Eszembe jutott,

hogy abbahagyjam ezt az egészet. Ja, ez nem a kezdő blogoló elmerengése, azon már rég túl vagyok, hogy bevetek egy ilyen költői kérdést, aztán meg örülök, hogy mindenki azt mondja, jajnehogymár, hiszen így meg úgy, milyen nagy szükség van erre. Csak nem tudom, mi is ennek az egésznek az értelme. Tökjó írni, és nagyon jó visszajelzéseket kapni, meg minden, meg is szoktam már, valószínüleg komoly elvonási tüneteim lennének, ha már nem írnék. De azt látom, hogy mind többen kattintanak ide, akiket nem is ismerek, akik nem jeleznek egy szóval sem, hogy "hát heló, ez meg ez vagyok, csak hogy tudd, én is részt veszek ilyen módon az életedben." Persze ez egy ilyen műfaj, ha már vállaltam, hogy kilépek a világhálóra, nem lehetnek semmiféle elvárásaim, persze, tudom. Mondjuk, ebbe bele se gondoltam az elején. Mert én nem sokat gondolkozok, mikor írok valamit, csak leírom, aztán kész, és aztán lehet engem szeretni, vagy nem, dicsérni , elítélni, kibeszélni, odamondani. Lehet, hogy aki keresztény, azt mondja, hogy hát alig ír valamit a keresztény dolgokról ( az ember néha nem ír pont arról ami a legjobban foglalkoztatja, vannak ilyen emberek is), aki ateista, azt mondhatja, hogy ugyan már, mit mind prédikálok itt...Szóval, nem is tudom, kell-e ez nekem. Nem akarok én megfelelni senkinek, de azt sem nagyon akarom, hogy egy sereg ember csak a futópálya széléről nézzen, ahogy én csetlek-botlok a hétköznapi kis életemben. Annyira azért nem vagyok érdekes.
Na, ez kikívánkozott. Most már sokkal jobb. :))))))