Nem azért mondom, de

olyan jó, hogy a hétköznapi életünk során annyi olyan kis helyzet adódik, amin lehet nevetni. Ma például egy csomót kuncogtam azon, hogy szegény T. majdnem a kukába rakta a zokniját nagy sietségében, aztán meg kiderült, hogy kár is volt sietnie annyira. Vagy a tegnap Enikő úgy fejbeverte Annát egy fajátékkal, hogy azon pillanatban nőtt szegénynek egy nagy bibircsók a homlokára. Na, ez egyáltalán nem nevetséges, csak így utólag; olyan volt, mint ahogy a rajzfilmekben szokták az ilyet ábrázolni. Amúgy fogalmam sincs, hogyan lehetne leszoktatni őket az ilyen kis hajbakapásokról, igaz, hogy nagyon nőiesen művelik, tehát van hajhúzás, karmolás, néha fejbeverés, ilyesmi, de akkor is. Jó, annak idején mi is verekedtünk az öcsémmel, de most meg nem értem, miért nem tudnak szépen , békességben felnőni egymás mellett, mint a jó kistestvérkék ? :)