Nem azért mondom, de

életemben először sikerült elfognom egy állatot, éspedig egy legyet; nem is jön, hogy elhiggyem, ilyen még nem fordult elő velem, bár lehet, hogy csak azért sikerült, mert már itt az ősz, és ilyenkor legyengülnek már szegények. A kislányok pizsamapartiznak éppen, van itt kis barátnő is, volt gyertyafényes vacsora meg óriási fürdés, így búcsúznak el a gondtalan nyártól. Tervezem, hogy délelőttönként, míg iskolában lesznek, szépen sorra veszem a lakás minden zegét-zugát, és nagytakarítok, felesleges dolgokat kiszelektálok, ilyesmi. Rendet kell raknom magam körül, mert talán igaz az a mondás, hogy akinek nincs rend a lakásában, a szekrényében, annak a lelkében sincs. Ma olyan emberekkel találkoztam, akiknek rend volt a lakásában, a lelkében, a fejében, és az egész lényükből áradt a nyugalom, a béke. Én meg reggel felhúztam magam azon, hogy senki se figyel rám ebben a családban (ez nem igaz, de tény, hogy néha elengedik a fülük mellett, amit mondok), meg azon is, hogy már megint elkésünk valahonnan. Tény az, hogy ha felhúzom magam, az senkinek se jó, de legjobban nekem nem jó. Utólag mindig okosabb vagyok. Utólag általában bocsánatot kérek. T. erre azt mondja, hogy előtte kérjek bocsánatot, de ez azért elég fura lenne...