Tegnap még azt terveztük,

hogy ma elmegyünk kirándulni a Kőszegi hegységbe. Ilyenkor érik ott a szelídgesztenye, és mi minden évben elmegyünk szedegetni egy kicsit. De hát ember tervez, és a lustaság végez. Merthogy tegnap,- mit tegnap, ma - éjjel kettőkor feküdtünk le, aztán ma reggel - mit reggel, dél felé - keltünk fel, azazhogy T., mert engem állandóan ébresztettek ilyesmi kis hangok: Anya, kérek tejet, éhes vagyok meg ilyenek. Úgy hogy jó néhányszor felpattantam, odaadtam, ami kell, és visszafeküdtem még vagy tíz percre. Ja, tudom már, miért feküdtem le olyan későn: elolvastam a M. Albom könyvet. Az egész arról szól, hogy van egy idős professzor, aki haldoklik, és minden kedden elmegy hozzá egy volt tanítványa, aki nem más, mint maga Albom, és beszélgetnek az élet dolgairól, olyanokról, hogy megbocsátás, kultúra, házasság, szeretet, pénz,öregség, halál, érzelmek, megbánás... Aztán Albom megírja ezt a könyvet. Például a mai kultúráról azt mondja: "A mi kultúránk olyan, hogy az emberek nem érzik magukat jól a bőrükben miatta. És nem kis erőre van szükség, hogy kimondjuk: ha ez a kultúra nem válik be, nem működik jól, akkor ne legyél rá vevő." Van aki úgy alakítja ki a saját kultúráját, hogy annak középpontjában a munka és a pénz áll, a vagyonszerzés - ez volt Albom élete. Az idős prof emberközpontú életet élt, sokat olvasott, sétált, meglátogatott másokat, levelezett távoli barátaival, odafigyelt másokra. Ezek olyan apró, néha banális dolgok, de ezek alakítják ki az életstílusunkat, a szokásainkat, és ez határozza meg az életünk minőségét. Szóval, jó könyv, mire a végére érünk, a szerzővel együtt rájövünk egy csomó dologra, amelyeket amúgy tudunk meg olvastunk valahol, csak éppenséggel néha nehéz aszerint is élni a mindennapokban.
Még csak annyit,- ez már nem az előbbi téma,- hogy éppen azon kuncogom, hogy T. az előbb éppen négyszer tért vissza a lépcsőházból, mert itthon felejtett valamiket. Amúgy kialakult szokása a visszatérés, de általában csak egyszer, max. kétszer . :)