Ma délután a Sára zongoragyakorlása úgy nézett ki, hogy végig sírt-rítt, mint egy bőgőmasina. Kínkeserves volt. Minden hangjegy előtt elböhögte, hogy ő azt nem is tudja, hol van, és sírt, sírt keservesen. Tisztára, mint egy könnyező pálma. Bármit mondtam neki, csak még jobban rázendített. Én meg már nevettem, mert mit lehet mást tenni ilyenkor. Majd,
sok-sok év múlva, amikor az anyai büszkeségtől dagadozó keblekkel fogom hallgatni a zongoraelőadását, juttassátok eszembe, hogy az odáig vezető út könnyekkel volt megöntözve.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
6 comments:
Aha, szoval a sajat gyermekkori frusztraltsagaidat probalod az utodokon behajtani, csak azert, hogy majd buszkelkedhess... Szegeny gyerek...
:)
Jozsi
Na, jól kianalizáltál. Olvasod a feleséged könyveit? Mikor beírattuk Sárát zongorára, nagyon lelkes volt, nagyon szerette volna, meg jól is halad, de nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz a gyakorlás. Ott kell ülni mellette, nekem is meg kell tanulnom a dolgokat, hogy tudjam segíteni. Pont a fenti szomszédunk is ugyanahhoz a tanárnőhöz viszi a kislányát, és ő is azt mondja, hogy sokat kínlódnak. Úgy látszik, ami értékes, azért sokat kell szenvedni :(
Nehogy abbahagyjátok Márta. Még mindig sokkal de sokkal jobb foglalkozás ez, mint a naplopás.
a végén lehet hogy te is megtanulsz zongorázni:D, nem csak Sára
Sok mindent meg kellett már tanuljak, sőt egy ideig én is részt vettem az órákon a tanárnő kérésére. De Sára ügyesebb, mint én, mert ő már tud különböző dolgot játszani a jobb és a bal kezével, én meg összezavarodom ilyenkor. De lépést kell tartanom valamennyire, mert különben azt mondja a kicsike, hogy ő már gyakorolt és tudja, aztán ha jobban odahallgatok, látom, hogy csak összecsapta a dolgokat, hogy hamar túl legyen rajta.
Hmm. .. hogy is írja Spinoza a kedvenc etikám utolsó oldalán? "De minden, ami kiváló, éppoly nehéz, mint amilyen ritka." .. ez kieg. a 2-es kommenthez.. jah, és én is drukkolok!:)
Post a Comment