Jajde, jajde késő van,

de hát micsi, micsi-náljak, ha csak most tudok nyugodtan netezni, meg minden. Így is túl sokat netezek, de kell hogy legyen valami rossz szokása is az embernek. :) Délelőtt a gyerekjátékokat válogattam át, és úgy döntöttem, hogy a rengeteg plüssállatkától megválunk, csak a kedvenceket tartjuk meg. Egyrészt fogalmam nincs, hogy lettek ennyien, valahogy beszivárogtak a lakásunkba vagy mi, és az az igazság, hogy alig lehet férni tőlük, mert ha nem említettem volna, elég kicsike a hajlékunk, nem nagyon, nekünk pont elég, elférünk benne s még vendég is elfér, mikor jön, de ez a rengeteg állatka csak a port gyűjti magába, és a gyerekek nem is játszanak velük. Szóval arra gondoltam, hogy ha már ugyis elvállaltam egy olyan önkéntes munkát, ahol ruhákat gyűjtök aztán azt majd kiosztom a rászorulóknak, szóval akkor ezeket a játékokat majd odaadjuk a szegény gyerekeknek karácsonykor, vagy valamikor. Szép lassan haladok a ruhák, meg mindenféle tárgyak átvizsgálásával, és csak olyan dolgokat akarok megtartani, amiket tényleg használunk. Így is rengeteg cucc marad. Nem akarok úgy járni, mint Apu, aki rendszeres időközökben nagytakarítást végez a pincében meg a műhelyében, aztán mindig mindent visszapakol(na), ha Anyu ezt engedné:) Amúgy délutánonként tanulunk ezerrel, és még nehezen megy, mert ugye úgy kell elrendezni a három lyányt, hogy ne zavarják egymást. Tehát külön szobában van Sára, és külön Anna, mert ha nem, állandóan dumálnak. Aztán Enikőt is külön le kell foglalni, mert ott akar lenni, ahol a többiek, de akkor meg eltereli az amúgy is kalandozni vágyó figyelmeket. Közben meg legalább két helyen kéne ott legyek ugye, mert még elkel a segítség a tanulásban, és hát néha káosz van, meg minden, de azért haladunk, mert én mostanában nagyon türelmes vagyok :), és már egy csomó piros pontot bezsebeltek. A suliban mondták, hogy hagyjam én is ott a gyerekeket napköziben, de nem akarom, mert jelenleg pont azért vagyok főállású anya, hogy velük legyek, és hát olyan hamar megnőnek, valahogy nagyon nincs ínyemre, hogy reggel fél nyolctól délután ötig ne is lássam őket, és még utána jönnének a szolfézs és zeneórák. Szóval én kihasználom ezt a lehetőséget, és ezer örömmel tanulok velük, meg minden. Amúgy nagyon fura, hogy hat éves korától szegény gyerek tuljadonképpen alig látja a szüleit iskolaidőben. Tudom, ez sokszor kényszer, épp ezért vagyok nagyon hálás, hogy nálunk másképp van egy kicsit.
Sárát ma megtanítottam egy önbizalomjavító technikára, mert ő könnyen elveszti a türelmét, és azt hiszi, hogy ő buta, ha nem sikerül azonnal megoldani a mateket vagy nem tudja azonnal lejátszani helyesen a hangjegyeket a zongorán. Nagggggyon bonyolult: szóval, ilyenkor azt kell mondania magának, hogy "meg tudom csinálni!" És ez nagyon működik, mert ilyenkor tényleg meg tudja csinálni, és mondta, hogy bár jön, hogy sírjon mérgében, de inkább visszaküldi a könnyeit, és ezt a varázslatot mondja, és TÉNYLEG sikerül! Háát, most már tényleg ideje nekem is lefeküdnöm, de ezek még kikívánkoztak belőlem. És hát eszembe jut ahogy Csilicsali Csalavári Csalavér is megmondta, hogy "amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra", éppen ezért megyek és még csipegetek valamit a konyhában :)