Sunday, November 18, 2007

Végre sikerült

nekem is megnéznem a Narniát dvd-n, mert eddig csak olvastam, és most már láttam is, és ez azért jó. És nekem tetszett (Narnia forever!), közben pedig rájöttem, hogy ez már a harmadik olyan általam ismert mese, ahol megjelenik a gonosz és gyönyörű jégkirálynő, mint központi figura. Könnyebb lenne, ha a rossz egyúttal mindig csúnya is lenne, aztán idejében jól ki lehetne kerülni. Például a szappanoperákban pont így van, annak idején Esmerálda vagy Maria-José, vagy már nem tudom hogy hívták, rajongó voltam, de nem emlékszem a cselekményre, csak a címe jut most eszembe, az se túl pontosan, de az tény, hogy mindig működött a csúnya-rossz valamint szép-jó tulajdonságok összekapcsolása, s ha mégsem, akkor biztos, hogy a csúnya a végére nagyon szép lett, a látó megvakult, de aztán megint látott, de ez már egy másik téma. S például visszatérve a mesékhez, én a rút kiskacsával sem értek egyet, mert azt a mesét még nem írták meg, amikor a rút kiskacsa pont az marad, aminek látszik. Pedig az is szép mese lenne. De ennek tényleg semmi köze már Narniához, és a fő mondanivalója sem ezzel kapcsolatos persze. Csak azért szaporítom itt a szót, mert halogatom egy bizonyos tennivaló elvégzését, aminek semmi köze nincs sajnos se a faunokhoz, se az oroszlánhoz, se a ruhásszekrényhez. Bár ez utóbbihoz van egy kis köze azért.

9 comments:

Anonymous said...

En is lattam meg annak idejen a Narniat moziban, s nekem nagyon teccett!:) Es kepzeld, kb egy honapja lett egy kedvenc filmem a Becoming Jane, amelyikben a ferfi foszerepet az jatszodja, aki jatszotta azt az izet a Narniaban..tudod az a patas ember. Pataja van meg szakalla de 2 labon all meg minden. Es nagyon jol jatszodja ezt a szerepet is:) Es a filmnezes utan garantalt a melankolia..legalabbis lanyoknal:D Kivancsi vagyok, neked teccene-e ez a film...mar csak a rokonlelkuseg miatt is:D:D:))

márta said...

A faunra gondolsz? :) Hát akkor el is hiszem neked, hogy tetszik a jane-es film. És még csak azt akarom mondani, hogy szerencsére engem hogy engem nem fenyeget a melankólia, vagymi ...:)

Anonymous said...

én is láttam a Narniát,nekem tetszett!!:))

SKata said...

Narnia szupeeeeeeer!Írva is és nézve is:)!

katics said...

Éppen azt olvassuk :)

Betti said...

A Becoming Jane is nagyon jó.

Anonymous said...

Hű, azt a Narniát nem lehetne kölcsönkérni valamikor?

márta said...

Lehetne, ha az enyém lenne, de az öcsémé, aki vissza is vitte. Ha addig nem tudod megnézni, míg újra nem jön, akkor szóljál.

Anonymous said...

De gonosz...
Elvitte