Thursday, September 27, 2007

Eszembe jutott,

hogy abbahagyjam ezt az egészet. Ja, ez nem a kezdő blogoló elmerengése, azon már rég túl vagyok, hogy bevetek egy ilyen költői kérdést, aztán meg örülök, hogy mindenki azt mondja, jajnehogymár, hiszen így meg úgy, milyen nagy szükség van erre. Csak nem tudom, mi is ennek az egésznek az értelme. Tökjó írni, és nagyon jó visszajelzéseket kapni, meg minden, meg is szoktam már, valószínüleg komoly elvonási tüneteim lennének, ha már nem írnék. De azt látom, hogy mind többen kattintanak ide, akiket nem is ismerek, akik nem jeleznek egy szóval sem, hogy "hát heló, ez meg ez vagyok, csak hogy tudd, én is részt veszek ilyen módon az életedben." Persze ez egy ilyen műfaj, ha már vállaltam, hogy kilépek a világhálóra, nem lehetnek semmiféle elvárásaim, persze, tudom. Mondjuk, ebbe bele se gondoltam az elején. Mert én nem sokat gondolkozok, mikor írok valamit, csak leírom, aztán kész, és aztán lehet engem szeretni, vagy nem, dicsérni , elítélni, kibeszélni, odamondani. Lehet, hogy aki keresztény, azt mondja, hogy hát alig ír valamit a keresztény dolgokról ( az ember néha nem ír pont arról ami a legjobban foglalkoztatja, vannak ilyen emberek is), aki ateista, azt mondhatja, hogy ugyan már, mit mind prédikálok itt...Szóval, nem is tudom, kell-e ez nekem. Nem akarok én megfelelni senkinek, de azt sem nagyon akarom, hogy egy sereg ember csak a futópálya széléről nézzen, ahogy én csetlek-botlok a hétköznapi kis életemben. Annyira azért nem vagyok érdekes.
Na, ez kikívánkozott. Most már sokkal jobb. :))))))

18 comments:

Anonymous said...

Hat, ha csak ennyi a gond, hogy zavar, hogy barki olvashat, erre van megoldas. Nem tudom, ha a blogspot-on be lehet valamit allitani, de vallast valtoztathatsz a Yahoo 360 fele. Ott be lehet allitani, hogy csak a baratok olvashassak a blogot, sot, kategoriakat is lehet beallitani s gondolom meg lehet csinalni, hogy pl. csak a 'blogolvaso' kategoria lathassa a blogot.
360-asok akik tobbet tudtok, szoljatok hozza. Nehogy mar elveszitsunk egy ilyen jo blogot apro gondok miatt.

Adona said...

hat mikor en is hasonlo gondokkal kuzdottem :D te is biztattal, hogy csak folytassam nyugodtan... szoval :D
bar meg lehet, hogy en is meggondolom...

csillag said...

asszem a blogspoton is ki lehet valasztani, hogy kik olvashatjak a blogod.Van egy olyasmi, hogy: Beallitasok->Engedelyek.Ott kivalasztod azt, hogy: Csak a valasztott szemelyek. S akkor be kell ird azoknak a mailjeit, akiket engedsz, hogy olvassanak. Nem probaltam, de kellene mukodjon.

márta said...

Igazából magamnak mondok ellent, de hát ez már csak jellemző rám :), na szóval, most kezdjek el falakat építeni? Én is olvasok másokat, mondjuk általában szólok is az illetőnek, és már több értékes emberrel így "ismerkedtem" meg. Akkor ezt az utat elvágnám. Meg aztán én elég nyitott vagyok, meg toleráns, meg kedves, megmegmeg persze szerény is :), szóval, nem is tudom...Ne is figyeljetek rám.

Anonymous said...

Nos Márta,én ugy veszem észre mióta beáott az ösz te valahogy levagy hangolódva,vagy csalódok?Irj tovább,és dehogy nem vagy érdekes...ha nem igy lenne akkor nem olvasnának...én olvslak mert szeretlek,mert ismerek és élvezem amit irsz!Puszillak!

Anonymous said...

Úgy látszik, ma egy ilyen blogellenes front van, mer' én is úgy keltem, hogy befejezem ezt az egészet, mert csak ártok vele mindenkinek. Aztán látom, hogy te is ezen töröd a fejed. Na, de ez legyen a legnagyobb bajunk az életben, ezt te szoktad mondani, hogy blogot írunk vagy nem írunk. Legyen már egyszer szabadságunk rá, hogy akkor írjunk meg azt írjunk amit éppen akarunk. Punktum. Asszem ma én is erről fogok írni, mer' ez foglalkoztat.

Anonymous said...

Na ugy ugy, beszeljetek mar le egymast a blogirasrol, draga hazam...:))
Marti, en is beallitottam a 360-ason, h ki lathatja es ki nem. en igy oldottam meg ezt a problemat:) De ha neked annyi is eleg, h kiirtad magadbol - akkor az is nagyon jooo! Ugyh felejtsd el, h nem irsz:D:D Foleg most, h en is idekeveredtem es olvashatlak meg minden..

magdanya said...

én 1x töröltem magam, durciból, vagy mi volt velem. akkor tudtam meg, hogy van akiknek számítottak a gondolataim. aztán visszacsináltam, amit lehetett.
szal ha csak 1 valakinek is segít/számít az, amit írsz, már érdemes! annál meg azért sokkal több olvasód van! :)

Gabi said...

Csatlakozvan az előttem szólóhoz, nekem igenis számit az, hogy olvaslak, mégha igazából nem is ismerlek. Szimpatikus ember vagy és felvidit amiket irsz. Tetszik a stilus és az élethet való hozzáállás!!
Hogy meg kellene-e felelned másoknak, NEM HISZEM!! Légy önmagad, ha valakinek nem tetszik, hát majd nem olvas :-)

Éosz said...

Meg aztán létezik a moderálás lehetősége is: ha egy bejegyzéssel kapcsolatosan azt érzed, hogy nem oda való, vagy zavaró, egyszerűen kitörlöd onnan. De ha ott marad, akkor sem kötelező mindenikre válaszolnod, ha nem akarsz.

Anonymous said...

Jaj, te Lea, olyan jólesett ez a drága hazám! Még a hangsúlyozásodat is hallottam!!:))

Betti said...

Márta!

Anonymous said...

kepzeld el amikor csak irsz... s nem erti senki amit irsz... meg se parittyazzak, ra se bagoznak...
csak click-click s... elkonyveled, hogy a potyogteteseid egy-egy click valakinek/barkinek/senkinek az eletebol...

aztan ott van a sokak altal kedvelt 360-as. en kifejezetten nem dobom el magam miatta. csinaltam mert vannak ott is barataim. de a leges-leg-szivmelengetobb az amikor torlik a kapcsolatodat. nem is szolnak, hogy megszakadt a baratsag, a friendship, hanem csak azt latod, hogy mar nem vagy ott... s hat mit gondoljon ilyenkor az ember? semmit. elkonyveli a dolgokat.

itt most befejezem :) gondolom te is olvastad a myjesus.blog.hu cikkeit. emberibben mutatja be (szerintem) azt, hogy mikent is eli meg az ember a keresztyenseget.

PS: s meg mennyit tudnek potyogni arrol, hogy miert is olvaslak :) keep bloging ;)

Anonymous said...

Jaj igen, a tomor velemenyem a temaval kapcsolatban: brrrrrrrrr!:)

liv said...

Márti, ugyammá'... ;)

márta said...

Kiddos, csak hogy tudd: a pötyögtetéseid sokkal többek egy clicknél bárkinek az életében, legalábbis az enyémben bizonyosan, és én sohse törölnélek a barátaim sorából a 360-on (már csak azért sem, mert talán ott se vagy!:)))), és a legérdekesebb résznél hagytad abba kommentedet, de így is megértettem a lényeget :))

Andi said...
This comment has been removed by the author.
Andi said...

Remelem nem banod, hogy en olvasom a blogodat, mar bemutatkoztam ugyan, de azert nem ismerjuk egymast. Igy 3 evnyi tavlatbol orulok, hogy nem hagytad abba, mert ez azt jelenti, hogy meg 3 virtualis evig olvashatom a bejegyzeseidet, amiket nagyon szeretek olvasni, mert nagyon sokmindennel egyetertek es felnezek az eletszemleletedre.