Szomorú, de

bele kell nyugodjak: az én hangszalagaim nem kiabálásra és hangos, határozott beszédre lettek teremtve. Ami egyes esetekben jól jönne azért, például hétfő reggelenként, mikor a hátsó ülésen olyan hangos perpatvar van, hogy azt se tudom már, merre van a jobbra, és merre a balra. S csak én járok rosszul, ha túl akarom szárnyalni ezt a hangerőt. Egyrészt úgyse hallják meg, másrészt berekedek, az meg kinek hiányzik...Arra gondoltam, kellene halk szavú szülők részére valami pisztolyfélét kifejleszteni, amivel a levegőbe lőhetnek ilyenkor, mint a filmekben. A másik megoldás a családi autók hangszigetelt üvegfallal való ellátása, de ez már egyszer eszembe jutott. Harmadik megoldás valami mikrofon felszerelése. Na, mondom én, nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség. Meg egy bögre forró áfonyás tea a fájó torkomnak...