Thursday, September 13, 2007

A vasárnapról

Mostanában nagyban megy itt a vita azon, hogy egyesek,- valamilyen civil szervezet, nem jegyeztem meg a nevét - azt szeretnék elérni, hogy vasárnap ne legyenek nyitva a szuper és hipermarketek, illetve a plázák. A legfőbb ok, amiért ezt kérik, az a kicsi boltocskák megmentése vagy fellendítése lenne, hogy azok meg tartsanak nyitva, és az emberek onnan vásároljanak. Na, hogy nekik legyen egy héten egyszer karácsony.
Én is jó ötletnek tartom ezt, kicsit más okok miatt:
1. Elsősorban azért, mert Isten egy napot magának szeretne fenntartani, na nem mintha a többi napon nem kéne figyelembe vegyük, de ezt a napot szánjuk templombamenésre, közösségápolásra, ilyesmi. Ilyenkor próbáljunk meg feltöltődni lelkileg. Mi egy kicsi kis közösségbe járunk vasárnap délelőttönként, és délután meg néha elmegyünk együtt kirándulni. Kicsit szomorúan vicces volt, mikor egyik szomszéd kislány egyszer megkérdezte, hova megyünk, mire mi, hogy templomba, mire ő: miért, meghalt valaki? Merthogy ő csak akkor egyszer volt templomban, mikor meghalt a nagymamája. Na, prédikáltam eleget. :)
2. Szomorúnak tartom, hogy nálunk nem nagyon járnak az emberek kirándulni. Ülnek otthon, és kikapcsolódásként elmennek vásárolni. Vasárnaponként tele vannak a hiper-szuperek parkolói. Tőlünk nyugatabbra, Ausztriában, Németországban kicsit másképp van, legalábbis mikor mi jártunk arrafelé, már szombat délelőtt se nagyon volt nyitva semmi. De a hegyekben annál több emberke bóklászott.
3. Ez az egész rendszer nagyon nem családcentrikus. Elég, ha csak a sok eladónőre gondolok, akik a hétvégét is végigdolgozzák. Szegény gyerekeik.
4. S végül, nem értem, miért kell annyi mindent vásárolni, s egyáltalán miből vásárolnak annyit, és miért nem lehet több napra előre vásárolni. Annyira vicces, mikor egy kétnapos ünnep után úgy lerohanják a boltokat, mint a törökök mittudomén, Eger várát.
Mondom én, fura ez a világ...Na. Ez van.

7 comments:

Anonymous said...

Svajcban minden uzlet zarva van 7vegen, ill foleg vasarnap. A torveny tiltja a nyitvatartast!! Csak karacsony elott megengedett 1 v 2 plusz nap nyitas. Emlexem tavaly ott toltottem a szilvesztert meg par napot, es biza nem lehetett vasarnap vasarolni!Nekem is nagyon-nagyon tetszik ez a dolog!Legyen mindenkinek szabad napja!:-)

Anonymous said...

Vasárnap Németországban sincsenek az üzletek nyitva...hála Istennek...mivel akkor én is kellene dolgozzak!De nekem elég a szombat is,ilyenkor van a legtöbb vevö.Remélem nem változik meg a törvény:)

Anonymous said...

Csak hogy formaba lenduljek..
1.) Egy napot fenntartani.. csak nem a szent szombatra gondoltal?:)
2.) Viszont igy legalabb szerencsetlen erdei allatoknak csak a becsuletes orvvadaszoktol/fatolvajoktol/erdeszektol kell felniuk, a turistak saskahadatol nem.
3.) Dehogynem csaladcentrikus.. csaladok ezrei kirandulhatnak a boltba vasarnap, elmozdulhatnak otthonrol,
es vanillias karikat is vehetnek, meg piskotatallert! Ennyi csaladhoz kepest mit szamit az a par elado?
Lehet az erdoben akarcsak pilota kekszet is kapni?
4.) Hmm. .. ajanlom a "Semmirekello egyetemistak melylelektana szkepszticista iverziokba sutott cisz moll tekercsek oltalmaba ajanlva" cimu zenekari koncertfuzetet, aminek masodik lapjan egy szerencsetlen fiatalember igaz tortenetebol keszult szomorujatekrol olvashatunk, aki, miutan vegigaludta/bulizta a het hat napjat, ehenhalt, mert egy boltot se talalt nyitva vasarnap.

márta said...

Nagyon érdekelne, hogy a 4. ponton mennyit gondolkoztál, míg leírtad...Én is akarok tudni ilyeneket írni.( Te, véletlenül nem Geszti Péter vagy?:))
Amúgy, najólvan, én is szoktam vasárnap vásárolni, mert mindig elfelejtek kenyeret venni szombaton, és sütni meg általában lusta vagyok.

Anonymous said...

Azt akarod, hogy rad is csunyan es gyanakodva nezzenek az ismeroseid?:)

"Hagyd bokod, mimelt konnyed, fogadalmad/Hol szilard a sziv, be nem hatolhat"

Es nem varazslo vagyok, csupan buvesz.. mondtam mar, hogy jo ujra itt lenni?:)

(10 perc volt, 4 valtozat, csak a 3. sor nehez, a vege kulonosen, mert kepszeruen kell marhasagot irni.. a tobbi szimpla marhasag csak, posztreferalt apratoxia.. meguntam tovabb gondolkodni rajta hanagyontudniakarod)

márta said...

Ez jó. Szóbűvész. Nem is, hanem Szilárd Szívű Szóbűvész.:)

Andi said...

Itt Nagy Britanniaban allandoan nyitva vannak a boltok. Vasarnap is, de akkor torveny szerint 4-kor be kell zarniuk. Az egyetlen nap egesz evben amikor nincs semmi sem nyitva az karacsony elso napja. Elotte mindenki ugy bevasarol, mintha egy hetre bezarnanak a boltok.

Nemregen hallottam, hogy azon tanakodtak a politikusok, hogy vajon nem kellene-e kovetniuk mas nyugat-europai orszagok peldajat, es bezarni a boltokat vasarnap, hogy az emberek a csaladjukkal es a kozossegukkel tudjak tolteni. De nem lett belole semmi. Szerintem jo otlet lenne.
Bar azt nagyon hasznosnak tartom, hogy szombaton minden ugyanugy nyitva van, mint hetkoznap. Ilyenkor tudok csak bankba, vagy postara menni, stb.