Wednesday, May 30, 2007

A hegymászásról

  Olvasom, hogy május 23.-án második magyarként jutott fel a Mount Everest csúcsára Jelinkó Attila. Büszke vagyok rá nagyon és egy kicsit az én sikeremnek is érzem, már csak azért is, mert ő is veszprém megyei meg én is. Csak viccelek. Kérdezték tőle, hogy milyen élmény volt ott állni a csúcson...Erre ő azt felelte, hogy teljesen kimaradt a csúcsélmény, csak arra tudott gondolni, hogy nagyon hideg van, és hogy még hátra van az út fele. Hát, szerintem, dicsőség ide vagy oda, ezért nem volt érdemes oda felcihelődni. De ez csak az én privát véleményem. Akkor már inkább ment volna el egy feleakkora csúcsra, aztán ott nézett volna körül, érezte volna, hogy az övé a világ, kicsit lobogtatta volna a haját a szélben, mint a filmhősök, és kész. Lett volna egy szép csúcs-élménye.
  Nagyképűen szoktam hangoztatni, hogy én szeretek hegyet mászni. Ezt addig, amíg el nem kell indulni, illetve amíg neki nem kell fogni csomagolni. Mi Erdélybe és Ausztriába szoktunk menni. És soha nem azért, hogy minél nagyobb csúcsot hódítsunk meg, hanem hogy szép élményeink legyenek. Eddig a legemberpróbálóbb túra akkor volt, mikor egy óra múlva szétment a cipőm, és aztán egész nap mezítláb kellett mennem. A másik nehéz, de ugyanakkor legszebb hegymászás pedig akkor volt, amikor mindent vittünk magunkkal, és óriási zsákokkal kellett kapaszkodni több napon át. Az elején alig tudtam megemelni a zsákom, de aztán megedződtem.
  Apropó, érdekel valakit nyáron egy Fogaras túra?

10 comments:

Anonymous said...

mikor?

márta said...

Alapvetően nem tőlem függ, mert én akkor megyek, amikor mondják, hogy induljunk. Valamikor július végén vagy augusztus elején. Pontos voltam?

márta said...

De az is lehet, hogy augusztus közepén :)

Anonymous said...

Gyerekekkel?
Jozsi

márta said...

Nem, ez amolyan hátizsákos, cipeld-magad, gatyaszaggató túra lenne...De azt hiszem, te voltál is már ott. Én nagyon szeretnék elmenni, mert még nem voltam arrafelé.

Időbeosztás-guru said...

Apropó Veszprém megye: tudok én még valakit, aki Veszprém megyéből származik, méghozzá Pápáról...nem mondom meg ki az, csak annyit, hogy a neve "gy"-vel kezdődik, és "urcsány"-al végződik. :)

márta said...

Hozzá viszont semmi közöm :)

Anonymous said...

akkor jokat kell gyurni addig. ha lesz pontos, akkor szoljatok :) s ha a melo is elenged, akkor meg teherbirova vedlek ;)

Anonymous said...

Engem érdekel nyáron egy Fogaras túra.. szívesen olvasnék róla a blogban .. de akár az év más szakában is.. jó témának tűnik!:) (Jég és föld között rajongó vagyok, titokban)

márta said...

Kekeckedünk, kekeckedünk? Betű szerint vesszük a dolgokat?
Amúgy a filmet én is láttam. Mégegyszer nem merném megnézni. Nem nekem való az a sok izgalom.