjuk, hogy ez bölcs döntés lesz. Mert a döntés, mikor előtte vagyunk, vagy benne, akkor inkább bátornak nevezhető. Az, hogy bölcs is volt-e vagy sem, az csak utólag derül ki.
Ilyenekről, s effélékről beszélgettünk ma, mikor Erfurtba mentünk vásárolni dolgokat. Vettünk is mindenségeket a fürdőbe, mert még mindig vannak felszerelnivalók. S ezzel el is telt a nap, de nem anélkül, hogy bemutatót tartottam volna Tibinek a mindenféle lisztjeimből, amiket összegyűjtöttem már a kis kamrámba. Merthogy ennyi nekem is jár, márminthogy megcsodálja a lisztjeimet, mert én is elmentem vele ilyen-olyan tartókat venni a Praktikerbe, pedig majd' elaludtam lábon járva közben.
Hm..igen. Azt hiszem, az ilyet nevezik úgy, hogy csodás napunk volt...

Végre sikerült

rávennem a lányaimat, hogy "önkéntesen" jöjjenek már el velem sétálni. Minden nap kértem őket, de nem és nem akartak jönni, igaz sokszor esett az eső, de akkor is. Az az igazság, hogy itt nincsen sok játszótér, és ami van, se nemtudommi, és szerintem ezért nem akartak jönni. Én pedig nagyon szeretek bóklászni, szép kis utcák vannak, parkok, és szeretném "bejárni" a városka térképét is, tájékozódási készségeimet javítandó. Remélem, egyszer ők is értékelni fogják a szép épületeket, ilyesmit, és nem attól teszik függővé egy séta sikerességét, vagymijét, hogy kapnak-e útközben fagyit van nem.
Azt hiszem, kicsit beleszerettem ebbe a helybe. Megkockáztatom, hogy még a nyelvet is meg fogom szeretni.
Amúgy meg nagyon tetszik, hogy itt odafigyelnek a szelektív szemétgyűjtésre. Ami tényleg az. Például ma a szomszédasszonyom adott nekem nagy német szóáradat közepette sárga zacsikat, amibe a műanyag, nylon cuccokat kell tenni, és amiket, ha jól értettem, a "Rathaus"-tól ( ez valami hivatalféle) lehet ingyen beszerezni. Mármint nem a szemetet, hanem a zacsikat. Egy külön zacseszbe gyűjtjük a papírféléket, amit kicsit messzebb kell vinni valami kék kukákba. A többi pedig fehér zacskóba gyűjtve megy a rendes kukába. Utóbbi időben amúgy is nagyon zavar, hogy annyi szemetet termelünk. Hogy minden ételféle annyira be van csomagolva, és azt a sok csomagolóanyagot csak úgy eldobjuk.
Meg az is tetszik, hogy a boltokban annyi lisztféle kapható, elérhető áron. Tiszta lisztrajongó lettem, mióta itt vagyok. Például ma tönkölylisztet vettem, hogy majd ezt is jól becsempésszem a kenyereimbe.
S közben eszembe jutott, hogy ideje utánanéznem, mi még történt Putyinnal, meg a nagyvilágban, mert azt tudom, hogy mik vannak a magyar politikában, de arról nagyon nincs kedvem írni.

Ezer bocsánat, hogy

állandóan a suliról írok, de hát napi négy vagy öt órában arrafelé járnak amúgy is a gondolataim, és sok újat látok itt. Említettem nemrég a Sára osztályában levő Down szindrómás kislányt...Ma megfigyeltem, hogy bánnak vele a többiek. Hát valami nagyon szépen. Mikor megérkeztünk, odajött hozzánk, pontosabban Enikőhöz, kezett fogott vele és azt mondta neki: "Halo, Sára!" A többiek odajöttek, és nagyon kedvesen odafordították Sárához, hogy hát ő lenne az igazi Sára. :) Akkor vele is kezet fogott, és köszönt neki, sőt felvette a földről a táskáját és becipelte azt az osztályterembe. Közben a többiek körülvették őt is, minket is, mintha éreznék, hogy valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek vagyunk, merthogy azok is vagyunk, és nem kiközösíteni, hanem annál jobban bevonni kell minket. Na, hát itt próbálom lenyelni a meghatódottságomat...

Hiába

lakom itt ebben a lakásban már másfél hete, ahol összesen 3 szoba + 1 konyha + egy fürdőszoba van, még mindig állandóan eltévedek benne. Például reggel, ha a konyhába akarok menni, előtte még benyitok vagy két helységbe, míg eltalálok a célhoz...És nem direkt csinálom, hogy aztán legyen mit írni a blogba.

Tegnap

megtanítottam Sárát szótárazni. De még előtte elővettem Tibi megmaradt céges névjegykártyáit, szétosztottam hármójuk között, és az írás nélküli részre rajzolhattak egy-egy tárgyat. Aztán ki is színezték, és a két nagyobbik ráírta magyarul, hogy mi az. Például Sára ennél tovább is ment, mert a könyvnél nemcsak azt írta oda, hogy könyv, hanem odaírta rá azt is, hogy Csili-csali Csalavári Csalavér. Merthogy ezt olvassa most. Na, és utána kikerestük a szótárból a szavak német megfelelőjét, és azt is odaírták. Szóval, így kártyázunk mi, remélem, tartós lesz a lelkesedésük. Igaz, Enikő már öt perc múlva elhagyta a terepet "Ez olyan uncsiiii!" felkiáltással, merthogy őt jobban érdeklik még a labdák, és most is, egész délelőtt azt játszodtuk, hogy egy kisautóra rátettünk valahogy egy labdát, és azt küldözgettük egymásnak. Nagggyon "igzi", ugye....

Nagyon belemelegedtem, de

ha már volt itt szó az iskoláról, akkor még el kell mondjam, hogy a gyerekeket több tanár is tanítja. Van egy állandó tanító nénijük is ( Frau X. és Frau Y. :)), de ezenkívül más tartja a mateket, más a hittant, a zenét , a művészeteket ( Kunst) és a sportot. Van egy érdekes tantárgy, a Schulgarten, ami lefordítva valami Iskolakert lenne. Ma esett az eső, és Sáráék ezért nem kint voltak, hanem bent a virágcserepeket rendezték: földet cseréltek, nyesegettek, ültetgettek, ilyesmi. Annáéknak is volt ma, de ők csak színezgettek virágokat meg növényeket, és éppen ezért egyelőre nem szereti ezt a tantárgyat, mert "túl uncsi." :) Azért kíváncsi vagyok, mit fognak szép időben csinálni, mert végül is a kertészkedéshez, és a természet megfigyeléséhez ideális az iskola fekvése, lévén, hogy egy fenyőerdő mellett vannak, és az udvar is tágas és szép.

Azt hiszem,

nem is érdemes kenyérsütő gépet venni. Hogy ilyenekre én mér' mindig utólag jövök rá... Mert a kenyereim mind olyan horpadtak lesznek benne. És mivelhogy kísérletezek a lisztekkel, hogy miből mennyi jó, hát a tegnap a gép valami sete-suta kenyeret készített az én kreációmból, ami csak az ő hibája, nátürlih. Felmérgelődvén, ma saját kézzel gyúrtam egy fehér + teljes kiőrlésű + rozsliszt + búzadarából készült kenyeret, és ilyen szép lett. A tortaformában sütöttem. Már csak egy malmot kell szerezzek valahol, hogy saját kezüleg őröljem meg azt a kis lisztecskét...