Azt hiszem, én nem vagyok panaszkodós típus. Lehet, hogy tévedek, mert néha az emberek annyira másnak látják magukat, mint amilyenek, hogy az már nevetséges. "Tudod, hogy én nem szeretek pletykálni, de képzeld, mit hallottam XY-ról...!"
Éppen ezért nem is nagyon tudok társasági ember lenni például a lépcsőházunkban. Itt sokan kiülnek a ház elé mikor jó idő van, aztán megy a panaszkodás. Ha nagy ritkán odakeveredek, nem tudok hozzászólni. Nem tudom, mit gondolnak rólam, valószínűleg, hogy beképzelt vagyok.
Tegnap nagyon érdekeset hallottam a rádióban a panaszkodással kapcsolatban. Budapesten meg akarják alapítani a Magyar Panaszkórust. Május 15.-ig várják a jelenkezőket, már vannak 41-en.
És gyűjtik a panaszokat a lakosságtól, hogy aztán azokat megzenésítsék és elénekeljék. Eddig 750 panaszt sikerült összegyűjteniük.
Ez egy finn kezdeményezés, de van panaszkórusuk az angoloknak, az oroszoknak és a németeknek is. Hát nem érdekes, hogy miket ki nem találnak? Én nem bánom, énekeljenek, hátha megkönnyebbül a nemzet, ha valaki kiénekli a bánatainkat. Én azért mégis inkább Hálaadó Kórust alapítanék...:)
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
1 comment:
Bármennyire is nem szimpatikus az ötlet, azért ha a "Szomszéd kutyája odasz..t a járdára" c. nótát összehozzák, meg fogom venni a CD-jüket.. annyi humor van az életben, hogy el se hiszem néha.
Post a Comment