Tudom, hogy ez nem

József Attila blogja, de ha egyszer ő sokkal, de sokkal szebben és jobban tudja elmondani...

Ó, Uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel,
meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját
fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú,
mikor én szomorú vagyok.
De nem figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked
elmondani, hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak,
de nem értelek.
Mert neked nincs szükséged a mi csudálásunkra,
meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, könyörögni, meg alázkodni,
meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékoz-
hatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős,
meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal
engem.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
( Csöndes estéli zsoltár)