Késő bánat...

  Ha most csak a jó oldalaimat szeretném bemutatni, nem írnám meg ezt a post-ot... Szégyellem magam. Leszerepeltem rendesen. Az történt, hogy ma Sárának zongora-vizsgája volt suli után, és mentem érte, hogy vigyem át a zenesulihoz. Hát látom, hogy a körmei be vannak festve valami borzalmas ciklámen-színű lakkal, és a blúza is jól össze van csepegtetve vele. Valamelyik osztálytársa vette rá, hogy így szépítse magát. Soha jobbkor, ugye. Megszidtam. Annyira mérges voltam, pedig nem így kellett volna lereagálnom az egészet. Én is csináltam-csinálok hülyeségeket. Hamar észbe kaptam és megvigasztaltam, bocsánatot kértem, de akkor is... Bánt a dolog. Nem akarom, hogy csak a külsőségek fontosságára neveljem. Persze, kicsit furán nézett ki a sok kiöltözött, tiszta gyerek között, de nem ez a fontos. Szegénykém aztán jól belesült a darabjaiba is.
 Szóval ma egy ilyen kissé kudarcos napom van. Most indulunk is vissza a városba, az óvoda szervez valami programot, és a szülőket is meghívták. Gondolom, ilyen zsákbanfutásos, versenyzős dolog várható. Semmi kedvem hozzá, de ha menni kő', hát menni kő'...