He still loves me

No I aint good enough
But he still loves me...

Kár volt

  úgy rohanni vissza az oviba a gyermeknapi programra. Jól gondoltam, mindenféle versenyek voltak, elég jópofák szerintem, lehetett gyűjteni mindenféle matricát, aztán a végén be lehetett volna váltani ajándékokra. DE mindez teljesen megrémítette a lányaimat. Láttam, ahogy Anna görcsöl,  hogy ő vajon tudja-e teljesíteni a feladatokat, majdnem sírva fakadt,  Enikő inkább a leveleket nézegette a fán, egyedül Sárának lett volna kedve a dolgokhoz, csakhogy ő meg már nem óvodás. Úgyhogy 10 perc múlva úgy döntöttem, elszökünk. Senki sem vette észre. Elmentünk egy játszótérre, ott jól 
kijátszodták magukat, 
zokniban kergetőztek a homokban, de nem szóltam rájuk, egyrészt mert erőm se volt hozzá, másrészt meg mit nekem az a néhány zokni, amikor mosolyt látok az arcukon, majd veszek másikat, ha kilyukad...

Késő bánat...

  Ha most csak a jó oldalaimat szeretném bemutatni, nem írnám meg ezt a post-ot... Szégyellem magam. Leszerepeltem rendesen. Az történt, hogy ma Sárának zongora-vizsgája volt suli után, és mentem érte, hogy vigyem át a zenesulihoz. Hát látom, hogy a körmei be vannak festve valami borzalmas ciklámen-színű lakkal, és a blúza is jól össze van csepegtetve vele. Valamelyik osztálytársa vette rá, hogy így szépítse magát. Soha jobbkor, ugye. Megszidtam. Annyira mérges voltam, pedig nem így kellett volna lereagálnom az egészet. Én is csináltam-csinálok hülyeségeket. Hamar észbe kaptam és megvigasztaltam, bocsánatot kértem, de akkor is... Bánt a dolog. Nem akarom, hogy csak a külsőségek fontosságára neveljem. Persze, kicsit furán nézett ki a sok kiöltözött, tiszta gyerek között, de nem ez a fontos. Szegénykém aztán jól belesült a darabjaiba is.
 Szóval ma egy ilyen kissé kudarcos napom van. Most indulunk is vissza a városba, az óvoda szervez valami programot, és a szülőket is meghívták. Gondolom, ilyen zsákbanfutásos, versenyzős dolog várható. Semmi kedvem hozzá, de ha menni kő', hát menni kő'...

Nevenincs szösszenet

  Érdekes, milyen automatikusan leülök írni, még akkor is, amikor annyira nincs is mit. Ma délután kb. három helyen kellene legyek egy időben. Ebből egyet már leépítettem, mert T. nincs itthon a héten, de anyósomra azért számíthatok, gondoltam, majd ő megy az egyik helyre, én a másikra. Ma reggel ez is kiesett, mert szegény lebetegedett apósommal együtt, úgyhogy orvoshoz is kell vigyem őket. Tehát leépítettem még egy programot (érdekes, hogy mi mindent lehet hanyagolni, ha akarjuk, igaz, meglesz a hátulütője is valamikor, de kit érdekel ez most...). Úgyhogy megyek EGY helyre, ha nem történik addig is valami, ami azért még előfordulhat. És ha előfordul, akkor nem megyek sehová, és a Föld ugyanúgy fog forogni tovább.

A hegymászásról

  Olvasom, hogy május 23.-án második magyarként jutott fel a Mount Everest csúcsára Jelinkó Attila. Büszke vagyok rá nagyon és egy kicsit az én sikeremnek is érzem, már csak azért is, mert ő is veszprém megyei meg én is. Csak viccelek. Kérdezték tőle, hogy milyen élmény volt ott állni a csúcson...Erre ő azt felelte, hogy teljesen kimaradt a csúcsélmény, csak arra tudott gondolni, hogy nagyon hideg van, és hogy még hátra van az út fele. Hát, szerintem, dicsőség ide vagy oda, ezért nem volt érdemes oda felcihelődni. De ez csak az én privát véleményem. Akkor már inkább ment volna el egy feleakkora csúcsra, aztán ott nézett volna körül, érezte volna, hogy az övé a világ, kicsit lobogtatta volna a haját a szélben, mint a filmhősök, és kész. Lett volna egy szép csúcs-élménye.
  Nagyképűen szoktam hangoztatni, hogy én szeretek hegyet mászni. Ezt addig, amíg el nem kell indulni, illetve amíg neki nem kell fogni csomagolni. Mi Erdélybe és Ausztriába szoktunk menni. És soha nem azért, hogy minél nagyobb csúcsot hódítsunk meg, hanem hogy szép élményeink legyenek. Eddig a legemberpróbálóbb túra akkor volt, mikor egy óra múlva szétment a cipőm, és aztán egész nap mezítláb kellett mennem. A másik nehéz, de ugyanakkor legszebb hegymászás pedig akkor volt, amikor mindent vittünk magunkkal, és óriási zsákokkal kellett kapaszkodni több napon át. Az elején alig tudtam megemelni a zsákom, de aztán megedződtem.
  Apropó, érdekel valakit nyáron egy Fogaras túra?

Ha újból 18 éves lehetnék,

  akkor tanárnak mennék tanulni. De nem akárhol, hanem csakis Franciaországban. Mert ott a pedagógusok hétévenként egy egész  év szabadságot kapnak, hogy tudjanak közben feltöltődni, pihenni, utazni, világot látni, továbbképződni, ilyesmi.

Anna-beszéd még tegnapról

  Anya, ha én nagy leszek, nekem fog születni két kislányom, azért kettő, mert hárommal nagyon nehéz boldogulni. Én az egyik gyerekemnek majd odaadom a csacsimat, a másiknak is veszek egy ugyanolyat, a barikát pedig megtartom magamnak. Anya, mikor én nagy leszek, te akkor öreg leszel?... Nem baj, ne búsulj, azért én akkor is a barátod leszek. Majd elviszem hozzád a  gyerekeimet. Azért nem nagyon szeretnék nagy lenni, mert akkor nekem is kell németet tanuljak, és azt nem várom.

Szakértőktől kérdezem,

  hogy jót tesz-e az autónak, ha például nem egyesből, hanem kettesből indulunk el. Merthogy ma reggel állandóan ezt csináltam, mert elfelejtettem, hogy nem váltottam vissza megállásnál, és mindig kettes sebességből indultam tovább. Csodálkoztam is, hogy egyáltalán elindult, de azért nem mertem megpróbálni a hármasból való indulást, pedig az is érdekelne.
  Azért gyanítom, hogy nincs ez így jól, épp ezért lécííííí, egy szót se T.-nek, mert ő úgysem olvassa a blogomat, meg aztán minek idegesíteni, ha nem muszáj. Nem tudom miért, de valahogy nagyon érzékeny az ilyen autós dolgokra...

Gazdag vagyok

  Itt ki lehet számolni, hogy mennyit ér US dollárban a blog, amit írunk. Az enyém pontosan 2258,16 $-t ér. Ha valakinek van ideje és elég jó az angolja is, mondja már meg nekem is, hogy mi alapján számolták ki ezt...

A hisztiről

  Aki olyan szerencsés, hogy mindjárt három lánya is van, az már tud egy s mást a hisztiről, illetve  a hiszti kezeléséről. Tetemes "tapasztalatom" révén mondom, a legjobb ellenszer, amit nagyon sürgősen kell alkalmazni, az az ölelés és sok puszi. Még akkor is, ha legszívesebben mást tennék, például elrohannék, kiabálnék, ilyesmi. A hétvégén beszéltem egy nővel, akinek kicsi fia van - fiú létére ő is elég hisztis, úgy látszik, nincs olyan nagy különbség fiúk és lányok között ilyen téren -
és nagy büszkén mondta, hogy ő nem szokta megverni, inkább kiabálással szokta fenyíteni (!) És erre tényleg büszke volt. Amúgy én nem voltam hisztis gyerek, csak felnőtt koromban szoktam rá, de nálam is ugyanazt az ellenszert kell alkalmazni, mint  a lányoknál...:)

Szeretem,

  amikor mások megdicsérik a gyerkőceimet. Ha engem dicsér valaki, mondjuk ez szerencsére nem gyakran fordul elő, akkor zavarban vagyok, de ha őket, akkor egyetértek. Ma reggel 
Anna elvitte az oviba 
azt a Füles plüssfigurát amit szombaton kapott egyik barátnőjétől, és azóta egy pillanatra sem vált meg 
tőle. Tényleg 
mindenütt vele van. Örökre a szívébe zárta a Barika mellé. Kértem is az óvónőt, engedje meg, hogy ma az oviban is vele legyen. Erre mondta, hogy csodálja Annát, hogy mennyire tud örülni mindennek. A legtöbb gyerek bármilyen drága ajándéknak egy napig örül, aztán félreteszi, és várja a következőt. Szerintem ez valahol a szülő hibája is, nem?
  Aztán a suliban Sáráról mondták, hogy olyan mint egy napsugár, mindig kedves, mosolygós...Ezzel is egyetértek, bár én jól ismerem Sári másik arcát is, de azt nekem szokta tartogatni...:) Társaságban tud viselkedni.
  És hogy mondjak valamit Enikőről is, őt tegnap reggel elneveztük bio-vekkernek, mert kifinomult érzéke van az ünnep és szabadnapok felismerésére, ilyenkor extrém korán felkel és dünnyögésével, nyafogásával felveri az egész családot :(

Kirándulás

  Ma délig szomorkodtam egy sort, aztán úgy döntöttem, csatlakozom egy díszes társasághoz, és én is kimegyek a teveli tóhoz kirándulni (kb.20 km-re van Pápától). Gyorsan összepakoltam egy piknik-kosarat, a három gyereket + az anyósomat is az anyós-ülésre, s irány a tó. Csak fürdőruhákat felejtettem el vinni, de anélkül is megvoltunk. Építettünk homok-kastélyt és én egy homok-piramist is... Aztán játszottunk frizby-focit, hát az nagyon jó volt. Annyira kifáradtam és annyit nevettem, hogy csak na. Egyszer a nagy lendületben összeütköztem egy angol anyanyelvű fickóval, és szó szerint egy ideig csillagokat láttam. Szegény mind mondta, hogy sorry, én meg mind mondtam, hogy never mind, de azért utána igyekeztem elkerülni. Ja, említettem már, hogy ma voltunk kirándulni?...:)

Ez is nagyon szeretem

  No, hát ide elvileg feltettem egy dalt, de szerencsésen sikerült el is tűntetnem, nem tudom hogyan és miként, de az extrém női agyammal visszatenni már nem tudom. De legalább beírom a szövegét, jóóóó?

Don't be afraid to be weak
Don't be too proud to be strong
Just look into your heart my friend
That will be the return to yourself
The return to innocence.

If you want, then start to laugh
If you must, then start to cry
Be yourself don't hide
Just believe in destiny.

Don't care what people say
Just follow your own way
Don't give up and use the chance
To return to innocence.

That's not the beginning of the end
That's the return to yourself
The return to innocence.

A búcsúzásról

  Nem szeretek búcsúzni. Nem tudom félvállról venni, hogy úgyis hamar visszajön. Mindent kicsit véglegesnek látok, hiszen annyi minden megtörténhet útközben. Pedig a másik hálás, ha nincs hiszti, hanem "elengedjük", hogy kövesse az álmait... Az már más történet, hogy amikor eltűnik a kanyar mögött, sírok, mint egy óvodás...

Nyugtalanság

  Szerencsésen elmúlt a lustaságom már a tegnap este, de most meg nyughatatlan lettem. Nem találom a helyem sehogysem. Mintha izgulnék valami miatt, csak nem tudom, mi az. Remélem, holnapra ez is elmúlik, mert nagyon nem jó. Az ihletem is elcsavargott valamerre, úgyhogy ma ne várjatok tőlem semmit. Így utólag is boldog gyermeknapot kívánok minden gyermeklelkű felnőttnek, akinek nem akadt éppenséggel jobb dolga most, minthogy az én blogomat olvassa...

Megint teszt :)

 Mivel a mai nap a lustaság jegyében telt el eddig, úgy döntöttem, hogy így is fejezem be, aztán holnaptól kezdve nagyon szorgalmas leszek. Na, hát a lustaságom nem terjed ki mindenre, például a teszt- megoldásokra nem. Itt megoldottam egy EQ (Érzelmi Intelligencia) és egy SQ (Rendszerező Intelligencia) tesztet. Ezekből kiderült, hogy míg mások problémáinak megértése és kezelése területén átlagos képességekkel, addig a rendszereket elemző, feltáró és megértő képességek területén átlagon aluli képességekkel rendelkezem. Végre, valamiben nem vagyok átlagos! A két teszt együttes eredménye: tipikusan női  aggyal rendelkezem, de vészesen megközelítem az extrém női agyi tartomány határát. (Ez feketével van besatírozva a koordináta rendszerben).

Lustaság

  Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges.
  Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe.
  Aztán van a másik, a függőleges lustaság, amikor a pillanat előtt maradunk lusták, amikor nem gondoljuk, mondjuk, vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki a kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg a levelet, vagy nem jegyezzük fel a gondolatot, rögtön akkor, abban a pillanatban. Ez az utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.
(Márai Sándor: A lustaságról)

  Saját gondolat: Azt hiszem, én most úgy vízszintes, mint függőleges, sőt még átlós lustaságban is szenvedek.

Ajánlás

  Ajánlani szeretném nektek ezt. Az afrikai barátnőm, Glades blogja. Olvasgassátok, lehet kommentelni (angolul), nagyon fog örülni neki. Csak hogy egy kicsit kitekintsünk a nagyvilágba...
Köszi!

Ma reggel

  ugyanolyan korán keltem, mint bármelyik hétköznap. Úgy kialudnám már magam. Aztán meg, mikor lenne is rá alkalom, sajnálom alvással tölteni az időt. De a mai nap nem egy ilyen alkalmas nap amúgy sem.
  Tegnap este beleolvastam a kui által ajánlott viccekbe. Néhány gyöngyszem:
   
   Nincs érzékem a pesszimizmushoz. Úgyse sikerülne.

  Doktor úr, használt a kezelés! Most már azt hiszem, hogy az én kisebbrendűségi komplexusom a legnagyobb a világon!

  Minden férfinak szüksége van egy feleségre, mert van egy csomó dolog, amiért egész egyszerűen nem lehet a kormányt hibáztatni. (Például azért sem lehet a kormányt hibáztatni, ha a férfi pakolja el a dolgokat, aztán meg a feleségén kéri számon, hogy hova tette...)

   Doktor úr, a feleségem tegnap iszonyatosan fejbe vágott a sodrófával.
- És lett valami baja?
- Szerencsére nem, viszont a feleségem tegnap iszonyatosan fejbe vágott a sodrófával.

  Az én kisebbrendűségi komplexusom nem olyan jó, mint a tiéd.

  Na, már csak egyszer hallgatom meg a Tuulilta tuleva-t, aztán megyek olvasni a gyerekeknek Lázár Ervin Bogármeséjéből. Ezt a könyvet vettem meg az egyik szülinapos osztálytársnak, és mielőtt becsomagolnám, olvasunk belőle.
 

Ez nagyon tetszik nekem

Álmaim országára emlékeztet, pedig még nem is jártam ott...

A blogírásról

  Már megint erről, na...Olvastam, hogy egy szakértő szerint, a blogírás megváltoztatja az ember életét. És általában jó irányban. Azért, mert mindennap megírhatjuk a véleményünket, ami addig is tisztul, ugye, amíg írjuk, aztán meg elősegíti a kapcsolatteremtést . Ez a szakértő hölgy például pont a blogíráson keresztül ismerkedett meg a későbbi férjével. Biztos kommentelgettek egymásnak :)
  Azt hiszem, az én életembe is pozitív változásokat hozott (bár T. ezzel talán nem ért minden esetben egyet, főleg, mikor ő is le akar ülni a géphez, én meg épp blogot írok:). Először is segíti a kapcsolatfenntartást a régi és többnyire távol élő barátokkal, meg aztán két új embert is "megismerhettem" így, akikkel talán soha nem fogok találkozni, de azért jó, hogy vannak.

Népszerűség

  Rájöttem, miért is szeretek én annyira kisvárosban lakni. Hát azért, mert itt nagyon könnyű ismertségre szert tenni. Nem mintha ez lenne minden vágyam, de akkor is... Már nagyon sokszor keveredtem bele különböző helyi tévéadásokba, például ovis-tornaszoba átadásánál, játszóházi összejövetelen, ilyen-olyan eseményen. Aztán mindig elfelejtem visszanézni, és csak hallom, ahogy mondják mások, hogy láttak ám a tévében...
  Ma reggel, ha hiszitek, ha nem, már megint el kellett menjek a könyvesboltba, mert két személynek kellett már megint ajándékot keresni. Már nem is megyek másfele , mert a végén ugyanoda jutok. Mindenki nagyon mosolygós lett, mikor beléptem, nem is értem, miért...Vettem két könyvet, aztán akarom mondani a fizetésnél, hogy milyen néven van ott törzsvásárlói kártyám, erre :"Már be is írtam a nevét..." Hát, szóval, ismert és népszerű lettem, bár azt el kell ismerjem, nem egészen a saját "teljesítményem" alapján értem el :)
  Míg én ezt intéztem, addig T. az okmányirodában intézte a dolgait, mert eszébe jutott, hogy kilenc év után talán már ideje lenne beíratni a neve elé a személyiében azt a kis dr. jelzést. Jobb későn, mint soha, ugye... Hát neki is nagy sikere volt az okmányirodás hölgyek körében, mert azonnal mindenkinek eszébe jutott, hogy fáj a térde, a nyaka, és vajon miért, mit tanácsol...És hogy hol dolgozik, van-e családja, gyereke. Hihetetlen, milyen barátságosak az emberek egy ilyen kisvárosban...Na, meg kíváncsiak.
  Hát ez volt ma reggel, mindketten népszerűek lettünk egy kicsit. Kiki a maga speciális területén.

Ok-okozat

 A Medián felmérése szerint (közli a mai Népszabadság) a válaszolók 37 százaléka úgy véli, elkerülhetők lennének a rendőri visszaélések, ha Gyurcsány Ferenc lemondana. Van valami értelmes összefüggés a két dolog között, vagy csak én nem értem, hol itt a logika...!? Úgy látszik, megártott a jónépnek ez a nagy meleg.

Optimista-teszt

  Ma is egy nagyon meleg napunk volt...Még jó, hogy van napszemüvegem, mert különben nem látnék vezetni, annyira vakítóan süt a nap. Hát az is hosszú mese volt, míg én találtam magamnak napszemüveget. Kb. egy évig kerestem, míg ráakadtam az igazira. Ez most tetszik, bordó színű a kerete. T. szerint nem valami elegáns, de hát én sem vagyok az általában, úgyhogy illünk egymáshoz.

  Itt  megoldottam ma egy ún. optimista-tesztet. Nem valami nagyon profi teszt, de azért reális képet ad rólam, az optimizmus-szintemről. Mondjuk, az elején az zavart, ami az összes többi ilyen tesztnél, hogy meg kell adni a végzettséget és a foglalkozást. A végzettségem az ami, de a foglalkozásnál mindig bajban vagyok, mert előre meg vannak adva a kategóriák, és az enyém (az, amit a profilomba is beírtam) nincs köztük. Merthogy a foglalkozásnál azt kell megadni (ezt a legutóbbi népszámlálástól tudom), amit tényleg naponta művel az ember, és nem azt, ami a szakmája.
  Egyszer egy csomó önismereti tesztet kitöltöttem, csak nem jegyeztem meg, hogy melyik honlapon.  Azok viszont nagyon jók voltak, és sajnálom, hogy nem 14 évesen végeztem el őket, mert akkor lehet, hogy más irányt vesz az életem...

Könyvesbolt-sztori

  Józsi rosszmájú megjegyzésével ellentétben, tegnap nem egész nap a kommenteket lestem, hanem déltől úgy kb. estig lótás-futás volt. Persze, van igaza neki is, néha oda-odanéztem az blogoldalamra is:) Kezdődött azzal, hogy délben elmentem oviba a két kisebbikért, de Sárára várni kellett még egy órát. Ez jól
 is jött, mert legalább
elmehettünk ajándékot keresni a mama közelgő szülinapjára, meg virágot venni az Anna évzárójára. Bementünk a könyvesboltba, mert én az ajándékaim 95%-át valahogy mindig ott találom meg...Amíg keresgéltem, a gyerekek is 
nézelődtek, míg egyszer csak
Anna rémülten hívott, hogy baj történt Enikővel. Hát látom, ott áll szegényke kétségbeesett arccal egy polc előtt, és körülötte egy nagy tócsa. Elfelejtett vécére menni az oviban, aztán meg elfelejtett szólni, én meg elfelejtettem megkérdezni, és ez lett a vége. Odamentem az eladópulthoz, mondván, "Jó napot kívánok, meg szeretném venni ezt a könyvet illetve kérek szépen egy vedret és felmosórongyot, mert odapisilt a kislányom." Láttam, ahogy néznek néhány pillanatig, lassan fogták fel, hogy mit is akarok :) Aztán annyira, de annyira kedvesek voltak, hogy el sem tudom mondani. Nem engedték, hogy én töröljem fel, vigasztalták Enikőt, mosolyogtak... Szóval ilyen is van. Még csak annak örültem nagyon, hogy Enikőre szoknyát, és nem nadrágot adtam tegnap reggel. Na, akkor tényleg bajban lettünk volna :)

Kismadár

Meg tudja mondani valaki, hogy milyen fajta ez a kismadár?

Egy pillanatkép máról

Ejsze a végére érek egyszer ennek a vasalnivalórakásnak is !

Egy pillanatkép tegnapról

Gyerekzsúr

  Ez a  hét a zsúrok jegyében zajlik, Sárát két helyre is hívják, illetve szombaton Annának is készül egy. Eddig én egyszer szerveztem ilyet, idén januárban Sárának. Rengeteg témábavágó angol honlapot átböngésztem (magyar nem nagyon van), mert szerettem volna, hogy szép legyen. Leírom a tapasztalataimat, lehet , hogy hasznos lesz másoknak is:
  1. Meghívottak: Sárával sokat alkudoztunk a meghívottak számát illetően. Ő szeretett volna minél több gyereket meghívni, nekem viszont figyelembe kellett vegyem azt is, hogy egy 62 nm-es lakásban hányan férünk el. Végül, 11 meghívót osztott szét az osztálytársai között, mondván, úgysem jön el mindenki. Hát, mit mondjak, mindenki eljött, sőt többen a testvérüket is elhozták. Ráadásul egyszerre érkeztek, percre pontosan, úgyhogy kisebbfajta sokkhatás alá kerültem, mikor az a rengeteg gyerkőc beözönlött a lakásba. Később kiderült, hogy Sára tudta, hogy a tesók is jönnek, de elfelejtett szólni...
  2. Kaja: rendeltem egy nagy tortát (drága volt, de attól féltem, ha én sütöm, tuti pont akkor el fogom rontani), vettünk egy csomó rostot üdítőt, gyártottam rengeteg szendvicset (szépek és finomak voltak nagyon), sütöttem kókuszos sütit, volt gyümölcs és egy-két tálban ropi illetve csipsz. Ezek közül felesleges volt fáradozni a szenvicsekkel (két nap múlva is azt ettük) meg a sütivel. A csipszet és a ropit viszont pillanatok alatt felfalták. A tortának is sikere volt. Tanulság: ne a szülinapi bulin akarjuk egészséges étrendre szoktatni a gyerkőcöket.
  Ja, és lett volna fagyi is, de azt nem vettem elő, mert pontosan egy darabbal kevesebb volt, mint ahány gyerek (ugye a tesókra nem számítottam...) Nem akartam tömegverekedést :)
  3. Játékok: az első pillanatokban összevissza rohangáltak a lakásban, én meg azt fontolgattam, hogy elmegyek világgá, de aztán összeszedtem magam és rengeteg játékot játszottunk. Még jó, hogy készültem előre. A legnagyobb sikere annak volt, amikor ment a zene, ők táncoltak, ugráltak (csak úgy rengett minden), én pedig váratlanul megállítottam zenét, és ők szoborrá kellett merevedjenek. Aki megmozdult az kiesett, illetve ki kellett volna essen, de én mindig megkegyelmeztem mindenkinek. Aztán újraindítottam és így tovább. Voltak nyereményes játékok, azt is nagyon élvezték.
  4. Barkácsolás: Volt egy barkácsasztal, ott lehett alkotni ezt-azt. Soha nem volt üres, csak jól összeragasztottak mindent.
  5. Problémás gyerekek: Hát ilyen is mindig akad, nálunk is volt egy kislány, aki minden játékot magának akart megkaparintani. Például van három egyforma babánk, és ő mind a hármat magának akarta. Ezen összevesztek néhányan, volt sírás, veszekedés, ezt elég nehéz volt kezelni. Úgy oldottam meg, hogy szabályt vezettem be: minden gyereknél 10 percet lehet az adott áhított játék.
  6. Időtartam: A meghívóra ráírtuk, hogy 2-től 5-ig tart a buli, gondoltam, három órát biztos "kibírok", meg aztán a miheztartás végett is, ugye...Ettől függetlenül, még 7 órakor is volt néhány gyerek, de a nagyja elment 5-kor.
  Summa summarum, jó volt, szép volt, ( na meg elég is volt :))...Két napig takarítottam utána, de ami a legfontosabb, Sára nagyon, de nagyon boldog volt, és egy hétig ő volt a legnépszerűbb gyerek az osztályban.

Még nem tudom,

  mit is fogok most írni, csak úgy írok valamit, mert kedvem van hozzá, nem tudom, miért van nekem erre szükségem, nem is tudom, hogy tudtam meglenni olyan hosszú ideig írás nélkül. Egyszer régen írtam már naplót, titkosat, de aztán elégettem, mert túl sok energiámat vette el a rejtegetése. De megírni jó volt.
  A mai napom is eltelt, várom a következőt. Figyeltem arra, hogy különleges legyen minden Annának, remélem, sikerült, legalábbis úgy vettem észre, hogy elégedetten és boldogan aludt el.
T.nek szervízben van a cégautója, de van helyette egy csereautó, egy Opel Corsa , a legújabb típusú, dés, ha mond ez valakinek valamit, mert nekem nem. Pont úgy néz ki, mint egy Peugeut. De lehet, hogy csak azért tűnik így, mert annak idején a Peugeut is szürke volt, meg ez is. Szóval, ezen az Opelen vittem be Sárát a városba, jó volt, csak kétszer fulladtam le.
  Mást nem nagyon tudok mondani, még tanulnom kellene egy kis németet, de nincs kedvem hozzá. Nehezen haladok vele, de kitartok. Még az a jó, hogy elég kitartó vagyok. Az angolt sokkal jobban szeretem, azt azért tanultam, mert odáig és vissza voltam - vagyok érte. Hát mára ennyit. Kicsit unalmasra sikeredett, de ilyen is kell, hogy legyen néha. Amúgy sem túl érdekfeszítő az életem, csak megpróbálom úgy előadni a dolgokat, mintha az lenne.

Valaki ma úgy ébredt...

...hogy ő bizony már 6 éves. Anna már egy éve várja ezt a napot, az 5. szülinapja óta. Nálunk kétfajta időszámítás van: szülinap előtt és után. Már napok óta mondogatja, hogy ha esetleg valaki szeretne vásárolni valamit, mondjuk ajándékot, azt még megteheti, mert ma már késő lesz:) A nap varázsát csak az a tény árnyékolja be, hogy mindjárt indulnunk kell az ilyenkor kötelező oltásra. Egész ünnepségsorozat várható: ma a családdal ünnepel, holnap az ovistársaival, szombaton pedig élete első zsúrját tartjuk.

Néhány dolog Annáról:

- nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott természete van

- pici dolgoknak is nagyon tud örülni

- jellemző rá, hogy mikor rázendít a sírásra valamiért, azt ugyanazzal a szusszal nevetéssel fejezi be

- odavan a Barika nevű plüssbárányért ( jut eszembe, ki kellene már mosni, de egyszerűen nem tudom megszerezni, pedig már nagyon szürke szegény)

- nem barátkozik könnyen, de hűséges és kitart a meglévő kis barátai mellett

- okos

- szeret odabújni hozzám, ilyenkor mindig mondja, hogy milyen puha és illatos vagyok, esténként alig lehet elválni tőle

- általában kétszer vacsorázik

- szereti a meséket, a rajzolást, mindenféle bütykölést az ollóval és ragasztóval

- magától megtanult olvasni

Folytathatnám estig, de talán ez is ad egy képet Róla. Nem is tudom, mi lenne velünk, ha Ő nem lenne. Boldog szülinapot, Anna!

Még egy viccféleség

  A templombajáró asszony egy vasárnap nem tudott elmenni az istentiszteletre, de sikerült rávennie a férjét, aki meg nem volt templombajáró, hogy menjen el "helyette" most az egyszer.
  Az ebédnél a feleség érdeklődött:
  - Mesélj már egy kicsit, mégis miről prédikált a papunk?
  - Hát...az egyik kedvenc témájáról...
  - De hát mégis, pontosabban miről?
  - A bűnről.
  - És, mit mondott?
  - Hát tudod, meglehetősen ellenezte...

Ateizmus ( ez egy viccféleség lesz )

  Az egykori szovjet kolhozban a parasztasszony szemét az égre emelte, és így szólt:
  - Hála Istennek, megjöttek a felhők, végre esni fog.
  A párttitkár ezt hallva, ráripakodik:
  - De elvtársnő, hogy mondhatsz ilyet, amikor tudod, nincsen Isten?!
  - Tudom, hogy nincs, párttitkár elvtárs, de mi van, ha - ne adj Isten - mégis van?

Jó hír

  Ma kaptam egy jó hírt. Illetve egy hírt arról, hogy egyszer esetleg kapok egy jó hírt. De már az is nagy dolog, hogy ezt a mai, jövőbeni potenciálisan jó hírről szóló hírt megkaptam. 
Sem a mai, sem a jövőbeni
hír nem velem kapcsolatos. Csak örülök neki. Majd megírom, ha lesz konkrétum. Addig is örvendezgetek itt magamban :)

Töprenkedés

  Jó, hogy van ez a blog, mert mikor nincs kivel beszélgessek, csak leírom, ami éppen átmegy a fejemen. Igaz, hogy a külalakja nem egyedi, csak kiválasztottam egyet a meglevő minták közül. De így is nagyon tetszik, ez a piros és ez a rózsaszín. Azt hiszem, pont ilyen vagyok. Ezt vállalom. Piros és rózsaszín, együtt. Megbolondítva egy kis feketével. Sárának van egy ilyen színkombinációjú kardigánja, odavagyok érte.
  Most azon gondolkoztam, hogy milyen sokáig, és még most is néha, olyan voltam, hogy nem mertem kimondani, mi az ami tetszik, és mi az ami nem. Mint az "Oltári nő"-ben Róbert Juliska, mikor nem tudta eldönteni, hogyan szereti a tojást: főve, sütve, rántva stb. Mindig az aktuális vőlegény ízlését vette át. Megvártam, míg a másik nyilatkozik, aztán azt mondtam, á, nekem is pont az a véleményem. Hogy nehogy kilógjak a sorból. Megfigyeltem, milyen zenét kedvelnek azok az emberek, akiknek a barátja akartam lenni, és láss csodát, hát nekem is pont az tetszett. Mintha nekem nem lenne fülem, szemem, magamhoz való eszem... Borzasztó, hogy még most is úgy gondolom néha, hogy az én meglátásom nem lehet olyan jó, mint másé...

Sára-rajz

Kullancsok

  Szép volt, szép a tegnapi kirándulás, de eddig három kullancsot szedett ki T. belőlem, illetve egyet én az Anna fejéből. És lassan kezdek minden kis anyajegyet kullancsnak nézni, és úgy bogarászni családom tagjait, mint majommama a kicsinyét. Ez borzasztó. Azt hiszem, beoltatom a gyerekeket kullancs ellen.

Üzenet Anonymusnak

  Veszem észre, hogy időnként kommentelget valaki, egy titokzatos idegen. Csak üdvözölni akarlak, nem kell bemutatkoznod, ha nem akarsz. A blogvilágban talán ez elfogadható, legalábbis én nem ragaszkodom 
hozzá. Jók a hozzászólásaid, köszi !

Ha jösztök, kaptok :)

A mai napunk

Délelőtt kitakarítottam a gyülit (még jó, hogy nem valami székesegyházba járunk :)), aztán ebéd és egy kis házimunka után kiruccantunk egy jó kis helyre. Játszottunk, szedtünk bodzát és mezei virágot, no meg tervezgettünk mindenfélét. Apropó, hogy kell szörpöt készíteni a bodzából? Tudom, hogy kell bele víz, bodza, cukor és citrom, de milyen arányban? Egy kalapnyi bodzánk van, látszik a fenti képen. A többi képen a mai fagyizást örökítettem meg. Mindig jön a fagyisautó a jellegzetes kis hangjátékával, aztán rohannak ki a gyerekek fagyit venni. Már sikerült megegyezni, hogy nem veszünk mindennap, TALÁN nem fogok pénzügyi csődbe jutni a nyáron:)

Életkilátások

  T. talált egy érdekes tesztet egy német honlapon, amelynek eredményeképpen kiszámítják, hogy hány évet élünk előreláthatólag. Figyelembe veszik az örökletes tényezőket, hogy hány évig éltek a felmenőink, mennyire stresszes a munkánk, milyen partnerkapcsolatban élünk , miket eszünk illetve mennyit sportolunk. Igaz, csak németországi, ausztriai vagy svájci címet lehet megadni (kitaláltunk egyet), 
ezért nem teljesen reális 
a dolog, mert Mo.-on kevesebb a várható élettartam. Na, ezek szerint (ha addig nem evett meg a medve) én 86 míg T. 77 éves korában fog jobblétre szenderülni. Majd meglátjuk, ha addig élünk is!

Pech

  Nem nekem volt pechem ma, hanem egy másik anyukának az iskola előtt. Több mint egy fél órát vártunk a gyerekeinkre, mert kirándulni voltak ma, és késtek. Mindenki ücsörgött az autójában, mert nagyon fújt a szél. Mikor végre megjött a busz, látom, hogy a mellettem parkoló piros autó hirtelen nagy sebességgel nekiindul és teljes erőből belemegy a falba. Hát egy kicsit behorpadt ez-az az autón, meg gondolom, a falon is. Kiszáll a nő, mondja, hogy ő hátrafele akart kitolatni, ehelyett előre ment. Tőlem kérdezte, hogy most hogy álljon ki onnan, és hogy ő nem mer visszaülni az autóba. Gondoltam, jótól kér ő is segítséget :) Végül akadtak segítőkész apukák, akik kiszedték az autót bonyolult helyzetéből. Azt hiszem, jobb lett volna, ha ma gyalog jön a gyerekéért... (Amúgy nagyon sajnáltam ...)

Kérdések

  Tegnap este a következő kérdésekre kellett válaszoljak ( a kihallgatást végző , amúgy nagyon bájos rendőrkisasszony árgus szemekkel figyeli egy ideje az életemet, és most "lecsapott" rám):
  - Szereted még Apát?
  - Nem bántad meg, hogy férjül vetted?
  - Akkor is szereted, amikor felbosszant?
  - Ti osztálytársak voltatok?
  - Nem? Akkor hol találkoztatok?
  - Azonnal beleszerettél?
  - Nem? Akkor ő szeretett beléd azonnal?
  - És te mikor szerettél bele?
  - És mikor kérted meg hogy menjen hozzád férjül?
  Hát ilyesmi kérdésekre kellett válaszonom tegnap este...
  De gyakran hallom a következőket is:
  - Mikor én még nem voltam megszületve, akkor hol voltam?
  - Gondoltál akkor rám?
  - Igaz, hogy pont ilyen kislányt szerettél volna, amilyen én vagyok?
  - Nem szeretted volna, hogy csak egy gyermeked szülessen?
  Tudják a választ, de azért mindig újra és újra megkérdezik :)
 

Encit elnyomta a buzgóság

Esszé a főzésről

  Főzni sokféleképpen lehet. De alapvetően kétféleképpen :jól és rosszul. E kettő között van a tűrhetően. Ifjú férjes asszonyként annak idején nem tudtam főzni. Szerényke kis konyhapénzemből próbálkoztam kreálni ezt-azt, az elején csúfos eredménnyel. Szegény T. csak nézte, hogy most mi lesz, úgyanúgy szendvicsen kell éljen, mint egyetemi évei alatt...
  Aztán lassan belejöttem, és majd' kilenc év tapasztalata alapján mondom, hogy egy kis gyakorlás után minden csak azon múlik, hogy milyen hozzáállással főzök. Van úgy , hogy nincs hozzá kedvem. Csak azért főzök, hogy legyen valami. Na, az olyan is lesz. Megérzi az az étel, vagy mi, de nem lesz olyan finom, nem eszik meg szívesen aztán. Ha viszont szeretettel gondolom ki, hogy mi legyen, ha odafigyelek, hogy finom is legyen, meg színes is legyen ( ez nagyon fontos dolog a gyerekeknél, például a csúnya színű lencsefőzeléket nem eszik meg!), az már egészen más lesz.
  Ma se nagyon tudtam, mit főzzek, aztán körülnéztem a hűtőben, kamrában, és a következő lett a menü: rizs, hozzá párolt répa-borsó-kukorica-zöldbabkeverék, tetején friss petrezselyemmel. Még sül a sütőben a csirkemell. Készítettem salátát is. Desszertnek lesz egy nagy tál tegnap szedett eper . Szóval, bármit teszünk, tegyük szívvel-lélekkel és színesen-szívesen. Különben nincs semmi értelme. Jó ebédhez jó étvágyat kívánok minden kedves Olvasómnak!
  U.I. Még mindig meg vagyok orrolva egy kicsit T.-re, mert mikor a főnöknője megkérdezte tőle, hogy én főzök-e minden nap, ő azt mondta, hogy fogalma nincs róla. Ezt furcsállva aztán úgy kérdezte, hogy kap-e mindennap főtt ebédet. Hát erre meg azt mondta, hogy szokott lenni néha főtt étel, de őt annyira nem érdekli a kaja-téma, hogy nem tartja számon...Szóval ezután úgy kell főzzek, hogy azt megemlegesse :)

Gyakorlás

  Ma délután a Sára zongoragyakorlása úgy nézett ki, hogy végig sírt-rítt, mint egy bőgőmasina. Kínkeserves volt. Minden hangjegy előtt elböhögte, hogy ő azt nem is tudja, hol van, és sírt, sírt keservesen. Tisztára, mint egy könnyező pálma. Bármit mondtam neki, csak még jobban rázendített. Én meg már nevettem, mert mit lehet mást tenni ilyenkor. Majd,
sok-sok év múlva, amikor az anyai büszkeségtől dagadozó keblekkel fogom hallgatni a zongoraelőadását, juttassátok eszembe, hogy az odáig vezető út könnyekkel volt megöntözve.

Rövidke kis bejegyzés

  ...arról, hogy egyesek jobban tennék, ha nekikezdenek valaminek, akkor csak akkor fognának neki másnak, ha az előbbit befejezték. Mondom ezt azért, mert már túl sokszor csináltam magamnak rengeteg pluszmunkát. Mint ma is a mosással. Olyan mosógépünk van, hogy nem szív elég vizet a mosáshoz, ezért én is szoktam engedni bele a zuhanyzóval. Szépen megengedtem a vizet, és otthagytam, mondván, mindjárt visszajövök elzárni a csapot. Közben nekifogtam szépen szelektálni a ruhákat a lányok szekrényében, mert mintha túl sok lenne nekik, állandóan kinőnek valamit. És nem tudom mennyi idő múlva bevillant, hogy tejóég, a mosógép. Na, hát egy kicsit kifolyt a víz, épphogy ki nem jött a fürdőszoba elég magaska küszöbén. Most van mit szárítgassak, törölgessek.
  De a konyhában is szoktam ám ilyesmiket csinálni. Még most is van a plafonon olyan főtt tojás darabka, ami egy kissebb fajta robbanásból származik, amikor ott felejtettem a fővő tojásokat a gáztűzhelyen. Máskor a kávé fővi ki a lelkét is, vagy a teavíz párolog el nyomtalanul. Vagy a hús ég oda, közben meg zsörtölődöm, hogy ugyan már, melyik szomszéd süt-főz ilyen büdöset...
  Szóval, egyszerre csak egy dolgot.

Reggeli csetepaté

  Tegnap véletlenül meghallottam félfüllel valakitől a zeneiskola előterében, hogy az az óvoda , ahova Anna és Enikő jár, ma kirándulni megy. Mármint az oda járó óvodások.  Ez azért hír, mert mi már több, mint egy hete nem voltunk oviban különböző kis betegségek miatt, úgyhogy nem tudtunk erről. Pont ma mentünk volna először, ezért ma reggel felhívtam az ovit, hogy tényleg lesz-e kirándulás és hogy mehetnek-e az én lánykáim is. A pozitív válasz hallatán őrült készülődés következett, de sikerült valahogy elkészülni időre. Most az energiáimat töltöm fel, mert teljesen lemerültem, őszintén megmondom. Nem  a pakolászás miatt, hanem a sok vita miatt. Mindegyik gyerkőc reklamált, hogy ő nem abban a nadrágban akar menni, hogy nem az a kalap kell neki, hogy sportcipő helyett szandálban akar menni. Voltak könnyek, hisztik stb. Nem tudják elhinni, hogy én csak jobban tudom, miben jó menni egy kirándulásra, vagy hogy eső után, mikor még minden sáros, nem célszerű szandálban menni iskolába. Amikor lehet, én engedem, hogy kiválasszák a ruháikat, de most tényleg nem az a helyzet volt. Úgyhogy szegény T.  egy pukkancs, szipogó, mérges kis társasággal kellett útnak induljon. De azért tudom, hogy délben, amikor értük megyek, már boldogok
 lesznek, és tele szép emlékekkel.

Eü reform

 Hallom, hogy a egészségügyi reform keretében bezárják az Országos Pszihiátriai és Neurológiai Intézetet. Az ott lévő betegek egy részét, gondolom a súlyosabb eseteket, átirányítják más kórházakba (örülni fognak nagyon!), aki pedig nem fér el sehova, azt hazaküldik (annak meg a családok fognak örülni nagyon).
 Nem akarom én minősíteni ezt az intézkedést, megtették már mások, többek között az állampolgárijogok országgyűlési biztosa. Nem tudom, miért pont a 
legkiszolgáltatottabb 
betegréteggel kell kiszúrni. Ráadásul nincs is több ilyen intézet az országban.
 Erről eszembe jut, hogy mikor két évig Váradon laktam, elég közel a 6. sz. Kórházhoz , ahol pszihiátriai betegeket kezeltek, néha előfordult, hogy egyikük-másikuk elkóborolt úgy pizsamásan, torzonborzan, kábán...Ha ilyen embert láttunk, tudtuk, hogy a hatosból jött szegény. Mindenki tudta, hova kell visszavinni őket. A pestiek már nem 
lesznek ilyen szerencsések.

Az agresszióról

  Érdekes, hogy az emberek hogyan vezetik le a bennük felgyülemlett stresszt, haragot. Mindig elszorul a szívem, ha valahol azt látom, hogy a szülő rángatja, üti a gyerekét. És ezt elég gyakran lehet látni még nyílt utcán is, képzelem, mi folyhat a négy fal között.
  Velünk szemben van egy üzlet. Egyszer nagy kiabálást hallottam. Kinézve látom, ahogy egy rettenetesen dühös emberke dobálja le az árut egy kamionról. Csak úgy magában dühöngött, miközben az üzlet tulajdonosa csak állt, és azt se tudta, hogy szedje fel a cuccokat a földről.
  Aztán ott van a verbális agresszió. Amikor "csak" kiabálnak, káromkodnak az emberek. Mikor tanultam vezetni, az oktatóm gyakran odaszólt jó cifrán a többi autósnak (akik meg az én bénázásom miatt lettek dühösek !). Mondtam neki, hogy én képtelen lennék ilyen csúnyákat kiejteni a számon. Ezt meg ő nem értette, hogy akkor hogyan vezetem le a feszültségeket!? Mintha csak ez lenne az egyedüli módja...
  Nem mondom, én is szoktam dühös lenni. Például ha mérges vagyok T.-re, vagy becsapom az ajtót ( de ez már tényleg nagyon ritkán fordul elő :)), vagy sírok, vagy hallgatok, vagy nekifogok nagy sebbel-lobbal takarítani, pucolgatni valamit. Azt hiszem, ez utóbbira kellene ráerősítenem. És a gyerekeket is jó lenne úgy tanítgatni, PÉLDÁT MUTATNI, hogy ne váljanak idegbajos felnőttekké ebben az agresszív világban.
  Az csak most utólag jut eszembe, hogy tegnap hallottam a rádióban, hogy állítólag vannak hidegvérű emberek ( a lakosság 2-3%-a). Ez olyan orvosi dolog. Nem lesz gyorsabb a szívverésük semmitől. Más embernek gyorsabb lesz a pulzusa ha fél, ha izgul, ha együttérez valakivel, ha dühös vagy ha hazudik. De a hidegvérű embereket semmi nem tudja kimozdítani a nyugalmi állapotukból. Ezért tudják átverni például a hazugságvizsgálót is. Belőlük lesznek a legelvetemültebb bűnözők.
  Na, csak oda akarok kilyukadni, hogy jó, ha az ember képes érzelmeket kifejezni. Jobb, ha valaki mérges, mintha teljesen közönyös lenne. Régen azt hittem, a harag az bűn. Pedig az csak egy természetes reagálás adott helyzetben. Csak nem mindegy, mihez kezdünk vele, hogy fejezzük ki, hogyan uralkodunk rajta.

Aprócska Blues

 Itt meghallgatható az a dal, amit Rúzsa Magdi énekelt az Euróvizíón. Annyira tetszik, hogy csak na.  Most először sikerült linkelnem. Köszönöm Naplopónak, hogy megtanított rá.

Társasjáték

  Tudja valaki, mikortól lehet a gyerekekkel normálisan társasjátékot játszani? Mert Sára már hét éves, de még mindig rendszeresen keserves sírásra fakad, ha ő veszít a játékban. Nem is beszélve Enikőről, akivel az előbb játszottam egy ilyen dobókockás játékot, ahol az győz, akinek előbb ér be a célba a figurája. Úgy nézett ki az egész, hogy mikor 
én olyat dobtam, hogy 
megelőztem volna, mindig visszatette a figurámat az övé mögé...

Kihívások

  - Elérni, illetve megérni azt, hogy a gyerekek vállalják a felelősséget a saját dolgaikért. Majd valamikor... Reális vagyok, a közeljövőben ez biztos nem fog bekövetkezni. Most még ott tartunk, hogy soha nem tudjuk kideríteni, ki kezdte a verekedést, ki borította ki a az összes gyöngyöt és nem akarja összeszedni, stb.
  - Elérni, hogy a rend tovább tartson öt percnél. Én hagyom őket játszani, mert nem idegesítem sem magamat, sem őket, hogy állandóan rendre intem őket (bár T. szerint a rend megtartására kellene koncentrálnom, tehát, hogy állandóan résen legyek, én legyek a Rend Őre :)) ... Olyan hamar képesek teljesen felfordítani a lakást, hogy az őrület.
  - Elérni azt, hogy mindig rend legyen a ruhásszekrényekben. Ez nehéz lesz, a sok ruhacsere és próba miatt. Hát azt mégsem várhatom el, hogy naponta csak ötször öltözzenek át...
  - Elérni azt, hogy az ételt együltükben egyék meg. Ne álljanak fel evés közben húszszor az asztaltól. Egyedül Anna az, aki leül, és addig nem áll fel, amíg jól 
nem lakik. A másik kettő 
leszaladja az esetlegesen felrakódó zsírt még evés közben.
     Ha mindezt elértem, valószínűleg már fehér hajam lesz, valakik anyósnak fognak szólítani, és vissza fogom sírni ezeket a mostani, édes káosszal teli időket.

Eurovízió

  Most éppen éjjel fél egy van, és én még mindig nem alszom...Átestem azon a holtponton, amikor elaludhattam volna, most meg teljesen éber vagyok. Megnéztem az Eurovíziós Dalfesztivált. A szerbek lettek az elsők, a magyar Rúzsa Magdi a 9. lett, ami nagyon szép helyezés. Nekem a legjobban ő tetszett (nemcsak azért, mert magyar) és a grúz énekesnő. T. -nek a bolgárok jöttek be. Jól szórakoztunk nagyon, mert minden országból bejelentkezett egy-egy bemondó a végén, aki elmondta, hogy adott ország lakosai kire szavaztak; aztán megfigyeltük, hogy a háttérnek mindig egy helyi szép jellegzetes épületet tettek be, tehát a franciák az Eiffel tornyot, mi a Parlamentet stb. Hát látjuk, hogy a moldávok beraktak valami nagy, kivilágított felhőkarcolókat :))) Nem tudom, kit akarnak átverni.
  Most megyek, vacsorázok még egyszer, vagyis inkább reggelizek , aztán megvárom a következő holtpontot, és vigyázok, hogy most már ne essek át rajta, mint Béni a fán (idézet Sanyi bácsitól). Mindenkinek jó éjt!

Egyszerű szórakozások

  Én nem tudom, más hogy van vele, de én azt látom, hogyha a gyerekek lefoglalásáról, szórakoztatásáról van szó, ugyanolyan eredményt érünk el akkor is, ha drága helyre, például állatkertbe, játszóházba stb. visszük őket, és akkor is, ha csak sétálunk egyet eső után a környező utcákon.
  Ma laza napunk van, elvagyunk itthon, nem megyünk sehova, nem hívtunk senkit. Én aludni szerettem volna reggel, de Enikő szokásához híven fél hétkor már villásreggelit kért. Bezzeg, mikor oviba kell menni, úgy kell kivonszoljam a konyhába, és a szájába adogatnom a falatkákat...
  Aztán miután mindenki felébredt és reggelizett ( ezt kb. fél 12-re sikerült elérni), akkor kivittem a gyerekeket egy kis eső utáni sétára. Remekül szórakoztak, csak a cipőjük és nadrágjuk lett sáros, illetve a Sára nadrágja el is szakadt. Egy tócsát kineveztünk hajókázó tónak, és hajtogattam egy csomó papírhajót. Azzal kb. egy órát elszórakoztak. Tettek bele virágokat, bogarakat, úsztatták őket, ilyesmi. Mikor az összes kishajó elázott, összeszedtük őket, és továbbálltunk. Minden tócsát jól megkavargattak, kimentettek a vízből néhány bogarat, aztán szedtek egy csokor pipacsot és hazajöttünk. Mire észrevettem, Sára időnként hátrahagyott egy-egy szál pipacsot, mint Jancsi és Juliska az erdőben a morzsákat, hogy majd 
"visszataláljunk" erre 
a szuper tócsás, sáros helyre :)

 

Sára, Anna és a szegények

  Sára és Anna mikor nincsenek éppen rosszban, akkor jóban vannak, és általában kitalálnak valami akciót. Ma azt, hogy ők küldenek valamit a szegényeknek. Elég fejlett a szociális érzékenységük, nem tudom kitől örökölték. A szegények elég tág csoport, de ez nem zavarja őket. 
  Tehát: mindegyikük írt egy aranyos levelet, hogy ők mennyire szeretik a szegényeket. Beletették egy borítékba, mellékeltek fényképet magukról, és megcímezték, hogy : A szegényeknek.
  Aztán eszükbe jutott, hogy tesznek pénzt is a borítékba. Merthogy van nekik pénzük is, sok apró, néhány százas, sőt Sárának egy kétszázas. Hallom, amint tanácskoznak, hogy mennyit tegyenek. Anna eldöntötte, hogy ad egy százast. Sára morfondírozott, hogy akkor ő adja-e oda a féltett kétszázasát. Végül ő is százast adott, mondván: "Annyira azért nem lehetnek szegények!" :)

A panaszkodás és én

  Azt hiszem, én nem vagyok panaszkodós típus. Lehet, hogy tévedek, mert néha az emberek annyira másnak látják magukat, mint amilyenek, hogy az már nevetséges. "Tudod, hogy én nem szeretek pletykálni, de képzeld, mit hallottam XY-ról...!"
  Éppen ezért nem is nagyon tudok társasági ember lenni például a lépcsőházunkban. Itt sokan kiülnek a ház elé mikor jó idő van, aztán megy a panaszkodás. Ha nagy ritkán odakeveredek, nem tudok hozzászólni. Nem tudom, mit gondolnak rólam, valószínűleg, hogy beképzelt vagyok.
  Tegnap nagyon érdekeset hallottam a rádióban a panaszkodással kapcsolatban. Budapesten meg akarják alapítani a Magyar Panaszkórust. Május 15.-ig várják a jelenkezőket, már vannak 41-en.
És gyűjtik a panaszokat a lakosságtól, hogy aztán azokat megzenésítsék és elénekeljék. Eddig 750 panaszt sikerült összegyűjteniük.
  Ez egy finn kezdeményezés, de van panaszkórusuk az angoloknak, az oroszoknak és a németeknek is. Hát nem érdekes, hogy miket ki nem találnak? Én nem bánom, énekeljenek, hátha megkönnyebbül a nemzet, ha valaki kiénekli a bánatainkat. Én azért mégis inkább Hálaadó Kórust alapítanék...:)
  

Anna-rajz

  Anna reklamált, hogy az ő rajzát is tegyem ki a blogomra. Íme, itt van...A családunkat rajzolta le valamilyen egyenruhaféleségben, meg egy gyönyörű léggömböt. Ja és T. cégautóját meg az én autómat. Az a kisebbik piros az enyém :)

Eni-rajz

  Ezen a héten Anna és Enikő itthon vannak, betegek... Ilyenkor sokat rajzolnak. A folyósó fala tele van a rajzaikkal, és mappába is gyűjtöm őket. Enikő most fejezte be egyik művét, látható is a fenti képen. Egy saját maga által kitalált mesét rajzolt le. A kép 
bal szélén én vagyok 
ábrázolva egy gyertyával a fejemen, amint virágot szedek a réten. Általában én rajta szoktam lenni a rajzokon valamilyen formában. Aztán a kép másik felén látható egy barlang, és azok a fekete kis valamik csupasz csigák lennének, amint éppen menekülnek a rózsaszínű alak elől, aki itt a rosszat testesíti meg. A barlangban van egy kedves kis mackó, aki a csupasz csigák barátja és segít nekik.   A nevét saját kezűleg írta le kétszer is. Most nem, de általában az "Ő" betűbe szokott rajzolni vidám kis
 arcot, vagy az ékezeteket 
fülként biggyeszti oda. Sára csinált még ilyet, mikor az írott "a" betűből kellett írni egy oldalt, akkor ő is megszemélyesítette őket. Tiszta élmény figyelni a kis dolgaikat :)

Időmenedzsment

  Mostanában úgy látom, sokan gondolkoznak azon, mivel is töltik az idejüket, hogy lehetne jobban gazdálkodni ezzel a véges dologgal. Engem is elkapott a láz, eldöntöttem, ma leírom, mivel is telik el a napom. Mert eltelik, s esténként nem tudom azt mondani, hej de sokmindent elvégeztem.
  Olvastam egy cikket tegnap vagy tegnapelőtt, hogy egy menedzsernek sikerült annyira jól megszerveznie a munkaidejét, hogy napi 15 óráról lecsökkentette heti 4 órára a munkában eltöltött időt. És ugyanolyan jól megy a vállalkozása, mint azelőtt. Először is elemezte a cége forgalmát, és megfigyelte, hogy annak 95 %-át a vevők 5%-nak köszönheti. Ezután csak erre az 5%-ra koncentrált, a többiek után nem szaladt többet. Második lépésként a tevékenységeit ésszerűsítette: nem nézett többet TV-t és nem vett több újságot. Csak a címoldalakat nézi meg az újságárusnál. (Ezt én is szoktam csinálni !) Hetente csak egy nap nézi meg az üzleti email-eit, minden hétfőn egy órát szán erre. Ezt fokozatosan érte el, először csak napi kettőre redukálta a levélolvasások számát, majd lassan felhagyott azzal a szokásával, hogy első dolga az legyen reggel, hogy megnézze a postaládáját. Korábban napi 200 üzleti emailt kapott, ezért potom fizetésért felfogadott egy indiai ügykezelőt, aki foglalkozik ezen emailek többségével.
  Még több időmegtakarítást hozott a telefonhívások redukálása. Vezetékes vonalát átállította hangpostára, ez közli a hívóval, hogy naponta kétszer, éjfélkor és délután négy órakor hallgatja le üzeneteit, ha sürgős, keresse mobilon, esetleg küldjön e-mailt (amit, ugye, az indiai kolléga kezel). A mobillal hasonló a helyzet: a bejövő hívókat nem azonnal jelzi ki a készüléke, hanem csak azután, hogy elterelte a hívásokat a hangpostára. Így rögtön látja mit hagyjon, és mi sürgős, amit fel kell vennie.
  Életfilozófiája az irányba változott, hogy a problémák megoldják önmagukat, ha másokra hagyjuk a kezelésüket.
  Nem tudom, mit csinál ez a jóember a rengeteg megtakarított idővel, de én tudnék neki ötleteket adni.
  Gondolkoztam, hogy tudnám én is gyakorlatba ültetni az általa alkalmazott elveket, de rájöttem, hogy sehogy. Talán még akkor lehetne, ha jónéhány évvel ezelőtt a karrierépítésnek szentelem magam, és most már lehetnék valamilyen középszintű főnökféle, de egyáltalán nem bánom, hogy nem így alakult, mert most nagyon jó nekem, és az az igazság, nem is akartam sohasem karriert, és még kevésbé, hogy főnök legyek. Nincs kire átdelegálnom a sok munkával-kevés látszattal járó feladataimat, de nem is nagyon akarnám. Tévét nem nézek (kivétel a Grace Klinika kedd este) ,az újságoknak én is inkább a címlapját olvasom el (kivétel a Nők Lapja). Na, az email és blogcsekkolásnál azért lehetne időt spórolni. Meg a blogírásnál is. Éppen ezért, most abba is hagyom az írást, megyek főőőőőőzni.

Palacsinta

  Kiteszem ezt is, nehogy azt higyje valaki, hogy nálam nem lehet normális palacsintát is enni. Lehet, csak vagy 20 darabot elrontok, mire sikerül annyira a lelkükre beszélni, hogy maradjanak meg szép kereknek. 

Palacsinta á la Prodánné

A sima még jól néz ki, de a fordítottja...:(

Örömök

  Nagyon örülök több ok miatt is. Tegnap megtért az egyik gyülibe járó nő férje. Sajnos már haldoklik. A felesége már évek óta hívő, de ő nem akart tudni Istenről. Most nagyon beteg, napjai 
vannak hátra az életből, és nagyon imádkoztunk azért, hogy Isten adjon neki kegyelmet a megtérésre, így utolsó pillanatban. És megadta.
  A másik ok Ugandával kapcsolatos. Már egy ideje levelezek egy ottani nővel, aki árvaházat tart fenn a férjével. Már írtam róluk. A napokban kaptam tőle egy dvd-t, és most láthattam, hogy mindaz amit írt az ottani életükről, az igaz. Nagyon érdekes a film. Megkértem T.-t, hogy próbálja meg átírni, hogy legyen meg több példányban, és akit érdekel, annak szívesen elküldöm. Már ha sikerül átírni, mert elég érdekes formátumban (így mondják?) van megírva.Én sokat gondolkoztam ezen a dolgon, hogy mi közöm is van nekem hozzájuk, van elég nyomorult itt is. Meg amúgy is messze vannak, sokan vannak, nekem sincs sok, amit adhatnék. De rájöttem, nem ez a lényeg, hanem a szívem hozzáállása. Az, hogy ne hunyjam be a szemem, ne zárjam el a szívem. Az jutott eszembe velük kapcsolatosan, amit Jézus mondott a tanítványoknak, mikor éhes volt a tömeg: Adjatok nekik ti enni.  Aztán elég lett a két kenyér meg az öt hal.
  A fenti képek is ott készültek, az elsőn az árvaház konyhája van, a másodikon pedig néhány gyerkőc.

Anna

  Említettem már, hogy Anna tud olvasni? Eddig is tudott néhány betűt, meg össze is olvasta néha őket, de most jöttem rá, hogy ennél többet is tud. A minap a sétálóutcán bóklászva kiolvasta azt, hogy Eduscho (eduscóként), Autóalkatrész meg ilyen egész bonyolult szavakat.
 Aztán ami a  mateket illeti: Sáráék most tanulják az összeadás-kivonást 20-ig. Csak kíváncsíságból Annának is adtam néhány feladatot, ilyeneket, hogy: 9+7, 8+5... Hát ez is megy neki, sőt talán jobban, mint Sárának, de ezt persze nem mondom hangosan, a blogomat meg talán még nem olvassák.
  És ez az a gyerek, akit az óvónők nem akartak iskolaérettnek nyilvánítani, mondván, hogy elég aprócska ( mondjuk ez igaz), meg hogy még nem forog úgy az agya, mint egy korabeli gyereknek. Aki engem ismer, tudja, hogy én nem vagyok az a típus, aki állandóan reklamál, vagy vehemensen bizonygatja az igazát...De mikor ezt hallottam, felkaptam a vizet, hogy az én gyerekem igenis nagyon okos, és nagyon sok mindent tud, és attól, hogy aprócska és inkább intro- mint extrovertált típus (vagy hogy mondják...), attól még lehet iskolaérett. Aztán nem is ellenkeztek tovább. Elhitték nekem.

Filmkritika

  Tegnapelőtt este azon sóhajtoztam, hogy milyen szívesen megnéznék egy romantikus vígjátékot, valami olyat, amin nem kell sokat gondolkozni, hogy megértsem. Meg csokit is szívesen ettem volna. Meg pezsgőt is szívesen ittam volna. Van ilyen, hogy minden kellene, ami éppen nincs.
   Hát tegnap látom, nem hiába beszélek én itthon, mert T. ugyan nem hozott pezsgőt és csokit, de vett nekem egy DVD-t. Hogy nézzek romantikát. Na, ha egyszer olyan feliratú filmet láttok, hogy Sweet Nightmare azaz Édes kis rémálom, nehogy megnézzétek. Mi megnéztük az este, és mit mondjak, arra jó volt, hogy fejlesszük a kritizáló képességünket. Egy tipikusan AKF, azaz Alacsony Költségvetésű Film. Felvettek néhány jelenetet, ahogy megy a lány  az út szélén, meg ül a fiú mélabúsan és hangosan gondolkozik aztán kész. Pedig a leírása jó volt, meg a képek is a DVD borítóján. 
   Azt hiszem, jobb lesz, ha ezután olyan filmeket nézünk meg, amiket ti már megnéztetek, aztán ajánljátok a blogotokon. Én pedig, mivelhogy jó vagyok a rossz filmek kiválasztásában, cserébe megírom, hogy mit ne nézzetek meg.

Az igazat mondó csokoládé :)

 Az új hét kezdetének örömére íme egy kis számgyakorlat .Abból, hogy hányszor ennél csokit
egy héten, ki lehet számolni rólad egy olyan adatot, amit van, aki titkolna.
  
1. Egy hét alatt hányszor kívánod a csokoládét? (Ez a szám nagyobb kell legyen, mint 0 és kisebb, mint 10.)
 2. Ezt a számot szorozd meg kettővel.
 3. A kapott számhoz adj hozzá 5-öt.
 4. Ezt szorozd meg 50-el.
 5. Ehhez adj hozzá 1757-et, ha ebben az évben már eltelt a szülinapod, illetve 1756-ot, ha még nem.
 6. Ebből vondd le a születési évedet.
 7. Kapsz egy háromjegyű számot, az első szám azt mutatja, hányszor ennél csokit egy héten, az utolsó két számjegy pedig...na, mit?!

Már megint képek

  ...mert nem nagyon van most erőm szövegelni. Szuper nap van mögöttünk. Volt sok játék, nevetés, evés-ivás, beszélgetés. A gyerekek nagyon összehaverkodtak, alig akartak elválni egymástól. Jó éjt mindenkinek!

Képek

  Ma nagyon sok mindent csináltam, de csak két képet teszek fel. Az első magáért beszél: ő az én nagylányom, és tényleg az, mert hetek óta tanulgatta magában azt az anyáknapi verset, amit a tanító néni hazaküldött. Nekem ez az igazi ajándék, hogy ő már olyan "nagy", hogy nem mutatta meg nekem, hanem dugdosta, titokban tanulgatta és az ünnepségen gyönyörűen előadta. Volt olyan gyerek, aki pont az előadás előtt eltörte a kezét, aztán volt olyan, aki elfelejtette a szöveget és ezért keservesen sírt, volt néhány hiperaktív gyerkőc, de azért nagyon aranyosak voltak mind.
  A második kép az előbb elkészült tortámat örökíti meg, amit holnapra sütöttem, mikor is  jönnek hozzánk székesfehérvári barátaink. Bennük az az érdekes, hogy nekik is három gyerekük
van és ráadásul minden alkalommal majdnem egyidőben szültünk Nórival. 

Párhuzamok

  Ma arra a következtetésre jutottam, hogy az Anyák Napja most olyan nekem, mint a  gyerekeknek a Mikulás-ünnep.  Mondom ezt azért, mert az én gyerekkoromban volt EGY Mikulás, aztán kész. Nem is láttuk soha, mert mindig akkor jött, amikor aludtunk. Ő volt A Mikulás. Mi van manapság? Jön egy Mikulás az óvodába, egy az iskolába, egy az uszodába, egy a Fő térre, egy a Tescoba stb. Na meg egy haza is (szerintem ez az igazi, aki régen nálam is járt :).
  Hogy mi köze ennek az Anyák Napjához? Hát az, hogy ma volt egy A. N. Anna csoportjában, holnap lesz egy Sára osztályában, valószínüleg lesz valami Enikőéknél is. Aztán lesz egy ünnepség a zeneiskolában fél négykor, és mivelhogy Sáráéknál háromkor kezdődik, azt hiszem két helyen kellene lennem egyidőben.  Szombaton szünnap. Vasárnap délelőtt lesz A.N. a gyüliben ( bár ott 
nem lesz nagy hececáré), és délután hivatalosak vagyunk a református A.N.-ra is, mert a gyerekek az ő hittanóráikra járnak.
  Vagy nincs is semmiféle párhuzam, csak az én fáradt agyam káprázik!?

 U.I. Azt hozzá kell tegyem, hogy én maximálisan elismerem és köszönöm a pedagógusok igyekezetét, hogy megtanítják a gyerekeknek a köszöntőket. És látom azt is, hogy a gyerekek örömmel készülnek ezekre az ünnepekre, szeretnek nekem meglepetést szerezni. Egyetlen dolog miatt aggódok egy picit, és ezt a gondolatot Vekerdy Tamástól vettem, aki azt mondta, hogy mire felnőnek a gyerekek, annyit szavaltatjuk őket olyan témákról, mint például az anya iránt érzett hála vagy a haza iránti szeretet, hogy már nem fogják tudni ezen nemes érzéseket önmaguktól átélni vagy megfogalmazni. Nem is tudom, érthető-e, mire akarok kilyukadni...

Anyák Napja az óvodában

  Anna már rég várta a mai napot, mert ma ünnepeltük az oviban az Anyák Napját. Mi tagadás, én 
is vártam, ma reggel négy blúzt próbáltam fel izgalmamban, végül csak azért maradt a negyedik, mert nem volt időm az ötödikre... Úgy volt, hogy bementünk az anyukák a csoportba, és kb. egy órát játszottunk a gyerekünkkel, aztán meg volt egy kis műsor és ajándékátadás. Nagyon meghatódtam na, csak azért nem pityeregtem látványosan, mert senki sem sírt rajtam kívül. Vagy mindenki nagyon erősen tartotta magát. Holnap megyek Sárához anyáknapjázni, nehogy elfelejtsek zsebkendőt vinni...

Hétköznapi bölcsességek

  - A négynapos hosszú hétvége is lehet legalább annyira fárasztó, mint bármelyik más közönséges munkanap
  - Ha kék új pizsamát teszünk a fehér mosnivalók közé, azután lesz egy csomó halványkék holmink
  - A házimunka az olyan valami, aminek nincs semmi látszatja. Csak annak
 lesz látszatja, ha nem 
csináljuk állandóan. (Ezt hallottam valahol, de tényleg így van.) Pozitívum: gyakorolhatom, milyen az, ha a munkámat az Úrnak végezem, úgysem fog senki más felettébb jutalmat adni érte. Tudom, minden más munkánál ez a helyzet, de én most csak a saját 
jelenlegi életemről tudok írni.
  - Ha egy virágot sokáig elfelejtünk meglocsolni, az bánatában elpusztul :(
  - Ha a gyerekünk arra kér, rakjunk vele puzzle-t ,tegyük meg, akkor is, ha ezernyi más tennivaló sürget. Nincs a puzzle-rakásnál fontosabb dolog.
  - A blog-írásnál van fontosabb dolog is.

A mai nap képekben